,
10 éves jubileumát ünnepli Lukács András Örvény című, a Magyar Nemzeti Balett számára készített koreográfiája, ami a 2020/21-es évad első bemutatója, a Kaktuszok című modern est keretében 2020. szeptember 11-én lesz újra látható az Eiffel Műhelyházban. A nemzetközileg is elismert alkotó a Bécsi Staatsoper balettegyüttesének szólistájaként eltöltött másfél évtized után, aktív táncosi pályafutását befejezve az idei évadtól a Győri Balett művészeti vezetőjeként folytatja munkáját. Lukács Andrással az Örvény próbáinak szünetében beszélgettünk.
2005-ben először egy duettet koreografáltál a Magyar Nemzeti Balettnek Örvény címmel, hogyan nőtte ki magát ebből a 2010-es darab?
Az igazat megvallva mindig is foglalkoztatott, hogy a későbbiek során egy nagyobb lélegzetű darabot készítsek az Örvényből. A duett zenéjét Az órák című film zenei albumáról ismertem meg. Korábban nem tudtam, hogy Philip Glass ezt a zenét a Tirol Concertója második tételéből emelte ki, és mikor ezt a legnagyobb örömömre megtaláltam, el is dőlt bennem, hogy jó, akkor erre fogom elkészíteni a koreográfiát. Valahol ugyanaz ez a zene, de mégis más. Így alakult ki, hogy akkor több párra dolgozom át a darabot. Felszabdaltam a pas de deux-t és elhelyeztem a részleteit az Örvény különböző pontjaira.
Lukács András
Maga Az órák című film és az abban Nicole Kidman által megformált írónő, Virgina Woolf is hatással volt rád, vagy elsősorban a zene, annak a sodrása hordozta magában ezt a koreográfiát?
A zene és a film is erősen dolgozott bennem. Ugye, ez a zene a film elején és a végén hallható, amikor Virginia Woolf köveket rak a kabátja zsebébe és belesétál a folyóba. Innen jött az örvénylés és a vízhez való kapcsolódás. Ugyanakkor az örvénynek van egy geometrikus alakzata, ami visszatérő motívuma a darabnak. Szeretem megszerkeszteni a darabjaimat és ezt a formát szívesen használnom. Itt sok pár van, és minél több ember szerepel az előadásban, annál jobban lehet játszani.
Mindig eseményszámba megy egy együttes életében, mikor az eredeti koreográfussal tanulhat be egy darabot, legutóbb 2018-ban a Balett New York-i vendégjátékának gálájára tanítottad be az Örvényt. Ilyenkor tovább dolgozik benned az alkotó, hozzányúlsz a koreográfiához, vagy tartod magad ahhoz, amit 2010-ben színpadra állítottál?
A darabjaimat szeretem olyannak meghagyni, amilyenek, ezzel egyfajta lenyomatai az akkori énemnek, hogy akkor én mit gondoltam, milyen koreográfusi szintet képviseltem. Ilyenkor jó visszanézni, és úgy gondolom – remélem mások is – hogy az Örvény a mai napig megállja a helyét. Fontos megemlítenem, hogy nagyon nagy segítség, hogy a darab megőrzésében egy olyan nagyszerű segítségem van a Magyar Nemzeti Balett részéről, mint Venekei Marianna, vezető balettmester, aki a legapróbb részletekre is gondosan odafigyel.
Milyen érzés visszatérni a Magyar Nemzeti Baletthez, együtt dolgozni velük itt kint, Újpesten?
A Magyar Nemzeti Balett mindig is különleges helyet tölt be nálam. Hiába, az első együttes kicsit olyan, mint az első szerelem. Nagyon jó kapcsolat fűz az együtteshez, örülök, hogy a régi kollégák közül is sokakkal együtt dolgozhatok. Mindig szívesen jövök ide, és remélem, hogy a jövőben is lesz még erre alkalom, főleg, hogy most már Győrben közelebb vagyok. Remélem, hogy idővel lesz felkérés vagy valamilyen alkalom, amikor új munkát is készíthetek nekik.
Említetted Győrt. Hogyan kaptad meg a felkérést a Győri Balett művészeti vezetői posztjára, és hogyan született meg benned ez a váltás?
Velekei Lászlóval (a Győri Balett új igazgatója – a szerk.) az ismeretségünk egészen régre nyúlik vissza, hiszen együtt kezdtük a főiskolát, évfolyamtársak voltunk. Aztán hosszú évekre elvált a pályánk, és bár nem voltunk közvetlen kapcsolatban, közben is mindig tudtunk egymásról. 2014-ben dolgoztam az együttessel Bolero kapcsán, és tulajdonképpen már akkor feltette nekem ezt a kérdés: mi lenne, ha? Volna-e kedvem? Ez persze akkor még nagyon távlati dolog volt, de mondtam, hogy nagyon szívesen jönnék. Ki is számoltuk, hogy én hány éves leszek akkor – most vagyok ugye 42, egy táncos számára pont ez az a kor, amikor eljön az ideje, hogy abbahagyja az aktív táncot. Nálam a koreografálás egy időre tehető a táncosi karrierem kezdetével, ezért nagyon régen eldőlt bennem, hogy az aktív tánc után koreográfusként szeretném folytatni. Győrben a művészeti vezetőség mellett, mint házi koreográfus is jelen leszek, én fogom adni az együttes repertoárjának a gerincét, éppen ezért és nagyon hálás vagyok Lacinak és a sorsnak, hogy ilyen tökéletesen átmenetet biztosított.
Milyen szakmai munkát fogsz végezni az együttesnél a koreográfusi feladatokon túl? Milyen lesz a munkamegosztás köztetek?
Ha az idei szezont nézem, akkor koreográfusként lesz két egyfelvonásos darabom: az egyik a Körforgás című balettestben lesz, amit most szeptember 19-én mutatunk be. Itt két egyfelvonásos darab lesz látható, az egyiket, az Összetartozást, ami az egyedüllét kérdéseivel foglalkozik, Eno Peci készítette, aki 15 évig volt kollégám Bécsben, a másikat pedig én, ez az Elválás, ami a test és a lélek kapcsolatát, és ez utóbbi szárnyalását dolgozza fel. A következő darabomat jövő júniusban, a Magyar Táncfesztiválon fogjuk bemutatni, az a Mozdulatok Stravinskyre, amit a Bécsi Staatsopernek készítettem 2017-ben. Azt gondolom, hogy ha egyfelvonásosokat készítek, akkor a jövőben is kettő fogok csinálni egy évadban. Ezen kívül Lacival mindketten nagyon fontosnak tartjuk az együttes szempontjából, hogy minél több koreográfussal, asszisztenssel találkozzanak, dolgozzanak. Nem az a legfontosabb szempont, hogy ki jobb a másiknál, a lényeges inkább az, hogy minél több stílust, minél több kultúrát, minél több személyiséget ismerjen meg a táncos teste a munkafolyamat során. Ebből a szempontból is szerencsés vagyok, mert Laci abszolút szabad kezet ad nekem és megbízik a szakmai döntéseinkben, ami nem azt jelenti, hogy én egyedül döntenék bármiről is, de azt hangsúlyozta, hogy nagyon szeretné, hogyha az együttes művészi részét én vinném. Alkotóként ennél nem is kívánhatnék nagyobb szabadságot.
