Marta Graham olyan mély hatást gyakorolt a táncművészetre, mint Picasso a festészetre, Sztravinszkij a zeneszerzésre, vagy Frank LLoyd Wright az építészetre. Hét évtizeden keresztül művelte a táncot - táncosként, korográfusként és pedagógusként. "Egész életemet a táncban éltem, táncosként. Ez az élet intenzív megtapasztalását tette lehetővé számomra. Néha kellemetlen érzésekkel, néha félelmekkel, de mindig el- és kikerülhetetlenül" - vallotta magáról.

A presbiteriánus, ír származású pszichiáter apa keményfejű lánya a századforduló tizes éveiben került a Ted Shawn és St. Denis által alapított Denishawnba. Graham 1923-ig nevelkedett a leghíresebb kortárs táncot oktató intézmény szárnyai alatt, s két évvel később már megalapította saját társulatát - iskoláját, a Kortárs Tánc Központot. Ekkor még egészen a Denishawn hatása alatt állt: 18 rövid szólójával és duettjével életében először ekkor debütált önálló korográfusként a publikum előtt. Graham elvetette a balettot, hosszú élete során önálló és önmagából építkező műfajjá fejlesztette a modern táncot. Szokatlan meglátásai, mozdulatai szélsőséges érzelmeket váltottak ki a szakmából és a közönségből: a klasszikusok rajongói egyenesen iszonyodtak ezektől az apró rángásokkal megszakított, hirtelen indulatokkal tűzdelt stílustól.

 A "Chronicle" (Krónika), Graham egyik legmeghatározóbb munkája, mely a modern tánctörténet kezdetét jelző cezúrává érett, 1936-ban készült el. A kor uralkodó kérdéseit drámai módon fogalmazta meg koreográfiájában: táncnyelvre így korábban senki nem ültette át azt a depressziót és elszigetelődést, ami ebben világválságtól és polgárháborúktól sújtott érában a közhangulat meghatározó eleme volt.  

Két évvel később, 1938-ban megjelent a társulat első férfitagja, Erick Hawkins. A munkából hatalmas szerelem, majd tizenhat évvel később válás lett. Graham viszonylag későn kezdte karrierjét, közel húszéves volt már. Mindenki azt mondta, esélytelen. 76 éves korában még mindig táncolt, és a nézők még mindig rajongással fogadták produkcióját.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ideggyógyász apa és neki egy törékeny, de nagyon kíváncsi leánya. Az apa fogott egy tál tiszta vizet és megkérdezte a kis vadócot, mit lát. Tiszta vizet - hangzott a válasz. Ám az apa nem hagyta ennyiben a dolgot, előkapott egy mikroszkópot, s néhány csepp vizet odacsöpögtetett alá. A kislány döbbenten figyelte a mikroszkóp alatt zajló életet. Az apa így szólt: soha ne elégedj meg azzal, amit elsőre tapasztalsz. Ha Graham nem mutatja meg a látás illúzióját a kis Marthának, a modern tánc története sem így alakul.

Graham soha nem táncolt úgy, mint mások, saját technikáját úgy hívta, a feszítés és lazítás művészete. Mezítláb dolgozott, nagyon sokat a talajon - a talajjal. Martha gyűlölte a balettet, a "művészi hazugságot", mert szépet és könnyedséget mutat, miközben keserves munka van mögötte. Nem is engedte tanítványait balettórákra. Egy keserves térdsérülés utén először abbahagyta a táncot, majd meggondolta magát, s újra munkába állt. Ekkor már 1970-et írunk. Iskolát is nyitott, Londonban, az igazgató egy tanítványa, Cohan.

Technikájában a levegő és a talaj játsza a főszerepet: a kilégzéssel mozgatja a test középpontját, így nyújtja a testet, a gravitációt pedig engedi hatni a súlyáthelyezésekben, még akkor is, amikor épp ellene dolgozik. Saját kis szótárat alkotott leggyakrabban használt technikáiból.

A Graham - szótár

Kontrakció: amikor a törzs izmai hirtelen húzódnak össze, kiindulópontja a köldök, a rekeszizom.

Release: A kontrakció semlegesítése, elnyújtás.

Streches: Nyújtások.

Bounces: Ruganyozások, visszapattanások.

Strech bounces: Nyújtott gerinccel elvégzett ruganyozó munka a törzzsel.

Spirál: Van részleges és- teljes spirál. Indítható fejtől és csípőtől.

Pitch: Egyenes gerincű törzsdöntés előre vagy hátra (kb. 45 fokig).

Tillt: Egyenes gerinccel a törzs döntése oldal irányokban.

Breathing: Légzés.

Brush: "Súrolás". A lábfej erőteljes csúsztatása a talajon.

Triplets: Hármas lépés.

Swings: Lendítések.

 

Tanítványai szerint a legjobb tulajdonsága nagylelkűsége volt. Soha nem mondta, hogy bárki lopott volna tőle, pedig sokan használták ötleteit, szótárát, mozdulatait - emlékeztek vissza. A modern tánc forradalma neki köszönhető - mai napig tanulják a technikát a táncművészek, kapnak belőle inspirációt koreográfusok. Martha Graham 97 éves korában hunyt el, 1991-ben.

kommentek: 1

Tovább olvasom

Tíz (és fél) éve nem volt semmiféle táncszínház még, volt a helyén egy Várszínház, különféle befogadó színházak színes társulatokkal, de nem volt a kortárs táncnak kőszínháza. Aztán 2001. december elsején elkezdődött, s azóta igazgatja Török Jolán, aki most leköszön a vezetői posztról. Hogy ki lesz az utódja, még mindig tisztázatlan, de egy biztosnak látszik: a táncszínház tovább folytatja működését.

A befogadó színházak ars poeticája egészen különleges, kvázi bérszínházként működnek, tehetséges és fontos daraboknak és társulatoknak adnak helyet és támogatást úgy, hogy a produkciókba gyakorlatilag nincs beleszólásuk. A Nemzeti Táncszínházban minden társulat premierje (akiket a táncszövetség erre méltónak talál) kap három lehetőséget - s ha jól megy a darab, többet is -, hogy megmutassa, megtalálja-e a nézőközönséget. Mint anyaméh, ami táplálja és növesztegeti a picit, aki majd elindul a saját útján egyszer - így működik a befogadó tér. A nézőnevelő. Nincs saját társulata, mégis minden társulat az övé. Nincs saját sztárja, de minden sztár az övé. Nincs saját dicsősége, minden dicsőség az övé is.

Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója arról beszél videósorozatunk utolsó részében, hogy kell ezt a szakmát jól csinálni. Először Hámor Jocót, a Gangaray Dance Company koreográfusát kérdeztük, majd Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett művésze elmondta, milyen a színházi élet a táncos szemszögéből, megismertük a fotóst, majd Nagy Orsolyát, a kultúrmenedzsert néztük meg közelről.


szólj hozzá: A színházigazgató: Török Jolán

kommentek: 0

Tovább olvasom

Reggel. Csörög az óra, recseg a napfelkelte, ropognak a csontok, zakatol a kávéfőző, sistereg a gőz, kiabálnak kint a madarak, minden ébredés kicsit ugyanaz, legyen hétfő vagy kedd. Legyen már péntek! Zuhany, kapkodós öltözés, rohanás, autó vagy békávé, rálépnek a lábfejedre, szórakozottan semmibajozol, vagy felcsattansz, szórakozottan neharagudjozik az idegen, reméled, hogy soha nem látod vagy lesz nálad egy fenyegetésre alkalmas ernyő, ha mégis. Munkahely, a főnök meg a másik, beszél, aztán abbahagyja. Verkli. Ebéd, még néhány óra és elmúlik, ha hétfő, ha kedd. Elmúlik a péntek is. Monotónia és kiegyensúlyozott vágyakozás valami más után, egy kis szabadság után - ezek váltják egymást. Esti rutin a munka után, vacsora vagy mozi, meseolvasás, szeretet vagy szeretethiány. Nehezen változó élmények, lassan mozduló kapcsolatok és hangulatok. Feltéve, hogy nem írod át a napokat, az érzeteket egy kis mozgással, harmóniával és gyönyörűséggel. A saját tested csodájával.

Anatole France szerint „a szép mozgás a szem muzsikája”. Kikapcsol akkor is, ha csinálod, akkor is ha nézed. Hiszen a testtartás, a mozgás tükrözi azt, hogyan érzed magad, milyen az önképed, mennyire vagy büszke, határozott vagy épp félénk, bizonytalan, mennyire vagy szomorú vagy boldog, mennyire vagy teljes.

Minden lelki folyamat nyomot hagy a testen, és fordítva, a test történetei hatnak a mentális élményekre. Mit tud az önfeledt tánc? Kikapcsol és energetizál, növeli az állóképességet, formálja a testet, de ami izgalmasabb, a kiegyensúlyozott, boldog élet felé tereli a lelket. Nemcsak az öröm rajzol mosolyt, hanem fordítva is igaz, a mosoly örömöt ébreszt. A tánc segítségével könnyebben dolgozod föl a mindennapi stresszt és viseled el a monotóniát (vagy változtatsz rajta), relaxáltabb leszel, jobban bízol majd magadban, könnyebben fejezed ki magad verbálisan is, a tánc segít az önelfogadásban, fejleszti a kreativitást és a fantáziát. Nem véletlenül használják terápiaként évezredek óta. Aki táncol, megszépül és harmonikussá, kiegyensúlyozottá válik.

A testtudat fejlesztése nem csak azért fontos, mert nem sikerül a tudatosabb megfigyelőknek minden lelki problémát azonnal felfedniük, hanem azért is, mert segítségével nagyon egyszerű technikákkal alakítható a hangulatod. Ami bánt, feldolgozhatóvá válik, ami nyomaszt, kezelhetővé, ami feltuningol, megélhetővé és megtapasztalhatóvá. ezzel dolgoznak a mozgás- és táncterapeuták, a Body Mind Centering, Feldenkrais, Alexander technika és a jóga is. Ezek a technikák, rendszerek segítenek abban, hogy végtelen pontosságal tudatosítsd a testi érzeteidet, s megértsd azok okait. Hosszabb távon pedig megtanítják, hogyan urald a tested, hogyan változtass indulataid irányán. Paradox módon: minél tudatosabb vagy, annál önfeledtebben tudsz mozogni, annál több spontaneitást engedsz majd az életedbe. Ehhez pedig nem is kell más, csak egy kis örömtánc. Akár egyedül is.

 

 

 

 

 

kommentek: 1

Tovább olvasom

Cigányok élete Európában. Cigányélet Európában. Előbbi a megalázásé, a gettóba és előítéletek rácsai közé zárásé, utóbbi a vándorlásé, a szórakoztatásé, a szabad és szabados életé. Előbbi, ha irodalom volna, szociográfia, utóbbi nyelvbe öntve minimum Marquez, folyondáros, zsigeri, erotikus szöveg. Constanza Macras társulata most Budapesten van és a Trafóban mutatja be Open for Everything című darabját. Ma, június 9-én a RAM Colosseumban pedig az Experidance táncolja ismét Nagyidai cigányok című koreográfiáját. Két homlokegyenesen eltérő alkotás, két egészen különböző nézőpont: Macras cigányai a hasadt jelen társadalomból kiszakított mikrotársadalma, Román Sándor cigányai a mulatós-betyáros, vándorló hordája. Mindkét prodkció zseniális - mindkét nézőpont igaz.

Akik mindenre nyitottak

A Trafó ma esti darabja egy február óta tartó táncszínházi projekt gyümölcse: a különböző nemzetiségű és képzettségű táncosok és zenészek először Budapesten, majd Berlinben dolgoztak, 12 héten át. A Goethe Intézet, valamint Constanza Macras és társulata, a DorkyPark produkcióban 17 roma zenész, táncos, amatőr és profi művész játszik, vannak közöttük szlovákok, csehek és magyarok is, valamint Macras állandó társulatából  egy izraeli, egy német, egy holland, egy kanadai és egy dél-koreai táncos. Februárban kezdődött el a próbafolyamat, a budapesti gyakorlás után Berlinben majd Bécsben dolgoztak a művészek.

A Goethe Intézet támogatta a darab megszületését, Heinrich Blömeke, az intézet közép-európai regionális igazgatója azt nyilatkozta, nem véletlenül Budapesten kezdték el szervezni. Nem, nem politikai okokra hivatkozott, hanem a művészvilág nyitottságára, az élő roma hagyományok szerelmetes ápolására. „A magyar művészek mindig is különös érdeklődéssel fordultak a romák hagyományai, főleg zenéjük és táncuk felé. Három éve kértük fel a Berlinben élő Constanza Macrast, hogy cseh, szlovák és magyar romákkal dolgozzon. Reméljük, hogy a nemzetközileg elismert koreográfussal és társulatával való együttműködés hozzájárul a tehetséges roma művészek fejlődéséhez és utat talál majd a hagyományos folklór „gettóján” kívüli szélesebb közönséghez is. Egy ilyesfajta munka aligha tud változtatni a közép-európai romák helyzetén, ám ráirányíthatja egy szélesebb közönség figyelmét a romakérdésre” - ez az ő álláspontja. Macras ráadásul már tavayl ősszel elkezdte az ideiglenes társulat összeállítását, képezte és támogatta a roma srácokat, akiket aztán az Open Society Institute is istápol majd.

Nem első sorban társadalmi felelősségvállalás ihlette, legalábbis nem Macras útján, de a Nagyidai cigányok is a roma zsánert, a cigányélet fékevesztett tehetségét és ösztönösségét mutatja meg - egészen más csengésű táncnyelven keresztül. A Nagyidai cigányok 2006 őszén született, az Experidance és a Nemzeti Táncszínház együttműködése hívta életre, s már hat éve hihetetlen sikerrel fut. Arany János kalandos, vaskos humorú hőskölteményének tánc-átirata a cigányflorkór eszköztárának ezerszínű csokrát dobja a néző felé. És a néző önfeledten veszi át.

 Nem is utolsó nép ez az én cigányom: Tűz van bennök, uram, hogy szinte süt, ragyog...”

 (Arany János: A nagyidai cigányok)

 

A mai este bája, hogy választani kell: cigányok élete Európában (és a Trafóban) vagy cigányélet Magyarországon (a RAM Colosseumban). Egymásból következő, mégis egy időben nem látható e két forma. Szerencse, hogy a döntés csak egy estére szól. Nyugtalanul mondanék le bármelyikről.

 

 

 

 

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Hét közepe van, mióta kisütött a nap, a munkahelyi agykapacitás jelentős hányadát a szabadságolási táblák precíz kitöltése, a megfelelő utazási kedvezményekről való, minden részletre kiterjedő tájékozódás, a feltétlenül szükséges nyaralási kellékek és útitársak beszerzése foglalja le. Pörög a processzor, csak kicsit lassabban. Ráadásul egy hét múlva már úgysem lehet elintézni semmit, addig meg minek, süt a nap és most kell lebarnulni, nehogy az ember leégjen a tengerparton. És most kell nyári táncokat tanulni is. Vagy legalább belenézni, hogyan is táncolnak ott, ahol mindig úgy csinálnak, mintha nyár volna, a forró tánc hazájában, Rióban például.

A világraszóló riói karnevált évszázadok óta a farsangi szezon végén rendezik, így most nem ezért érdemes Rióba utazni. Hanem a szambáért.

A Bacchanáliák hagyatékát, a böjt előtti tivornyázást nem sikerült megfékeznie anno még a puritán és vaskezű katolikus egyháznak sem - a karneválok a buli, a piálás és a szexualitás örömünnepei maradtak. És persze az erotikus, szabad örömtáncé.

Az első riói karnevált a feljegyzések tanúsága szerint 1723-ban tartották a portugál bevándorlók: kezdetben, a hagyományoknak megfelelően álarcot öltöttek, és illatosított vízzel, sárral, liszttel támadták meg egymást, majd szofisztikálták kissé az ünnepet és az 1800-as évek végére már igazi jelmezbált szerveztek. 1852-től új élet kezdődött: Zé Pereira, a brazil ütőhangszeres együttes átvette az uralmat a karnevál felett. Amikor az - egyébként suszterből lett zenész - végigvonult Rio utcáin, mindenki eldobta, ami a kezében volt, hagyta a mosatlant másra és indult szambázni. Szambázók százai versenyeznek is ebben a néhány napban, már 1918 óta.

De mi is a szamba?

Olyan afrikai eredetű, ősi népi tánc, amely a rabszolga-kereskedés útján jutott el Brazíliába - miközben persze alaposan átalakult. Eredetileg több táncforma gyűjtőneve volt, az afrikai néger rabszolgák cipelték magukkal  Kongóból, Szudánból és Angolából új hazájukba. Szaggatott, rövid mozdulatai a megbilincselt rabszolgák mozgását jelképezik, azt hogy még tánc közben sem tudtak láncaiktól megszabadulni. A szamba 1910 körül  került Európába, de csak 1959-től vették fel a latin-amerikai táncok versenyprogramjába. Aminek hála az európai tánc már köszönőviszonyban sincs az "eredeti" brazil tánccal. 

Szambázni igenis könnyű!

Testsúly-áthelyezés egyik lábról másikra, hozzá kis biccentés - ennyi a lényeg. Jól csinálni persze picit nehezebb, de nem esünk kétségbe, már minden megtanulható a netről, nem csak az ananászhámozás. Ráadáaul úgyis mindenki azt mondja, a technika eltörpül az érzés nagysága mellett. Az meg adott: amint odapörköl a pesti nap a Körútra, egész karneválivá válik a hangulat.

Szóval nyaralás előtt  - és az izzadó pesti testek utálata helyett - tanuljatok meg forrótáncolni. Most.

 

 

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom