Az alfahím faunba öltözik

Kecskelábú, férfitestű, fején kecskeszarvak díszelegnek, nők kedvence, a teljesítőképesség idolja, az erdő és állatok szelleme és szenvedélye bújt belé, ki ő?


A faun, a szatír vagy nevezzük Pánnak, aki a görög mitológiájában a pásztorok és utazók istene. Míg a (római) faun kecses és maszkulin, a (görög) szatír inkább torz törpéhez hasonlatos, szamárfülekkel és -farokkal megvert férfiú. Mégis a görögből lett a római, ott született ez a félig ember- félig állat kevercs. Időközben megnemesedett, s eggyé vált a kéjvággyal. És egy alsőbbrendő istennek, Dionysosnak, a bor és mámor szellemének társává szegődött azért, hogy később visszatérjen mint nők forró álmainak tárgya. Vagy egy tánelőadás témája és címe.

Duda Éva egy éve mutatta be először Faun című koreográfiáját. De ennek a darabnak is jócskán voltak előzményei.

Például Vaclav Nizsinszkij 1912-ben, Egy faun délutánja című előadása, mellyel a "táncosok királya" ráfesztítette az éles kést a kalsszikus balett torkára. Nizsinszkijt minden idők legjobb táncművészének tartják, hatalmas grand jetéivel szinte lebegett a színpad felett. Karrierjének fényes szárnyalását egy szerelem indította és egy másik törte meg: Szergej Gyagilev imádata, majd gyűlölete, mikor Nizsinszkij megnősült, s őt cserbenhagyva a magyar Pulszky Romolát vette el. Az orosz tánczseni tragikus-depresszív, majd őrületbe csavarodó élete azonban még sokáig tartott, a második világháborút is megérte, s csak 1950-ben, Londonban halt meg. Úgy, hogy utoljára 1919-ben állt a világot jelentő deszkákon.

             Léon Bakst festménye: Nyizsinszkij az Egy faun délutánjában

Az Egy faun délutánját a magyar kortárs tánc is imádja: dolgozott vele Bozsik Yvette és a Magyar Fesztivál Balett is. Utóbbi egészen sajátos módon: egy karmester szerepében táncol főfaununk, kezében a fallikus pálca. Dirigál.

Duda Éva pedig egy éve állította színpadra a Faunt - modernitásában bevallott örököse ez a Nizsinszkij-darabnak, történetében azonban egészen más. Már ha beszélhetünk történetről, hiszen Duda nem is annyira sztorizik, inkább megfigyel és megmutat. A Faunban például a férfiasságot, az átváltozást, az emberi-állati ösztönös, értelmes határát.

Most pedig újra játsszák a Nemzeti Táncszínházban. 

Ha táncból tele, faun van filmen is (meg festményeken, klasszikus és modern darabokban és zeneművekben, faun tulajdonképpen mindenhol van, most derült ki számomra). 2006-ból itt egy gyöngyszem: A Faun Labirintusa. A három Oscar-díjas filmet Guillermo del Toro rendezte. 

kommentek: 0

Tovább olvasom

1935, 1969, 2012. Két évvel a nagy gazdasági világválság vége után, négy évvel az olajválság előtt és negyedik éve egy újabb gazdasági válságban. Szegénység, kín, csőd és csodavárás. Mi segíthet a leszakadókon? Egy maratoni táncverseny. Valami nagyon testi, valami nagyon animális, valami olyan, amire bárki képes lehet. Talpon maradni tovább, mint a többiek, tovább mint akárki más, akár napokon, heteken át. Emberek vagyunk, ez különböztet meg minket az állattól: felegyenesedve, két lábon a földön járunk. 

1935. Egy Tenesseeből származó szegény srác, aki tinédzserkorában házalóügynökként és szerelőként dolgozott, olyan regényt írt, ami földre rángatta az amerikai álmot. Horace McCoy, A lovakat lelövik, ugye? című regénye az éhségről, a sóvárgásról, a jobb életért lealjasodó emberről szól. És egy maratoni táncversenyről.

Rollo belefújt a sípjába, a közönség izgatottan felugrált. A maratoni táncversenyek közönségét nem kell fokozatosan felkészíteni. Ha történik valami, azonnal a tetőfokára hág az izgalom. Ebben a tekintetben a táncverseny éppen olyan, mint egy bikaviadal.” 

1969. Sydney Pollack feldolgozta Horace McCoy regényét, de az azonos címet viselő film éppúgy a harmincas évek gazdasági világválságának idején játszódik, ahogy az eredeti történet. A filmet Oscar-díjra jelölték, a főszerepben pedig Jane Fonda remekelt.

2012. Magyarország, Budapest. Eszenyi Enikő színpadra vitte a regényt, a helyszín azonban Csopak, a zenét magyar slágerekből ollózták össze, a történet nyelvét, a párbeszédeket pedig úgy írták át, hogy a lényeg valahogy mégsem sérült. Persze Eszenyi képeiben számtalanszor visszaköszön Pollack rendezése is.

Nem könnyű úgy kortársnak lenni, hogy egyszerre őrizzük meg a bennfentességet és a rálátást - a Vígszínház csapatának ebben a darabban mégis sikerült. A darabban csak az válik idegesítővé, ami az utcán is zavaró: felhúz a cigányozás, ahogy egyébként is, ledöbbent az ostobaság, ahogy máskor is, és letör a kilátástalanság. Ahogy mindig is.

A válság az válság, ezt bújik meg a darab minden szegletében: nincs gazdasági, társadalmi, nincs ilyen vagy olyan válság. Csak olyan válság van, ami mindent áthat. Átjárja a célokat, az eszközöket, átitatja a beszédstílust, a kapcsolatokat, megmondja neked, hogy minden pillanatban az életedért küzdesz, hogy nincs lacafaca. Ha pedig életre-halálra szól a játék, akkor mindent szabad. Ha élet, akkor 10 millió forint a tét (bruttó), ha halál, akkor pedig a semmi. 

A maratoni táncversenyen egyenlőtlen küzdelem indul a fődíjért a párok között: van, aki Devecserből érkezett, van, aki Csengerből, van, aki gyereket vár, aki öreg és aki túl fiatal, táncol a letűnt színésznő-csillag és fiatal partnere - jellegzetes karakterek tűnnek föl az ország különböző pontjairól, csak a cél egy, 10 millió. És küzdenek persze a fiatal és tehetséges főszereplők, Gloria és Roby is. Gloria mindennél jobban akar nyerni. Ha nem jön össze, akkor viszont mindennél jobban meg akar halni. Valamelyiknek sikerülnie kell...

A koreográfia izgalmas, a színészek jók és tudják, mit csinálnak. A szöveg kicsit laza és néhol fárasztó, de csak annyira, mint a Móriczról eljutni villamossal a Nyugati térig. És nyilvánvaló, hogy nem volt hiába a februári maratoni táncverseny. 

Pindroch Csaba csodás tillaként érzelmes és ripacs, egyszerre narrálja a történetet, magyarázza és vezeti a műsort, Bata Éva oláhibolyásan agresszív és rekedt, néhol sok, de aztán megmagyarázza, Lengyel Tamás kissé teszetosza, ahogy kell. Összességében a szereplők, a zenék és a díszlet is a helyén.

Csak mi nem, a mindennapjaink nincsenek a helyükön. Mert nem változott semmi, 1935, 1969 és 2012 között.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Van szerelem, ami a nemi közösülés megszokásából támad, szerelem, amit a képzelet  gerjeszt, szerelem, amit az a hit táplál, hogy mindkét fél a másikban látja kiegészítő másikát, vagy a külső dolgok érzékléséből létrejött szerelem (amikor az érzékelés által okozott élvezet felülmúlja azt az élvezetet, amelyet a szenvedély többi fajtája kelt) - foglalja össze bölcsen az érzéki gyönyörök legősibb  tankönyve, a Kámaszútra.

Eztuán pedig minden részletre kiterjedő osztályozásba kezd: a szerelmet gyakorló feleket méreteik alapján sorolja be, majd közli a helyes párosítást is, fölsorolja a szerelem gyakorlásának módjait az öleléstől a csípésen át az orális szexig, de arra is praktikus tanácsokat ad, hogyan kezdjünk egyáltalán hozzá.

Így: "A csók a vágy gerjesztésére szolgál. Az első találkozásokkor mérsékelten alkalmazandó, de a későbbiekben minden fajtája mérték nélkül és gyakran javasolt. A csókot Vátszjájana szerint, a test következő részeire alkalmazhatjuk: A homlok, a szem, a két orca, a nyak, a mell, a keblek, az ajak és a száj belsejére. Nemcsak a test részei szerint, hanem a csókadás módjai szerint is megkülönböztetjük. Van tehát egyenes, hajló, elforduló, szorító csók, erősen szorító, összeszorító csók." Ha már sikerült eljutni idáig és a művelet folytatható, jönnek a harapások, nyomás, csípés és karmolás, az ütések, majd betetőzésül az előrenyomás, dörzsölés, köpülés, döfés vagy a verébhajsza.

A szombat esti Bozsik-bemutatón más sorrendben, de technikailag minden gyakorlatra sor került. Öt nő és hat férfi vetkőzött, nyomott, öltözött, dörzsölt és helyenként köpült is, az andalítónál kicsit erőteljesebb, keleti hangzásvilágot halványan idéző zenére.

A látványvilág elképesztő: az aranyszínű ketrecrudak között ki-be lépő táncosok minden színben átértelmezik a teret - hol, magukat, hol a nézőt zárják be ebbe a vad és animális világba. A partnerek és hangulatok gyors egymásutániságában elfárad az erotika és marad a nyúlférfi, a bikaférfi és a csődörférfi, szemben az őztehenekkel, kancákkal és nőstényelefántokkal. Bozsik irányításával társulata végigvezet minket egy  - néhol rituális áldozatra emlékeztető - szexkatalóguson és bemutatja a fogásokat úgy, hogy közben elidegenít magától a szexualitástól, de megmutatja a kiszolgáltatottságot, a férfiak valójában férfiaknak látszók csak, a nők pedig, hogy illeszkedjenek, nőknek mondottak.

Valencia James persze gyönyörű, fantasztikus élmény nyújt nézni kecses hajlékonyságát, szólótáncában mégis megtörik a varázs és idomul a többiekhez, elpárolog az ősanya szenvedélye és a  keretet meghatározó aranyketrec körül, hirtelen egy állatkertben találjuk magunkat. Ahonnan persze visszakerülünk a térre, a bordélyba, a hálószobába, a szvingerklubba, a térre, a szvingerklubba, a hálóba, a térre, a hálóba és végül haza.

(Fotó jobbra: Valencia James: Body, Kovács Bence)

Miközben táncosaink háromszor-négyszer jelmezt, rengetegszer pózt és partnert váltanak, nincs egy perc lazítás sem, humor vagy feloldás. Az ezeregyéjszaka virágai a teljesen naturális, érzelem- és vágytalan, történet nélküli szexlexikon. Praktikus nőknek és férfiaknak, jegyzettömbbel érkezni ajánlott.

Hogy Bozsik valóban ezt akarta-e megmutatni, az a kérdés. Mert ugyan ezt a virágot Pasolini virágai ihlették, a világhírű film nem kel életre a színpadon. Bár hozzá kell tenni az igazság kedvéért, hogy a koreográfus erre korábban már felkészítette a nézőt. Aki viszont nem szeretett volna tudomást venni róla.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Alighogy kitavaszodik elindul bennem egy "valamiről le kellene mondani"-érzés. Megérik a böjtgondolat és kivitelezhetetlennek tűnő terveket találok ki. Most a tíznapos léböjt volt, de simán belefért volna egy kis hangmegvonásos csöndböjt, vagy egy társ- és barátmegvonásos  magányböjt. Mert böjtölni is ezerféleképpen lehet. Bolondnak csak a közvetlen környezetem tart (ők beszólásböjtöt tartanak ilyenkor), a mélyen vallásos vagy népi hagyományokkal fogalalkozó tágabb ismerettségi kör nem.  Bár nekik nyilván nem kell elviselniük a második nap sós sírásba fúló depresszióját és a negyedik nap mellkasból zajosan kiszakadó eufóriáját sem. Egyetlen dolgot nem vállanék: a mozgásböjtöt. Szóval nem kísértem a testem, maradok a legegyszerűbbeknél. Mivel a hús nem játszik vegetáriánusként, marad a szilárd táplálék-, az indulat- és a hazugságmegvonás.  Utóbbi alatt persze nem a kézenfekvő, egyértelmű lódítást értem, hanem a gyengeségek bevallásáig menő őszinteséget. Ember leszek a böjt talpán...

Szóval: léböjt(nedvesböjt) igen, teljes éhezés (szárazböjt) nem, gondolati elcsöndesedés igen, táncböjt semmiképpen, magányböjt igen, ha nincs jó darab a színházban. Nekem ilyen a gusztusom. Szexböjt? Hm.

De mi is a böjt?

Önmegtartóztatás és elengedés. A cselekvés szintjén tartózkodás az evéstől, ivástól, valamilyen tevékenységtől, a lélek szintjén pedig eltávolodás az anyagi világtól  - pihenéssel és elmélyüléssel összekötött -, befelé fordulás. Böjt minden, amikor lemondasz valamiről, amit szívesen csinálsz, amit szívesen élsz át: táncról, zenéről, szexről, bármiről. (Egyszer egy csöndes kis apáca megsúgta mikor a böjtjéről kérdeztem, hogy neki az éhezés nem jelent sokat, simán kibírja, ő úgy böjtöl, hogy nem megy moziba. Mert a mozi az ő igazi szenvedélye.)

Pieter Brueghel: Farsang és böjt harca

Böjtgenezis

A böjt az összes világvallásban kitüntetett fontossággal bír: Mózesnek negyven napig kellett éheznie, hogy megkapja a kőtáblákat, Jézus szintén negyven napig bolyongott étlen-szomjan a sivatagban, de gyakran böjtölt Keresztelő Szent János is. Az Ószövetségben a böjt a megtérés és bűnbánat legőszintébb formájaként szerepel, Jézus a Hegyibeszédben külön is kitér rá. Megtisztulni másképp nem lehet, csak önmegtartóztatással.Erről szól a ramadan, az iszlám vallás öt pillére közül az egyik, a Jom Kippur a judaizmusban (az Engesztelés Napja), vagy a hinduizmus és a jógahagyomány satkarma-rendszere, a test teljes megtisztításának módszertana. De böjti tapasztalatáról volt híres a legendás Saint Germain-grófja, korának rettegett alkimistája is.

Böjtiparág

Nem tudom elképzelni anyámat életének 1968-as virágjában, ahogy a böjtkúrákról diskurál a barátnőivel az egyetem egyik zugában...A vallási kötelmek lazulásával a böjtkultúra a társadalom szűk szegleteibe húzódott vissza, ahonnan a hedonista woodstock-generáció igencsak vonakodott kiengedni. De a fogyasztás törvénye oly erős, hogy képes fogyasztási kényszernek érteni a nemfogyasztást is  - így lett a böjt mára különálló iparág, a wellnesshitrendszer része. Böjtölhetsz szakemberrel erdőbe, fürdőbe elvonulva, kellő mennyiségű pénzért az adja be a hashajtót, akit szeretnél és az végzi el a beöntést, akitől igazán jól esik, böjtölhetsz és fogyhatsz zöldalgáktól és aszaltszilvalétől, termesztenek neked búzafűcsírát, kapsz belőle koktélt reggelire...bármit, bárhol, csak legyen rá elég.

Hiába az összkomfortos böjt, a végére az a szomorú tapasztalat, hogy működik. Még akkor is, ha az ember mindent megtesz, hogy kikerülje a pszichés hatást. A szenvedéstől, szembesüléstől, a feldolgozatlan érzések feltörésétől egy komoly böjt során senki nem óv meg (komoly böjt során persze senki nem is akar), és amilyen szörnyű tud lenni a kezdet, annyira felemelő a vég.

De ez egy táncblog

Böjt idején nincs tánc - ez a szabály. Van - ez a gyakorlat. De nem csak most, a szubjetív böjtök idején, hagyománya is van a böjti táncnak. Dunafalván például (Dunaszekcső-sziget) tavasszal járták a lányok a böjti ugróst, mert a leány körtáncra nem is volt érvényes a tánctilalom. Nem nevezték táncnak, ez volt a trükk.

A Poznańi Lengyel Táncszínház 2007-es előadásából egy részlet: Wiosna, Effatha. A tavaszról, az ébredésről és a nyitottságról szól. Ők táncolták 2007-ben a Millenárison a Farsang és böjt viadalát.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Tegnap este a Trafóban megismétlődött felidéződött a magyar modern tánc zihálással, kínnal született legelső gyermekének világra hozatala: újra megtelt élettel az Eleven tér 1986-os koreográfiája. Ez a Végtelenbe zárva persze nem az az Eleven tér, az érzés mégis erősen rezonál arra, amikor az akkor 18 éves gyönyörű és végtelenül szabad, és szinte pucér Bozsik Yvettet egy üvegkoporsóba zárva láttuk táncolni. Úgy, ahogy korábban magyar nő még nem tette soha.

Mit jelentett akkor ez az előadás? A tökéletes művészi szabadságot, a határok kifeszítését, az önmagára is veszélyes győzelmet a statikus rendszerek felett, ökölnyi repedést az intézmények alapozásában, mindannak a kezdetét, amit ma magyar modern táncnak hívunk.

Természetes Vészek Kollektíva nélkül ma nincs itthon ilyen színvonalú mozgásművészet. Lehet, hogy lett volna más, valamikor, aki kinyitja ezt az ablakot a kortársra, de lecsúsztak a képzeletbéli elsők, Árvai György és Bozsik Yvette olyan erővel robbantottak, hogy több ép ablak nem is maradt egy időre a közelben.

A TVK-t 1984-ben alapította a képzőművész-táncnövendék páros, majd évekig fürödtek együtt a fergeteges sikerben. Beutazták a világot, mindenhol imádták újszerű, tánc és színház határán mozgó produkcióikat. 1992-ben Bozsik Yvette kivált a csapatból és Szegedre ment koreográfusnak, majd létrehozta önálló csoportját a „Bozsik Yvette Társulatot”.

Sajátos ízt kölcsönöz a ma esti előadásnak mindaz, ami az elmúlt hónapokban a Trafó körül zajlott, akkor, mikor végül Bozsik úgy döntött, lemond igazgatói székéről. A magyar kultúrtörténet viszont szerencsére nem azonos a magyar kultúrpolitika történetével. Így ezekben a napokban ismét színpadon lesz a TVK, már egy másik felállásban, Góbi Ritával az élen. (Akinek pedig ez nem elég, nézhet kiállítást és hallgathat konferenciát. A Manipulált terek című tárlat egy szubjektív szempontból műtárgyakba írt Kádár-kor história. Azt kérdezi, amit kérdezni kell: hogyan érezhetünk felelősséget a múltunk iránt, hogyan ne zárjuk el magunk elől?)

1986-ban Bozsikék meg merték mutatni a testet, az elfogadható, művészi célú ruhátlanságot, a megrendítő és patetikus obszcenitást - olyan arányban, amit csak keveseknek sikerül  eltalálniuk.

A táncos teste vonzó, arányos és szép, néha magától értetődően mutogatni való, hiszen érdek nélkül tetszik. Amikor a táncos teste nem szép, akkor is tud mutogatni való lenni -ereje épp a nemszépség vonzásában rejlik. Amikor ez a ruganyos álomtest viszont valami tehetségtelen koncepció csapdájába esik, na az az idegesítő, suta vetkőzés, amit jobb elkerülni. A TVK-t viszont egyáltalán nem kell elkerülni.


Menyegző, 2009 (Lábán Rudolf-díj)

Nem csak a modern tánc születését üli ma a Trafó, hanem ma osztotta ki a 2012-es Lábán Rudolf-díjakat is, amit a Hód Adrienn által koreografált Basse Danse és Réti Adrienn szólója, a Vis-a-vis című produkció vitt el.

A Lábán Rudolf-díjat a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház alaptította 2005-ben, a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére.

Az alapítók anyagi nehézségei miatt viszont az idén először nem kapnak pénzjutalmat az alkotók. A modern tánc meztelensége 26 évvel az Eleven tér megszületése után más fordulatot vesz: az őszinteség helyett a legatyásodás szinonimájává válik.

Aggodalomra azért nincs ok: Bozsik Yvette a viharok közepette új premierjére készül szombaton, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be erotikus-gyönyörteli Az ezeregyéjszaka virágai című darabját.

kommentek: 0

Tovább olvasom