A Cirque du Soleil válogatásán 300-an vettek részt - ebből 15 táncost szerződtet most a világhírű együttes. A 15 újoncból három magyar. Ezt hívják büszkeségnek.

A Cirque du Soleil egy különleges montreali cirkusz. Egyedisége abban rejlik, hogy mozgásművészekkel és akrobatákkal dolgozik első sorban, lenyűgöző koreográfiáikkal, újszerű ötleteikkel magával ragadják a közönséget. Világszerte turnáznak telt ház előtt, a jegyekért már hónapokkal az előadás előtt is harcolni kell. A társulatot 28 éve, 1984-ben alapította Guy Laliberté és Daniel Gauthier. A Cirque du Soleil ma már 3000 művésszel, akrobatával, cirkuszi emberrel dolgozik, 6 világkörüli turnén van túl és 5 állandú színházi előadás is szerepel a repertoárján.

 Az egyik kiválasztott Hernicz Albert, a VARIDANCE fiatal művésze. A csornai születésű táncos egyidős a montreali cirkusszal, egész pici gyermekkora óta táncol, pályafutását néptáncosként kezdte, a táncművészeti néptánc-színész szakán. Már főiskolásként elkötelezte magát az Experidance mellett, amit csak saját együtteséért (Vári Bertalannal közösen alapított) hagyott el. A VARIDANCE alapvetően a magyar néptánchagyományra épít, de ezeket a tradicionális elemeket különböző táncstílusokkal - többek közt a sztepp, hip-hop, kortárs -  és más műfajokkal - mint a cirkusz, színház, film - ötvözi és varázsolja modern, különleges stílussá.

 

 

kommentek: 1

Tovább olvasom

Flamenco és sevillana tánc, katalán tánc, hastánc és darbuka, meg cigánytánc, indiai táncbemutatók, sevdah a Balkánról, szabadtánc és LEMangURIA  - aki nem nagy fesztiválozó, vagy csak másként az, mint egy soundos vagy voltos, viszont mozgásőrült, annak kötelező penzum a balatonlellei Babel Sound. Épp a workshopok miatt. Egyszerre próbálhatod ki a balkáni sátorban az ösztöneidet, a keménységedet, a szenvedélyedet, tapasztalhatod meg az indiai sátorban a finomságodat és törékenységedet, a nagy táncsátorban pedig a szexualitásodat hastáncon keresztül.

A nagy kutatásban azonnal egy ismeretlen műfaj bukkan elő: mi az a sevillana tánc? Kis keresgélés után kiderül, flamenco lesz az, csak tájnyelvi. Nevezetesen sevillai. Így tehát az elképzelhetetlenségig, az őrületig csodálatos - benne van minden, amit a cigányok a 18-19. században Andalúziába oltottak, életük szenvedélye, őszintesége, haragja, féktelensége és megkérdőjelezhetetlen, áthághatatlan szabályrendszere.

A flamenco több mint tánc: egy nép történetének, jelenének és érzelemvilágának táncra és zenére fordított tükre. A flamenco fájdalom és gyönyör, lassú tűz, csattogó gyönyör és életbe szűkített végtelenség.

 Az éneknek (cante), a gitárkíséretnek (toque) és táncnak (baile) egymásba gabalyodása, szét- és lélektől elválaszthatatlansága. Nincs más tánc, aminek ilyen színes genezise van, ilyen sokféle forrás táplálja. Az andalúz parasztzenétől, az Európán és Észak-Afrikán át utazó cigányok zenei hagyományai, az arab-mór zenés-lírai gyökerek, a szefárd zsidók kézjegye, az indiai, perzsa, balkáni népzenei és bizánci egyházzenei hatások mind-mind kapnak egy-egy hangulatárnyalatot a flamencóban.

A flamenco lelke az ének, ami mindig improvizatív és virtuóz, szinte kiszakad a szívből. Van persze szerkezete, amit, ha kötetlen, librének hívunk, ha kötött, akkor compasnak. A tánc szintén abban a pillanatban teremtődik: nem koreografált, viszont a táncos egy meghatározott motívumkészletből dolgozik. Ritmikája olyannyira illeszkedik a zenéhez, hogy a táncos gyakorlatilag önmagát kíséri tapsával és dobogásával. A flamenco tánc négy nagyobb indiai kultikus tánccal rokon: a katakkal, kathakalival, manipurival, bharata natyammal.

A kíséret eleinte ütősöket vagy tapsot jelentett, a gitár a XIX. század közepétől lett általánosan elterjedt. Persze a gitár is megadta magát az ének és tánc ritmusának, egészen belesimult ebbe a különleges zenei világba. Egyszer csak megjelent a színpadi flamenco instrumentális formája, a flamenco saját gitárgyereket szült, ami kisebb és világosabb színű a klasszikus gitárnál, fenyőből és ciprusfából készítik.

S hogy miért lett ez Sevilla tánc? Mert három Sevilla melletti kisvárost mondanak hazájának. Viszont számtalan műfaja létezik a sevillán túl: Alboreá, Alegrías, Bambera, Bulerías, Cabales, Fandango, Farruca, Milonga (género musical), Rumba, Tango, Tanguillo...marad a kérdés: és mi a darbuka? Holnapra.

Addig is, Babel sound, Lelle. Ha pedig nem jutnál a Balaton partjára, augusztusban a Karmelita Udvarban is kipróbálhatod, Lippai Andreával és a FlamenCorazón Arte Társulattal.

kommentek: 0

Tovább olvasom

A 35 éves connecticuti pasi semmi mást nem akart, csak videójátékokat készíteni. És persze játszani velük. Bármilyen érzeteket is kelt ez bennünk, nemvideojáték-készítőkben, vagy videojáték-nemkészítőkben, Matt ezt a dolgot végigcsinálta. Viszonylag fiatalon már Los Angelesben dolgozott egy menő cégnél és videojátékokat tervezett. Egészen 23 éves koráig, mikor fölszállt egy repülőre, ami Brisbane-ben landolt. S Matt ekkor rádöbbent, hogy nem mindennél színesebb a videojáték világa.

2003-ban aztán kilépett a cégtől és elkezdett utazgatni, akkor még csak Délkelet-Ázsiában. Családját és barátait saját weboldalán keresztül updatelte legújabb felfedezéseiről. Egy nap aztán egyik haverja rászólt: "Kezdj már táncolni azzal az idióta mozgásoddal, felveszem"! És Matt kellőképp befolyásolhatónak bizonyult ezen a téren. Az első videó így készült el, Hanoi főterén. A technika szárnyalása aztán magával ragadta Matt sorsát. A táncoló figurát 2005-ben néhány srác föltolta az akkor épp a boom előtt álló új oldalra, a YouTube-ra. Ezzel elindult a sikersztori, emberek ezrei töltötték le, sőt gyűjtöttek neki pénzt a további utazgatásokra.

Majd jött egy e-mail egy rágógumit gyártó cégtól, hogy táncolna-e még itt-ott, ha alaposan megfizetnék. Ahol akarok? - kérdezte Matt. Egészen pontosan ott, ahol akar - hangzott a válasz. És ez így is történt. Matt azóta híres lett, született gyereke, boldogan él feleségével, Melissával, és továbbra is emberek tízezrei imádják a a világ ikonikus helyein lejtett furcsa táncot. Matt Harding egyik leghíresebb videója Ruandában készült, de tavaly októberben Budapestet is megmutatta- legalábbis önmagát a Halászbástyán.

Where the Hell is Matt? In Budapest.

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Két év alatt eltrappolt az ötlet Svédországból Budapestre: mi lenne, ha a monoton 8 (10-12) órás munkaidőt nem ebéddel, hanem egy kis riszálással törné meg a tisztes dolgozó közösség? A mozgalom neve Lunch Beat, először idén rendezték meg a főváros egyik hórihorgas, egyébiránt ízlésesen minimalista, úgyszólván streil irodaházában. Az eseményről első sorban a Facebookon keresztül értesülhettek a táncolni vágyók.

Stockholmban - bár az első alkalommal húszan sem - az idei nyáron már hatszázan vettek részt az egyórás buliban. Budapesten azért nem volt ekkora a tolongás. Egyébként van minden, ami kell, az italt és a drogot leszámítva. Pia helyett szendvics és víz, viszont cserébe füst dögivel, dj és öltönyös-kosztümös szórakozó közönség. A belépő sem sok: 800 forint - s ebben már a szendvicsed is benne van.

Egy feltétel van: táncolnod kell. Cigizés, kávézás és a kollégák idegeinek reszelése helyett a Lunch Beat felszabadult mozgást kínál. Arról felesleges is hosszan beszélni, mennyire jót tesz a testnek egy kis átmozgatás, mennyivel egészségesebb, mint pacal után elheverni, s mennyivel hatékonyabb egy ilyen ebédszünet után a délután.

A magyar kultúrától nincs is ez az ötlet olyan távol, hiszen nálunk évtizedek óta jó ebédhez szól a nóta... A következő alkalomra nem is kell olyan sokáig várni, a maroknyi, de lelkes csapat elkötelezetten szervezi.

LunchBeat Budapest from WATER FILM on Vimeo.

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Néhány hét szünet után újra érdemes a Várba látogatni, mert kezdődik a nyári szabadtéri szezon a Karmelita udvarban. A Budapest Táncszínház produkcióival, Zacher Lóránd koreográfiájával, a Sec-kel és egy Vukán - esttel nyit idén nyáron a Nemzeti Táncszínház.

Az lehet, hogy Hugh Grant volt a legcsodálatosabb Chopin, de játszani bizonyára nem tudja úgy, mint Vukán György. Bár George Sand, Liszt és Chopin bonyolult viszonyát kevés mozi adja olyan érzékletesen, olyan hitelesen vissza, mint az 1991-es Impromptu.

 "Chopin a zeneirodalom egyik legnagyobb poétája, aki pár ütemben is képes drámákat elmondani. Liszt Ferenccel Párizsban töltött évei alatt az improvizáció jelentette munkásságuk alapját. Ebből kiindulva váltakoznak majd eredeti Chopin darabok és azok improvizációs átiratai. A rögtönzés erejének pillanata elszáll, ezért nehéz utólag felidézni és leírni. Ez a tiszta zeneiség és költőiség az, ami megfog - mert a művész az, aki saját intuícióit közvetíti" - vallja Vukán. De ki volt ez a tehetség, akit jól játszani a mai napig is csak kevesek kiváltsága?

Chopin a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában látta meg a napvilágot, 1810-ben. Nevét már franciául ismerjük, s nem véletlenül, huszonévesen már Párizsba költözött, s itt is élt javarészt. Zenei tehetségét nagyon fiatalon felismerték, zsenialitását a gyermek Mozartéhoz vagy Bach-hoz mérték. Hét évesen már zenét szerzett, a korabeli sajtó pedig gondoskodott a hírnevéről, a "csodagyereket" a fővárosi arisztokrata szalonok közönsége egyhangúlag magának követelte. 16 évesen már a Varsói Konzervatóriumban tanult - ekkor már megevett egy híres hegedüművészt és egy fantasztikus zongoristát - Józef Elsner zeneszerző keze alatt.

Ezután Bécsben, majd a kor szellemi centrumában, Párizsban tanult és alkotott. A harmincas évek végére már mindenkit ismert, aki számított, már mindenkit elszeretett másoktól, akit megvágyott. Közeli barátja volt az operaszerző Vincenzo Bellini és Eugène Delacroix, a festő, Hector Berlioz, Liszt Ferenc és Robert Schumann is. És jött Gerorge Sand, azaz Amandine Aurore Lucie Dupin, az első nőíró, aki híres volt csodálatos romantikus regényeiről, másrészt pedig hírhedt volt szerelmei népes és rangos táboráról is. Sand szeretője volt Prosper Mérimée, Alfred de Musset, Alexandre Manceau is. Bár Sand levelezésébül azt gondolhatjuk, Chopin aszexuálisnak volt, a kapcsolat mégis tíz éven át tartott, és csak a Sand gyermekei, Maurice és Solange miatti viták vetettek véget neki.

 

Horowitz, ahogy más senki nem tudja, úgy játssza az Impromptu-t.

Az 1840-es évekre Chopin egészsége gyorsan romlani kezdett, tüdőbaja miatt gyakran kellett elutazniuk Párizsból. Utolsó műve egy f-moll mazurka volt. Korán, életének 39. évében halt meg, tuberkulózisban. Mozart Requiem-je hangzott el a temetésén. Szívét és a levelezéseit a varsói Szent Kereszt templom egy oszlopában őrzik.

A Vizuális hangjegyek viszont nem pusztán akusztikailag keltik életre, hanem megélik és megmutatják Chopint. Improvizáció, tánc, Vukán György és Chopin találkozik - két hét múlva a Nemzeti Táncszínház udvarán.

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom