Öröm, ünneplés és a búcsúzás szomorúsága: az évad zárása ezúttal nemcsak azt jelenti, hogy elvonulnak a művészek jól megérdemelt nyári pihenőjükre, és a legjobbaknak kioasztanak néhány díjat, hanem azt is, hogy a legoptimistább becslés szerint is másfél évre bezár az Operaház. A jövő évad balettcsillaga Tanykpayeva Aliya lett - az élet pedig ősztől sem áll meg.

Fotó: Opera

kommentek: 1

Tovább olvasom

„Én varázslatot akarok!

Egy várva várt premier, egy sokszor feldolgozott, mégis megunhatatlan darab: A vágy villamosa ma este debütált az Erkel Színházban. Vajon tényleg többet elmond a tánc egy megalázott, összetört nő érzéseiről, mint amennyit a próza képes?

Fotó: Mészáros Csaba, szinhaz.hu

kommentek: 0

Tovább olvasom

Földi Lea olyan szerény balerina, hogy az szinte már túlzás. Pedig lenne mire büszkének lennie, hiszen ő táncolja Stellát A vágy villamosából, ami nemcsak hogy nagyszerű világirodalmi szerep, de a darab ráadásul ősbemutató. Felkészülésről, gyökerekről, kitartásról, napi rutinról beszélgettünk a táncművésszel az Operaház művészbüféjében. 

Az Erkel Színház nagyszabású premierjében, a Venekei-Dés-Tennesse Williams triász fémjelezte darabban Stella a megértő, odaadó, jóságos lánytestvér. Mennyire hasonló a karaktered az övéhez? 

Annak dacára, hogy személyiségemből fakadóan én is könnyen meg tudok őrülni színpadon, nagyon sok azonosulási pont van bennem Stellával. Nekem is van két nővérem és mindkettejükkel hasonlóan viselkedem, mint Stella Blanche-sal, igyekszem a harmóniára törekedni. Miközben féktelenül tomboló, őrjöngő személyiségrészem is van. 

Fotó: Csibi Szilvia

Ez az első, igazi nagy főszereped. Hogyan készültél rá?

Az idei évadommal nagyon meg vagyok elégedve. Az Anna-Marie Holmes féle Kalózban táncoltam szólóvirágot és odaliszket, az Anna Kareninában Dollyt, a Don Quiote-ban pedig több szóló szerepem is volt: a Cigány szóló, Mercedes, Kitri barátnője, és a Pas de six szóló. De persze A vágy villamosa Stellája az évad koronája. Noha tánckari művészként ez a harmadik szezonom, óriási dolog, hogy a főszerepek terén még tapasztalatlan balerinaként kiérdemeltem Venekei Marianna koreográfustól ezt az óriási bizalmat. Ráadásul a sors fintora, hogy extrém módon, extrém helyzetben ért a nagy örömhír: a női zuhanyzóban tusolva tudtam meg az egyik kolléganőmtől, hogy én leszek Stella, ő pedig az évad végén kiadott műsorkatalógusban bukkant rá. A tetejében az, hogy ez nem is repertoár darab, hanem ősbemutató, még jelentősebbé teszi az élményt. Fantasztikus érzés egy darab születésénél ilyen aktívan jelen lenni, hogy én alakíthatom a szerepet a saját személyiségemből. Stella rám lett koreografálva.

Szóval a koreográfus hamarabb döntötte el azt, hogy téged akar a szerepre, minthogy a koreográfia részleteit kidolgozta volna? 

Úgy koreografált, hogy figyelembe vette a testemet, a fizikai adottságaimat, az erősségeimet. Ha valami olyan mozdulat született, ami nem állt jól nekem vagy nehézséget okozott a kivitelezése, akkor azt kivette belőle vagy átalakította. Aztán a művészi, színészi részt én magam dolgoztam ki és tettem hozzá. 

Hogyan készültél? Filmes és színházi ikonprodukciók előzik meg ezt a bemutatót, például a legendás film Vivien Leigh és Marlon Brando főszereplésével, vagy a Pesti Színház és a Radnóti előadása. 

A filmet és Zsótér rendezését a Radnótiban láttam Kováts Adéllal és Petrik Andreával. A Miskolci Nemzeti Színházban pedig még végszavaztam is az előadásban, mert anyukám játszott benne. A táncelőadások közül a Kulcsár Noémi féle kortárs darab hatott rám nagyon, bár az egy egyfelvonásos előadás volt tánckar nélkül, teljesen más megközelítésben. 

Nem sajnálod, hogy nem Blanche lettél? 

Úgy érzem, 22 évesen nekem most Stellával kell kezdenem, ez is fantasztikus lehetőség. Stella nincs annyit színpadon, fizikailag Blanche szerepe a megterhelőbb, igénybe vevőbb, Stellánál viszont az a nehézség, hogy színészileg a testen nehezebb megmutatni a lágyságot, kedvességet, mint az egyre fokozódó megőrülést, a belül dúló viharokat. 

Fotó: Csibi Szilvia 

Fél éve próbáljátok a produkciót. Rengeteg munka van benne. 

Ráadásul két Diótörő között kezdtük el, nagyon nehéz volt mind fizikailag, mind logisztikailag kivitelezni, időt találni a próbákra. Az elején nekem egy kis nehézséget okozott, hogy a klasszikus kötöttségből le kell „bomolni” erre a modernebb, teljesen más stílusra, és amúgy sem volt egy könnyű próbafolyamat. Egyébként korábban már majdnem bekerültem Mariann egyik darabjába, a Tannhäuserbe, de akkor egy másik előadásban való szereplés miatt ez mégsem jött létre. De nem veszett el az akkori közös munka. 

Viszont a próbán úgy tapasztaltam, minden szereplő és a tánckar is borzasztó boldogan, energiával és kirobbanó vitalitással készül, süt róluk, hogy ebben a produkcióban jó részt venni, jó a testre venni ezt a koreográfiát. 

Ez nagyon üdvös egy darab esetében. Ráadásul a második szereposztást mi tanítottuk be, az is nagy élmény volt, ők már a kész koreográfiát kaphatták, így gyorsabban „belebújtak” a szerepbe. 

Fizikailag másképp kell készülni erre a modernebb, jazzbaletthez közelebb álló produkcióra, mint egy klasszikus balett előadásra? Más a bemelegítés, a test és lélek előkészítése a munkára?  

Én már elképzelni se tudom, hogy a napom ne a reggeli rutin balettórával kezdődjön, de ehhez valóban más ráhangolódás kell. Itt a törzs mozgása sokkal tágabb spektrumú – jó kockás lesz tőle a has – , mint a klasszikus balettnél, ahol a központ el nem mozdul, illetve minden lejjebb, a föld szintjéhez közelebb történik. A kortárs táncnak eleve több kapcsolata van a földdel. Persze A vágy villamosa nem teljesen a földön zajlik, ezért sokszor nehéz is megtalálni azt a határt, amikor még meg tudod a mozdulatokat csinálni a talajhoz elég közel, el tudsz lazulni, mégsem kerülsz a földre. 

Fotó: Csibi Szilvia

Az, hogy a párod, Apáti Bence is szakmabeli, segít a felkészülési időszakban, illetve szakmailag általában, vagy még tovább növeli az izgalmakat?

Nekem mindenképpen segít. Bence még jobban bízik bennem, mint ahogy én saját magamban, és ez ilyenkor, egy ilyen különösen nehéz és felfokozott felkészülési időszakban nagyon megnyugtató tud lenni. Főleg azokon a napokon, amikor úgy érzem, semmi sem jó, nem haladok semerre. 

Ilyenkor mi a nehezebb, a fizikai fáradtság vagy a szellemi-lelki kimerültség?

Mind a kettő nagyon nehéz, mert ha a test nem bírja tovább, akkor a szellem se tud koncentrálni, ilyenkor borzasztóan résen kell lenni, hogy ne következzenek be sérülések. 

Hogy lehet fenntartani az egész napos, hetes, hónapos koncentrációt?

Sok kávéval és kólával. És ott a masszázs. De ha nagyon nem bírjuk tovább, van egy ágy az öltözőben, ahol két próba között, ha van idő, lehet egy kicsit pihenni.  

A párod látta már a produkciót vagy ez a premierig tabu?

Nem, de a premier előtt egy fontos próbára elhozom, hogy még tudjon mondani valamit. Közben is kikértem a véleményét, hogyan oldana meg bizonyos dolgokat a szereppel kapcsolatban. 

Az, hogy művészcsaládból származol, a szüleid színészek, megkönnyítette a pályaválasztást vagy épphogy megnehezítette? 

Kiskoromtól fogva balerina szerettem volna lenni. A főiskola közben voltak kisebb hullámvölgyek, de ezt leszámítva tartottam magam eredeti vágyálmomhoz, hogy Budapestre jövök és meghódítom a világot. A főiskolán rengeteget kaptam, Szentpéterváron tölthettem három hónapot ösztöndíjjal, de számos helyen jártam balettversenyeken (Helsinki, Istambul, Várna, Prága, Sczecin) az intézet jóvoltából. A mestereim is fantasztikusak voltak, Dvorszky Erzsébet mesternőnél kezdtünk, tőle kaptuk meg az alapokat. Ő sajnos időközben elment, már nem lehet közöttünk. Aztán jött Aradi Mária, aki már felnőttként, egyenrangú partnerként kezelt minket, igazából ő tanított meg táncolni. Később a fiúkkal összevontan Dózsa Imre lett a mesterünk. Tőle leginkább nyugodtságot, letisztultságot lehetett tanulni. 

Nem gondoltál arra, hogy külföldre szerződj? Sokan eleve ezt az utat választják az egyetem elvégzése után. 

Főiskolai éveim alatt sokat dilemmáztam, de azóta már nem. Mivel sokat jártam a szakmából kifolyólag is külföldön, sokat utaztam, ez nem hiányzik. Én nagyon szeretek itt élni, itt a családom, a párom és a helyem is a táncéletben. És persze a Seregi-repertoár. Ezt csak itt lehet táncolni. 

Ha meg lehet ezt fogalmazni, mi a legszebb a balett-táncosi hivatásban?

Kiváltságos helyzet ez. Rengeteg ember vágyik arra, hogy szép ruhában, profin kisminkelve, egy gyönyörű operaházban, a színpad varázsában teljen az élete. Nekem ez megadatott. Épp ezért nem érzek lemondásnak semmit, ha esetleg kevesebb jut a kinti világból, hiszen az én világom ez, én választottam, én akartam így. Szakmailag pedig örülök, hogy nincs szabadidőm, hisz ez azt jelenti, hogy foglalkoztatva vagyok. 

És mi a legnehezebb? Amihez a legtöbb kitartás kell? 

Mostanra már jobban hozzászoktam az egész napos munkához. Mára nem azt látom a legnagyobb nehézségnek, hogy reggel tízkor a topon legyek, hanem hogy egész nap meg tudjam ezt a szintet tartani. Ezen dolgozom nap mint nap. 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Akkor csak a Ballet Hispánico lehet a színpadon. Az 1970-ben alapított együttes missziója egyrészt az, hogy a balett mozgásanyagát összeolvassza a latin kultúrával, másrészt pedig, hogy a venezuelai, kubai, mexikói, spanyol, brazik és argentín koreográfusokat megmutassa a közönségnek.

Fotón: Eila Valls, spanyol balerina

kommentek: 0

Tovább olvasom

Blanche nem a balettszínpad megszokott hősnője, hanem igazi, hús-vér asszony. Története pedig borzalmas, megrázó dráma. Venekei Marianna és Dés László nem féltek megmutatni a fájdalmat, a kiszolgáltatottságot, a nőiesség elporladását. A vágy villamosát bemutató sajtóeseményen sikerült elcsípni a koreográfusnőt néhány pillanatra.

Fotó: Rákossy Péter

kommentek: 0

Tovább olvasom