Na jó, csak kicsit délebbre, de a tánc szempontjából ez most jelentős. A Pécsi Nemzetközi Táncfesztivált immár hatodjára rendezik meg, idén is ott lesz apraja és nagyja - bár ezúttal nem derül ki, mitől is nemzetközi. Szóval szeptember 27-30 között Pécs a tuti táncművelődési hely, ahol  - a hivatalos verzió szerint - minden produkció új, ami igaz is, bár közülük egy sem premier. De premierre úgyis csak kritikusok, sznobok és hozzátartozók járnak.

A győriek nyitnak, a jó vidéki szomszédság ápolásának igézetében, a Queen balettel, amit megcsodáltunk már a Művészetek Palotájában. Másnap Fodor Zoltán társulata érkezik - először lépnek föl Pécsett - a Tudatalatti című darabbal, majd Bozsik felnőttekre komponált ezeregyéjszakája korbácsolja a szombat esti lázas nézői vágyakat. Azt sznob kritikusként még a premieren sillabizáltuk.

Lesz nyilván gálaest, majd szokatlan módon, utána még néhány jelentős előadás, az őszi évadban a Trafót is nyitó Hymen, a Frenák Pál társulattól (amiről szintén írtunk az előző évadban) és a Közép-Európa Táncszínház és a Gangaray közös produkciója, az ArTeRrOr, amire viszont nagyon kíváncsiak volnánk, ha már ilyen jót beszélgettünk a Gangarayt vezető Hámor Jocóval.


szólj hozzá: A koreográfus: Hámor József


Ahogy mindig, most is élni fog az előcsarnok is, lesz irodalom és képzőművészet, sőt egy táncfórum is, melyen a táncművészet szerepe és feladata a téma. Odajutni pedig könnyű, a vonat preferált és alig négyórás az út - Budapestről. De a miniszterelnök is ezt ajánlja.



kommentek: 0

Tovább olvasom

Száz ölelés, száz halál

Száz év nem is olyan sok idő. Most ünnepelte például századik születésnapját Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye. Száz év mégis sok idő, száz éve nem volt választójoga a nőknek. Aztán lehet, hogy száz év múlva ismét nem lesz. Ráadásul mást jelent száz év Keleten és Nyugaton. Kínában például száz éve olyan kegyetlenül bíráskodtak a társadalmi norma ellen vétők felett, hogy a hideg futkos a mai nyugati ember hátán. 

Miközben halálbüntetésről vitatkozott évtizedeken át a nyugati etika, Kínában mindennapos volt a lefejezés (qi shi, a derékban kettévágás (yao zhan),az élve eltemetés (keng,sheng mai), a darabokra vágás (zhe), a kocsikkal széttépés (che lie), a bordák kitépése (chou xie), az üstben megfőzés (huo peng), a vízbe fojtás (sha shui zhong), vagy a „lefejezés és a fej felfüggesztése egy póznára”(xiao shou). A kínai jog nem is egyént, hanem egész családokat sújt a normaszegésért - simán kiirtották harmadíziglen a nemzetséget, ha felmerült a gyanú, hogy valamelyik családtag az uralkodó ellen fordult. Száz éve száz vágással metszették le az élő bűnösről az izmokat, ha vétke ilyen súlyosnak bizonyult.

Az Artus most megfordítja a kínt - száz vágás helyett száz ölelést "ejt" a boldogtalanokon. A végtelen vágyat mutatja, amivel az ember örökké érintést áhít, a halál helyett az életet, a büntetés helyett az örömöt. A Száz öleléssel nyitja meg az őszi évadot Goda Gábor társulata, szeptember 19-én.

Goda a kortárs táncszínház egyik hazai úttörője, már 1985 óta működteti társulatát, a "cselekvés színházát". Az Artus elsőként mutattta meg, hogy a műfaji határok nem szentek, nincsenek kőbe vésve, hogy a művészet és a mondanivaló túlmutat a kereteken és nincs olyan szent tehén, amit nem érdemes egyszer csak levágni. Negyedszázada tűnnek fel dialógusok és videóbejátszások koreográfiáiban - s ami akkor megrökönyödést váltott ki, ma természetes része a színháznak. Pedig csak negyede a száznak.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Van, akit felébreszt, erotikát, szenvedélyt és dinamizmust hoz az életébe, van, aki harmóniát és belső békét, kiegyensúlyozottságot talál benne, másokat meg kiveri a hideg veríték, ha meg kell mozdulniuk nyilvánosan. Mit mondanak ők, a táncparkett szélén kínban fürödve bárpultot támasztók?

Ehhez én nem vagyok elég magabiztos - aki erre hivatkozva pattintja le a táncba hívókat, nem érzi magát elég öntudatosnak, elég stabil önképpel rendelkezőnek ahhoz, hogy megkockáztassa, valaki esetleg majd jól leszólja. És nem is vesz észre mást, csak ezt a lehetőséget, amit önként, tálcán kínál a külvilágnak. Úgyhogy nem kínálja inkább. Ők a "nem táncolok, mert ügyetlenül csinálom és mindenki engem figyel", meg a "nem táncolok, mert úgyis kiröhögnek" - karakterek, akik sosem öltöznek át a strandon törülközőbe bugyolálva, vagy ha mégis, izgatottan forgatják a fejüket jobbra-balra, hogy elcsípjék a pillanatot, mikor senki nem figyel. Ők azok, akikről aztán mindig leesik a törülköző, így tevékenységüket végül is joggal szorítják az öltöző védett falai közé. Számos kudarc is érte őket az iskolai testnevelés órákon, ennek számát az új tanrend hálistennek megsokszorozza, több hely lesz a táncolóknak szombat este, nagyszerű. A kérdés persze az, honnan ez a végtagokat gúzsba kötő, partykiller-frusztráció?

Hosszadalmas kutatás után valóban brit tudósaink rádöbbentek, hogy az önbizalomhiány komoly táncgátló tényező, s aki sem a testével, sem a többiek testével nincs jóban, az nem fog mindenféle zenékre táncra perdülni. Miért is kellene a pszichológiának beelőznie a józan észt? Van persze, aki pontosan megfogalmazza mit érez (ez általában a pasikra jellemző): túl ronda vagyok, túl idiótán nézek ki, komikus a mozgásom.

Az emlegetett tanulmány arra is rámutat, hogy a választóvonal nem a partnerrel vagy egyedül táncolás, hanem az egyáltalán és a soha nem táncolás között húzódik. Azaz: aki szeret és mer, az csinálja, aki meg nem, az nem. Előbbit nem érdekli a forma, a zene, a partner tehetsége vagy a kihívás nehézsége - és utóbbit sem.

A rossz hír az, hogy az első, gyerekkori élmény abban is meghatározó, hogyan és miképp táncolunk: aki a szülővel jókat tudott táncolni, annak nyert ügye van. Aki ugyan nem táncolt együtt velük, de legalább biztatást kapott, közepes esélyekkel indul, aki pedig kifejezetten undorodott anyu tologatásától, azt három ifával sem lehet majd táncba vontatni. 

Vannak persze a praktikus táncosok is, akik külön csoportot képeznek, hiszen tulajdonképpen egészen mást csinálnak táncolás címszó alatt. Ők azok, akik eltökélten párválasztásra használják ezt a fórumot, majd házasságban, párkapcsolatban, de legkésőbb az első gyerek születése után leszoknak róla. Válás után pedig újra találkozhatunk velük a körút remek tánciskoláiban.

Peter Lovatt szerint, aki a kedvenc táncpszichológia-kutatónk, alapvetően genetikus és hormonális okai vannak a tánckészségnek, sőt a táncra való hajlamnak - így annak is, ki lesz önfeledten erotikus tánc közben és ki groteszk. Ezeken a faktorokon pedig ugye nem lehet változtatni. Azon viszont igen, mennyire érdekli a jelző a táncost. 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Esküvő, erőszak, testek

Kéthavi hovamenjek után végre itt a szeptember és beindul a színházazás, igazi darabokkal, igazi fekete vagy fehér táncszőnyegen, semmi kültéri csindradratta, csak a belső világok intimitása. Jól vagy rosszul persze, de se szúnyog, se kirakodóvásár, hanem olyan színházas együttnézzük, együttvagyunk érzés. Mit érzés, szárnyalás meg belefulladás, pörgés-forgás. Juhhé...

A Trafó a Hymennel nyit, Frenák Pál társulatának esküvőtrancsírozó darabjával (kissé ironikusan az élettől, e sorok írójának meghiúsult násznapján). Mi már láttuk, de Frenák mindig átír és felújít, szóval nem kizárt, hogy újra megnézzük.

 

A Nemzeti Táncszínház egyelőre csak beengedi a nézőket a kulisszák mögé, a Kulturális Örökség Napján. A program teljesen ingyenes, ráadásul ezen a hétvégén olcsóbban lehet jegyet venni az előadásokra. A nemzetisek sem premierrel indulnak, az első előadás szeptember 20-án lesz, a Duna Művészegyüttes Táncváltozásai kerülnek színpadra.

A MU színház belecsap, ahogy szokott. It's going to get worse and worse and worse, my friend, Lisbeth Gruwez tánca és koreográfiája már bejárta a fél világot, végre nálunk is el lehet csípni. Amit a Mario és a varázslóban elolvastunk, most megnézzük. A kérdés: hogyan lehet a beszéd ennyire hatékony fegyver. Még erősebb felvetés pedig: hogyan lehet védekezni ellene? Egy ultra-konzervatív amerikai televíziós prédikátor, Jimmy Swaggart beszédét dolgozta föl Gruwez, testbe foglalja a prédikálás mámorát, ezt az eksztatikus beszédet. Az eredmény? Ami a beszélő szavain át barátságosan közelít, már kétségbeesésként csapódik le a közönségben, míg végül a prédikátort mozgató valódi erő is felszínre tör: az erőszak.

Szeptember 19-én pedig elkezdődik az L1danceFest (a néhai L1 Kortárs Táncfesztivál), ami beszélgetésekkel, workshopokkal és előadásokkal várja a közönséget. Idén rengeteg külföldi produkciót is sikerült idehozni, tiszteletét teszi Chile, Csehország, Dánia, Hollandia, Japán, Lengyelország, Nagy Britannia, Németország, Svájc, Svédország és az USA is.

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Hónapok óta ment a találgatás, a pletyka, hogy ki viszi majd tovább a Nemzeti Táncszínházat, miután Török Jolán megbízatása lejárt. A döntés megszületett, az utolsó pillanatok egyikében. Három pályázat érkezett a posztra, a kulturális államtikárság szerint a szakmai zsűri egyhangúlag Ertl Pétert támogatta.

A korábbi vezetés szívfájdalma volt, hogy ha külső embert nevez ki a kormány a színház élére, nem lesz idő átadni a futó projekteket. Ertl esetében erről nincs szó, hiszen 2006 óta ő a táncszínház igazgató-helyettese, így valószínűleg komolyabb változás sem várható a színház szakmai-művészi életében 2013 január elseje után, mikor elfoglalja a posztját. Ertl korábban két évtizeden keresztül a Honvéd Együttesnél dolgozott tánckari asszisztensként, majd koreográfusként.

Eddig csak az MTI-nek mondott pár szót az újdonsült leendő igazgató: "Fontos a zökkenőmentes átmenet, mert úgy látom, hogy a kultúra, különösen a táncművészet igen nehéz helyzetben van. Vonatkozik ez az együttesekre, a művészekre, a színházakra, és sajnos a közönségre is, tehát a művészeti szcéna mindegyik szegmensére. A megőrzés és a megújítás filozófiája alapján szeretném végezni a munkámat". Amint lehet, kifaggatjuk.

Addig is felelevenítjük Török Jolán interjúját, ahol elmondja, mi is a dolga a Nemzeti Táncszínház igazgatójának.


szólj hozzá: A színházigazgató: Török Jolán 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom