De elég szegény sem, hogy hagyjam magam úgy szeretni, ahogy ön elképzeli - ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regényében ezzel a mondattal vesz búcsút a főhős igen nagy becsben tartott kurtizán-szerelmétől, Marguérite Gautier-től. És hogy ennek mi köze az Inversedance- Fodor Zoltán Társulat-hoz? Kiderül.

Fotó: Mészáros Csaba

Nem telhet el hónap Misty Copeland nélkül - pláne nem akkor, amikor élete legnagyobb szerepeit táncolja. Miközben folyamatosan turnézik és interjúzik legújabb könyvével, és a balett világán kívülre merészkedve most az egész nyugati világ egészségének megmentését tűzte ki célul, táncol is. Ráadásul rengeteget. A New York Times végre a szerepeiről kérdezte a sztárbalerinát.

Misty Copeland - Woman of the Year/ Glamour

1 klasszikus, 1 népies, 1 modern. Ha valaki netán félne, fel tudja-e dolgozni Bartókot ilyen mennyiségben, annak csak azt mondhatom, fel. Ebben persze A fából faragott királyfi bemutatójának századik évfordulójára készült, igen ambiciózus koreográfiák is sokat segítenek, nemcsak mert három teljesen különböző táncstílusról, illetve táncműről van szó, de mert mind a három a mai kor befogadói esztétikai igényeinek megfelelő eleven, dinamikus, friss és modern. És a hangsúly ezen van. A modernségen.

Színe és Frenákja

A Triptichon talán legizgalmasabb produkciója Frenák Pál A fából faragott királyfija. A nemzetközi hírű koreográfus azt mondja a vele készült interjúban, hogy ellentétben azzal, ki mit hisz róla, a fantázia szabad szárnyalása mellett tud ő kötöttebb formákban is gondolkodni. Persze ne képzeljük, hogy ezúttal meghazudtolja önmagát: az ő Fából faragottjában se erdő, se patak, de még királylány és királyfi sincs (legalábbis nem egy), de közben mégis minden ott van, csak épp azt a mindent az emberi testekből és az általuk alkotott képi formákból a néző alkotja meg. Frenáknál nem pusztán érzéki élményt kapunk, nekünk magunknak kell megfejteni, mi is a helyzet.

Fotó: Nagy Attila

Egy kábé 40 fokos szögben álló lejtőn játszódik a mű nagy része, na meg a fentről leengedett kötélen és az abban kapaszkodó, izgalmas férfitestben. Persze mindegyik férfitest izgalmas, ahogyan Frenáknál mindig, de ezúttal a nők is izgalmasak kibontott, arcot takaró loboncukkal, kihívó miniszoknyájukkal és fényes tűsarkúikkal. A nőalakok a mai kor tipikus bombanői, egyszerre vadak, önmagukból kivetkőzőek, s felelnek meg az elvárt és egységesített, titkárnő-plázacica-üzletasszony keverékéből gyúrt nőideálnak. A Compagnie Pál Frenák és a Magyar Nemzeti Balett táncosai olyan egységet alkotnak, hogy észre sem vesszük, melyikük hová tartozik.

Harc a rosszfiúk ellen

A csodálatos mandarin női főszerepét Popova Aleszja és Kozmér Alexandra táncolja kettős szereposztásban.  A mandarin vágyát fellobbantó lányt gyötrik, kínozzák a rosszfiúk, próbálják ellehetetleníteni és megtörni, de ő a végsőkig harcol, nem adja fel. A kisemmizett, mindenétől megfosztott lány egyszál fekete csipkés dresszben olyan eleven szenvedéllyel, sőt szenvedéssel éli át, hogy szinte nem is lehet másra figyelni.

Fotó: Pályi Zsófia, Nagy Attila

Seregi az alkalomra felfrissített, világhírű koreográfiája nincs keleti környezetbe helyezve – ahogy történt ez anno Harangozó Gyula ’45-ben készült verziójában, hogy eltávolítsák a szexussal teli, az orgazmust és a halált agresszivitással ötvöző, provokáló művet – most tulajdonképpen bárhol, bármikor lehetünk, egy kis padlásszobában a múlt század fordulóján éppúgy, mint egy lepusztult, sötét bűntanyán 2017-ben.

A vágyakozó mandarint Bakó Máté és Bajári Levente alakítja, szerepük pokolian nehéz, a mű végén a lábuknál fogva akasztják fel, úgy állította be centiről centire a felújítást jegyző Kaszás IIdikó koreográfus, hol álljon meg az a bizonyos, zsinórpadlásról belógatott kötél.

Piros harisnya és rózsaszín spicc cipő

A Duna Művészegyüttes mindenképp új szín az Opera színpadán. Nemcsak mert a Táncszvit az első együttműködésük az intézménnyel, de mert érződik, ők máshonnan jöttek, más mozgásstílust képviselnek, másképp próbálnak – minden tekintetben újat hoznak. Juhász Zsolt koreográfus-társulatvezető nyolc párra álmodta meg Bartók nagyszabású zenekari művét, hozzájuk jön a Magyar Nemzeti Balett (kétszer) két szólistája, a tehetségét egyre több szerepben (legutóbb A kalózban) megcsillantó Bakó-Pisla Artemisz Szigeti Gáborral és Radina Dace-Bajári Levente kettőse.

Fotó: Nagy Attila

A szólisták balett-táncosi fegyvertárukból építkeznek, de szólóik tökéletesen illeszkednek a tánckar rusztikusabb folklór vonalához. Hiába, az azóta táncikonná vált, felejthetetlen Ifj. Nagy Zoltán mondása megint beigazolódik, a balett minden tánchoz nagyon erős alap, s aki innen közelít a többihez, mindig nagyobb munícióval bír, mint fordítva. A szólisták ruháiban a jelmeztervező Furik Rita mind a formákat, mind a színeket-anyagokat tekintve ötvözi a néptánc harsányabb, teltebb és a klasszikus balett inkább pasztellbe hajló színvilágát. A vizuális innováció és alkotói merészség csúcsa, amikor a piros nejlonharisnya fölé Bakó-Pisla Artemisz a piros néptánccipő helyébe halvány rózsaszín spicc cipőt húz, az elméletileg össze nem illő színek szándékos összehozása egyszerre provokatív és jelzésértékű: lám, a balett ilyen formabontó is lehet, s a népiesebb motívumokat felvonultató ruhának sem árt egy klasszikus spicc cipő. A tánckar modern jelmezeinek földközeli színei pedig rímelnek a természet dúlását bemutató bartóki zenére.

Száz év ide vagy oda, ezen az estén a mát, illetve a mindenkor érvényest látjuk a színpadon: a TáncTriptichon nem poros, nem a múltba révedez, a néptáncra építő része is a mának szól.

3 mű, 3 stílus, 3 koreográfus, mindenki eldöntheti, számára melyik áll a dobogó legfelső fokán.

A legfantasztikusabbb tánc témájú fotókat azért, valljuk be, elsősorban a táncosból fotóssá lett művészek készítik. Nincs ez másképp - már a táncszakmai múlt - a New Yorkban élő és dolgozó Rachel Neville esetében sem. A képei pedig ennek megfelelően képesek is megragadni a mozdulatok gyönyörűségét, a tánc esszenciáját.

A véletlen irányította a világ egyik legnevesebb balettintézetébe, rengeteg munkával a legjobbak között végzett. Izrael és Zágráb után most Budapesten táncol. Dmitry Timofeev 2017-ben elnyerte Az évad legjobb férfi táncművészének járó díjat klasszikus balett kategóriában. A hétvégén pedig A fából faragott királyfi című darabban táncol az Opera színpadán.

Fotó: Gács Tamás