Az öreg, furcsa ezermester ablakából egy gyönyörűséges lány figyeli a kisváros csöndjét minden évben felverő harangavatási ünnepséget, egyszerre sztoikusan és nemesen, megközelíthetetlenül áll a balkonon és figyeli a táncversenyre készülő fiatalokat. Ki lehet ő? S hol rejtegette eddig az öreg Coppelius?

Minden legény őt bámulja, minden lány rá dühös. Egészen hiába őrjöngenek a csajok - az ismeretlen nő szépsége minden férfit megbabonáz. S amikor a magukat kellető hímek közé egy keszkenő hullik, s épp egy elkötelezett pasi kezébe, kitör a botrány. A csalódott és féltékeny Swanildában gyilkos indulat lobban a nő és udvarlója, Franz ellen.

A Coppélia Léo Delibes  francia zeneszerző háromfelvonásos balettje 1870-ből, de librettoját E.T.A. Hoffmann német romantikus író "Der Sandman" (A homokember) című elbeszélése alapján Charles Nuitter és Saint-Leon írta. A szerzőt Erkel Ferenc többször hívta Magyarországra, s jó közelítéssel háromévente meg is jelent székesfővárosunkban (1878, 1881, 1885). Hagyta magát befolyásolni a tüzes magyarságtól: Romance Hongroise zongoradarabja és a Coppélia csárdás dallama itteni élményeiből táplálkozik. A balettet magyar színpadokon Harangozó Gyula koreográfiájával játszották.

De visszatérve a játékos-kesernyés történetre: hőseink saját indulatukban pácolódva állnak a főtéren, s véletlenül megtalálják a mester házának elhagyott kulcsát, amit az siettében elszórt. Mikor hazaérkezik a Coppélius, házában már tombol az ifjúság, felhúzzák a táncoló bábut, aki erre nyekergős valcerba kezd. A haragus Coppelius ezt látva kizavarja a kéretlen látogatókat, de megdöbbenve tapasztalja, hogy Coppéliája, szíve-bábja tánco továbbl. Felfedi, ki áll a báb mögött, s rájön, hogy Swanilda űz gúnyt belőle. Bosszút esküszik, s soká nem is kell várnia.

A szerelemtől vak Franz azonnal meg is érkezik, ráadásul a kéményen keresztül. Szerelmet vall Coppéliának, aki mögött jegyese, Swanilda rejtőzik. A lány zokogva kiszakítja magát Franz karjaiból. Coppelius öröme teljes volna, ha Franz féktelen dühében nem verné szét a házat, s nem ragadná magával az imádott babát is. De Franz férfiból van és mindezt megteszi.

A harmadik felvonásban viszont Franz (hóna alatt a gyönyörű bábbal) Swanilda bocsánatáért esedezik bőszen, Coppelius a babájáért, miközben a nép már rég mulatna. Azért hosszan nem kell várniuk: a két szerelmes egymásra talál, a buli elkezdődik és Coppelia is visszakerül gazdájához.

Romantika és játékosság, finom kis érzelmi manipulációs játékkal - ez a Coppélia.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Koraesti vízözön

A Balaton-átúszás megúszásba fordult most szombaton, de vasánap azért pótlólag sávba szorítva mégis megjelent az úszószenvedély - a tapasztalat persze igazolva látszik, nyílt vízen minden jobb, medencében viszont látványosabb. És nem utolsó sorban lehet idegenekkel versenyezni a semmiért. Egy vicceskedő, csipkelődő ráúszásban megértettem, milyen szép is tud lenni a szinkronicitás. Még akkor is, ha ez egy spontán előre nyújtózó kartempó és nem balett. Vízibalett.

Linda Cerruti, az olaszok favoritja

Bár az ókorban már mindent tudtak a vízről, s arról is milyen élvezeteket nyújthat a fürdőzés, ücsörgés, az úszás, vagy a tánc a vízben, a szinkronúszás csak a 19. század vívmánya. (Egyébiránt az első vízi gyönyöröket megörökítő írás az első századból származik, Martialis római költő lelkesen közvetíti, hogyan töltötték föl vízzel a Colosseumot, amiben nők és férfiak látványos műsorokat adtak elő. hanyatló hedonista társadalmak kedvelt szokása ezek szerint a vizibalett...) Bár lehet, hogy ott harcba fordult a szép. Ahogyan még ma is néha, például 2000-ben Sydneyben a japán csapatnál.

Mára a balett helyett sporttá vált a műúszás, ráadásul magas elvárásokat támasztó fajta, kizárólag a sokféle tehetséggel bizton rendelkezők számára. Mert mi kell a szinkronúszáshoz? Hihetetlen állóképesség, nagyon előnyös fizikai adottságok, magas színvonalú úszni tudás, sőt együttélés a vízzel, ráadásul komoly balett-tapasztalat. Nem könnyű a műúszók élete.

Visszatérve a történetre: az újkori emlékek 1892-ben Angliájából származnak, mikor is "díszes úszásos bajnokságot" rendeztek a szigetországban. Ezeket a versenyeket elirigyelték a szomszédok, s lassacskán ők is beszálltak, néhány évvel később már Franciaország, Belgium, Hollandia, és Németország is gyönyörködött a vízitündérekben. Az esztétikai élmény és a látványos show szeretete tovább terjedt, a századforduló éveiben már a tengerentúlon is rendeztek hasonló versenyeket. Kezdetben csúf névvel illették: csapatban végrehajtott formációs úszásnak keresztelték - de nyilvánvaló, hogy ezzel hosszú karriert befutni nem lehet.

A sportág csak 1969-ben vált szét az úszástól, új brandet is kapott, az új keresztségben a szinkronúszást kapta. Az első világbajnokságot 1972-ben rendezték, majd gyorsan exportálták az olimpiai játékokra is, 1984-ben Los Angelesben szerepelt először. A szinkronúszást hasonlít a szinkronkorcsolyához, jégtánchoz: zenére hajtanak végre gyakorlatokat szólóban, párosban, csapatban, és legújabban szabad kombinációs kűr formájában, mely mindhárom versenyszámot ötvözi. A zsűri pedig, ahogy a jégtáncnál is tapasztaljuk, egyszerre pontozza a művésziességet, kreativitást és a technikát.

Van, amikor a sport elfelejti a pontozást és előlibben a művészet, kerekedik mellé mese, egy lágy, szentimentális történet. Amikor a Cirque de Soleilt megérinti.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Sport. Nem sport, tánc. Nem tánc, szabad mozgás és életforma. Nem életforma, több, nyers és őszinte öröm. Ezek a NIA. Meg még egy csokor nőiesség, felszabadultság, spontaneitás, móka és kacagás. Azoknak persze, akik ezt szeretik. Ezt a holisztikus fitnesz irányzatot...

A NIA (mozaik)szó szerint így fest: Neuromuscular Integrative Action. Viszonylag fiatal karrierje van: alapítói Debbie és Carlos Rosas fitness és aerobic instruktorok voltak az Egyesült Államokban, saját életükben pedig előszeretettel vizsgálták a keleti mozgásformákat. Aztán úgy látták, hogy a keletit nem érti meg kellőképp egy nyugati test és előálltak egy  keverccsel, ami tud energiákkal dolgozni, de nem kell hozzá különösebb elmélyülés - így a felületes nyugatinak is működik. S hogy teljes legyen a kép, mellépakolták a táncterápia tapasztalatait is. Így lett a NIA ma az, ami, egy olyan mozgásvilág, amiben egyaránt megtalálhatóak a keleti harcművészetekből átvett Tai-Chi, Tae-Kwon-Do, Aikido elemek, a jóga pozíciók és a nyugati táncművészetének stílusai, a modern tánc, Duncan dance, jazz tánc, funky, illetve a terápiás módszerek közül az Alexander technika és a Feldenkrais módszer is. széles merítés, nagy kockázat. Hiszen minden stílust nagyon alaposan meg kell ismerni ahhoz, hogy felelősséggel lehessen új módszerrel oltani. Különösen igaz ez az egészen más központokkal és hangsúlyokkal dolgozó keleti technikák és a jóga esetében. De no risk, no gain. S úgy tűnik, a a NIA megtalált valamit, ha nem is egy új "zsánert", de mindenképpen valami felemelőt.

Súlyos, erős, tartalmas mozdulatok, mint egy afrikai termékenységi tánc, semmi manír, csaka  a ltezés öröme, az együtt mozdulás önfeledtsége, a test minden ízének, porcának, görbületének vállalása - ez a NIA alapja. Elfogadás, a test egyediségének tisztelete és vállalása. Ez a technika saját bevallása szerint nem csupán a mozdulatokat használja, hanem a mozgás energiáját, sőt a filozófiáját is - minden tánclépés közelebb visz a teljességhez.

Transzállapotra utazik: a Tai-Chi áramlását töri meg a feszült küzdősport elemekkel, a jazzes stílusban felszabadít és a funkyval ruganyossá tesz. Kérdés, hogy ilyen kavalkádban melyik megélésre van idő. Miközben ezernyi jótékony hatása van: segíti a szív-és érrendszer, a légző és izomrendszer erősödését, növeli a rugalmasságot, hajlékonyságot és az állóképességet, sőt segíti a relaxációt, az ellazulást is.

Szóval ajánlott mindenkinek, aki nem akar transztáncolni, de mégis akar, aki nem szeretne órákon keresztül energiagömböket forgatni, de mégis akar, akinek nincs mersze jazztáncolni, de mégis szeretne, aki nem tud önfeledten freedance-t nyomni, de mégis tud. Összességében mindenkinek alapul és valószínűleg csak keveseknek végcélul. 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Ültem egy romkocsmában, a romkocsma minden ízével és miniszterelnöki jelzőjével egyetemben, mikor egy kidolgozott izomzatú, mégis törékeny szőke lány érkezett, hátán és jobb karján lila gyógytornász-tapasszal. Mondta, rúdtáncon húzta meg. Akkor rájöttem, hogy a rúdtáncról valószínűleg egészen mást gondolok. Valami Natalie Portmaneset.

Miközben a rúdtánc valami egész más? A húszas évek elejének cirkuszsátraiból az ötvenes évek lokáljaiba vándorló műfajnak ma már két iránya is elterjedt: fitness és szórakoztatás. Míg a századelőn az artisták bővítették repertoárjukat azzal, hogy a cirkuszi sátor rúdját is bevonták az eszköztárba, addig a század közepén már az erotikán volt a hangsúly. Így a 21. század elején pedig mindkét megközelítés érvényes. Van, aki fitnesszel, van, aki vetkőzik. A lila gyógytornász szalagok az első értelmezésre utalnak...

Merthogy a rúdtánc elterjedt edzésformává avanzsált, mivel kifejezetten komoly általános erőnlétet és állóképességet követel meg. Technkiailag a táncos a saját testsúlyát használja ellenállásként, miközben az egész testet formálja. És minden, ami tánc: zene, öröm, adrenalinból sejtszintű boldogság és eufória, hajlékonyság és jó kondíció.

 

Ráadásul egyre több férfi kezdi el gyakorolni: Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és az USA-ban a táncstúdiókban már kizárólag férfiak számára isvan lehetőség edzeni. 2007-ben például a kínai országos rúdtánc bajnokságot egy férfi nyerte meg, és a 2011-es, Magyarországon megrendezett világbajnokságon már férfi kategóriában is indulhattak versenyzők.

Rúdtáncból is kétféle van, nem csak rúdtánc-irányzatból: a hagyományos rúd és a forgó rúd, mindkét esetben üreges fémből vagy sárgarézből van és padlótól plafonig ér. A standard átmérő általában 5 cm, mivel így kényelmesen meg lehet fogni egy kézzel is. Ázsiában a standard méret kicsit kisebb, 4,5 cm körüli. A forgó rúd csupán annyiban különbözik a hagyományos rúdtól, hogy nem stabil, hanem forog. Ennek a célja, hogy a rúdtáncos gyorsabban tudjon pörögni, ami egyrészt igen látványos, másrészt azonban meg is nehezít néhány gyakorlatot. A versenyeken legtöbbször mindkét rúdon be kell mutatniuk gyakorlatokat a versenyzőknek. Bár, látván a videókat, az erotikus showelemek itt sem maradnak el.

A bajnokságokon például szigorúan tilos a mezítlenség. A versenyzőket a következők szerint pontozzák: technika, kivitelezés, átkötés, eredetiség, rugalmasság és stílus. Ugyanúgy mint a műkorcsolyában a rúdtánc bajnokságon is vannak kötelező elemek, amiket a versenyzőknek be kell mutatniuk és szabadon választható gyakorlat, ahol az indulók szabadon engedhetik fantáziájukat és akár saját maguk által kifejlesztett, új elemeket is előadhatnak.

Az első profi világbajnokságot, a „Miss Pole Dance World” versenyt 2005-ben rendezték meg Amszterdamban, amit a brit Elena Gibson nyert meg. Azonban másnap a versenyzőt diszkvalifikálták a szervezők, így a címet a második helyezett, a japán Reiko Suemune kapta meg. A világbajnokságot azóta is évente rendezik meg: 2009-ben Jamaicában, 2010-ben Svájcban, idén pedig Magyarországon rendezik. Van nyilván maestro rúdtáncos, ő Felix Cane, nem mellesleg a Cirque de Soleil táncosa.

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

A villik élnek is és halnak is, ők azok a nyugtalan, esküvőjük előtt az élettől elrabolt menyasszonyok, akik éjfélkor az árnyékvilág küszöbén táncolva csábítják az út vándorait, hűtlen kedvesüket, de jaj annak, aki a táncba áll, nem lesz képes elmenekülni soha már, kegyetlen halállal hal majd a közös táncban. A történetet Théophile Gautier barátjától, Heinrich Heinétől hallotta és Verney Saint Georges-zsal, a párizsi Opera gyakorlott szövegírójával együtt dolgozta át olyan baletté, ami azóta is minden magára adó társulat repertoárjában szerepel. Százhatvan éve - ami egy ilyen gyorsan változó, formálódó művészetnél, mint a tánc egészen elképesztő teljesítmény.

A történet maga egyszerű és tragikus mese: Albrecht, egy nemesi család sarja hevesen udvarol a vidék legcsinosabb leányának, Gisellenek. Azért, hogy megszerezze a lányt, hazudik kilétét illetően, Loyd néven, magát gazdának mondva kéri meg Giselle kezét. Az elővigyázatlan és naív lány beleszeret a csalóba, nem tudva, hogy annak a herceg lánya a jegyese. Giselle igent mond a szélhámosnak, barátja szavára sem hallgat, aki sejti, hogy Loydot súlyos titkok veszik körül.

Egyszer csak vadászni indul a hercegi udvar, s Giselle szembe találkozik Albrecht valódi jegyesével, aki rájön a csalásra és elmondja a parasztlánynak, hogy a férfi nemesi származású, s ráadásul a vőlegénye. Giselle fájdalmában megőrül és megöli magát. (Alessandra Ferri táncolja most nekünk.)

A balett második felvonása a lány temetése. Sírjánál megjelenik a villik, a démoni, túlvilági szüzek királynője, aki maguk közé hívja. Szerencsétlenségére ott van Giselle barátja, akit táncra bírnak, s belehal. Albrecht is eljön, őt Giselle viszi táncba, s nem engedi el hajnali négyig, amíg a villik ereje el nem száll. Megmenti Albrecht életét - s ezt ő is tudja, összetörten, meghasonlottan omlik a lány sírjára.

 

Gautier, akit Baudelaire "a francia irodalom mágusának" nevezett, fantáziáját a hátborzongató túlvilág megformálása kötötte le, míg Saint Georges az előzményekre, a tragikus falusi történet realitásának bemutatására koncentrált. Így keletkezett a tánctörténet egyik legsikeresebb romantikus balettlibrettoja, amelyben a romantika mindkét főbb követelménye, a nemzeti karakter-tánc, a való élet ábrázolása és a lebegésszerű spicc-tánc is teret kapott. A balett bemutatója 1841-ben Gautier-nak akkora sikert hozott, hogy ezután már nemcsak balettkritikákat és esztétikai tanulmányokat írt, hanem ünnepelt balett-szövegíróvá lépett elő. Később egyébként Jankó betyár címen magyar tárgyú balett-pantomim-szöveget is írt, amit 1858-ban a párizsi Port Saint Martin színházban mutattak be.

 

  

kommentek: 0

Tovább olvasom