Aki nem tart attól, hogy leszakad a hátára a zordon fekete felhő és a nyár közepén mellkaskongató tüdőgyulladást lesz kénytelen kezelni például a közelgő Sziget helyett, és még a ma esti olimipiai programokat is hajlandó elhalasztani, az ne hagyja ki a legjobb Budapesti Nyári Fesztivál programot. Ma este színpadon a Zorba.

Mint a legjobb film, a Zorbász, a görög is egy legjobb könyvként látta meg a napvilágot. Szülőatyja Nikosz Kazantszakisz 1946-ban rajzolta meg ezt a hatvanas éveiben járó életigenlő, duzzogva tanító, minden sejtjében és gondolatában mediterrán karaktert. Zorbász filozófiája nem bonyolult, kivitelezni, életstílussá emelni mégis csak keveseknek sikerül: a görög eszik, mikor éhes, iszik, mikor szomjas, szeretkezik, mikor szeret és táncol, mikor táncolni kell. Egyszóval: él. Kötöttségektől, fölösleges ideáktól, elvárásoktól távol, Krétán. Zorbász egy imádnivaló svihák, egy csavargó, egy mezítlábas, hedonista buddha.

A zseniális könyvből aztán film született, 1964-ben, Anthony Quinn főszereplésével. Semmi nem védte meg Zorbászt a világhírtől. Sőt Quinn olyan hiteles görög volt, hogy Görögországban még tiszteletbeli görög állampolgárrá is avatták.

 
Zorba the Greek - Zorbas Dance (Movie Scene -... by goldrausch

 Aztán a film táncszínházzá érett, mikor 1997-ben Keveházi Gábor  készített koreográfiát Mikis Theodorakhis zenéjére. Évekig futott a néhai Köztársaság, mára Szent János Pál pápa téren álló, fényesebb államháztartási időket idéző műintézményben, az Erkel Színházban, Keveházi, majd Szakály György főzorbáskodásával. Mindkét magyar tánccsoda a színpadról a koreográfus-tanár zsöllyébe ült át, a címszerepet ezen a nyáron Solti Csaba táncolja.

És a balett: az író-narrátorunk megérkezik Krétára befektetései és életigenlése nyomában. megismerkedik a helyiekkel, véletlenül Zorbával is, aki társa és kísérője lesz utazása során. A lényeg persze a tánc, a vérpezsdítő szirtaki, ami átsegít halálon, életen, veszteségen, tragédián és sorscsapáson. Így Zorba megmutatja, hogyan kell járni.

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Ezt főzte ki Vári Bertalan, aki fiatal korát meghazudtoló módon igen karakán stílusban dönt saját pályájáról. Például a gazdasági válság közepén (bár lehet, hogy az eleje volt az a közép) alapított új társulatot - 2011 áprilisában. A Harangozó-díjas művész a legkiemelkedőbb magyar együttesekben kupálódott: hat éven át tagja volt a  Novák Ferenc vezette Honvéd Együttesnek, Román Sándor mellett alapító volt a szolnoki Szigligeti Tánctársulatnak, ami 2000-ben már Experidance néven vált az ország egyik legkedveltebb társulatává. Vári az Experidance tánckarvezetője és szólistája, később pedig társkorográfusa volt nyolc éven át. Majd 2008-ban - felbuzdulva a névadás sikerén - Presidance Company néven új csapatot hozott létre, amit két éven keresztül működtetett, hozzájuk kötődnek azok az egész estét betöltő produkciók, mint a Hungarythm, Christmas Now és Transit. Majd 2011-ben újra váltás - egy éve működik már a VARIDANCE… A szlogen pedig:"bennünk lüktet a világ…"

Mintha egyszerre néznénk Michael Flatley-t, a STOMP-ot és a Cirque du Soleilt - na jó, utóbbinak egy jóval kissebb büdzséjű kiadását. A Variációk volt a debütáló mű, 2011 májusában. Vári azt ígérte, lenyűgöző válogatást ad a korábban már befutott koreográfiák legjavából - ami meg is történt. Olyannyira, hogy a darab egy évvel később is megállja a helyét a táncszínházi repertoáron.

A darab valószínűleg nem is a tánctól (hiszen minden elemét láttuk már valahol), hanem a személyességétől működik ilyen kitartóan. Az etüdök közötti érzelmi hidak ugyanis vallomásokból épülnek föl: „Az álmaimért élek. Táncban fejezem ki nőiességem, és neki köszönhetem a szerelmem" - vallja az egyik szólistalány. Vagy például: „Adrenalin és kihívás nélkül mit ér a világ? Gyorsabban, magasabbra, erősebben. Ez kell nekem” - avat be egy másik, kipirult táncos. Oder so: „Hiába vártak fiúnak, de én lány akartam lenni. Győztem. Amit a fejembe veszek, azt mindig elérem”.

Ráadásul ezalatt a bő egy év alatt az olaszok is belehabarodtak már ebbe a folklór-cirkusz- néptáncshowba: a Varidance két sikeres itáliai turnét is maga mögött tudhat már. Jövő pénteken viszont ismét ott lesz, ahol a premier volt - a Nemzeti Táncszinházban. Csak egy kicsit nyáriasítva, a Karmelita udvarban. Hogy augusztusban is lüktessen az a világ!

kommentek: 1

Tovább olvasom

Milonga és könyv

"A Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel ezelőtt zártam magam, szégyenemben,amiért már nem vagyok fiatal. Éjjel-nappal tangózom! A testemenrég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról eltűnt a keménység, amellyel egész életemben azt üzengettem a világnak,hogy erős vagyok. Ha világosabban akarom kifejezni, amit érzek,hát tessék: én itt boldog vagyok! Megengedem magamnak, amitazelőtt soha: követem a férfit, megadóan és feltétel nélkül.Táncolok, érzek, azaz élek! Pár hét alatt fokozatosan hántottale rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg: levettem azárt, hosszú ujjú ruhát, és felvettem egy ujjatlan, mélyendekoltáltat; majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok! Bátran érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen, ujjatlan ruhában, szarkalábakkal aszemem alatt, itt-ott egy kis hurkával a derekamon – ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az életújra felkért egy táncra…" Így fest Sándor Anikó buenos aires-i kalandja, regényformában egy ötvenes nő és a tangó találkozásáról, az elnyílt virág újranyílásáról, romantikus, nőiregény nyelven, egy könnyed nyári kis strandos chicklit (chicken literature, ahogy a művelt angol hívja a női ponyvát). A könyv egyébként a Jaffánál jelenik meg, a címe pedig Pillangó a vállamon.

A bemutatón (augusztus 3-án) lesz is tánc - maga Budai László lép föl, milonga és tangóesttel.

Milonga. Milonga az 1850-es évek argentin folklórja, népzenéje, amit ma már campera jelzővel illetnek, hiszen milonga a tánc is, amit a tangó támadása előtt a városi szalonokban élveztek a magasabb státuszú polgárok és milonga maga a hely, ahol tangót táncolnak. Sőt milonga e három egysége is, amikor a zene, a tánc és a hely harmóniában izzik föl.

Mi más lenne, ami egy ötvenes önbizalomhiányos nőt megfiatalít, felpezsdít és életre kelt? Mintha belecsöppentünk volna a Hölgyválaszba, Richard Gere a félhomályban, vele szemben persze nem Jennifer Lopez, hanem idejétmúlt mimagunk, de szerencsére az örökősz halántékú Gere állandó időben szexi, annak, aki ezt szereti, a lényeg a csöppenés, meg az önfeledés, ami Gotan Project muzsikára nem is kérdés. És a milonga. A tangó esszenciája már korábban kiderült, ismételni kár volna, marad hát a híres jelenet az ezerszer végiggyűrt filmből, egy csipetnyi izgalom és feszültség, amit a könyv talán oldalak százain tart fenn, talán nem, de a lényeg, hogy tangózni kötelező, mert kortalan és mámorító. 

 

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Azok a húszas évek

Nem kell sok ahhoz, hogy éjszakára Budapest a húszas évek Párizsává változzon - végtelen sok fekete szemceruza, egy nyúlfarknyi rojtos ruha, kis kalap, cseresznyeszín köröm és száj meg egy kalap. Ja, és könyékig érő szaténkesztyű, meg egy boa. Szín szabadon válaszott. Az utcán pedig kiderül, valójában mindenki Woody Allen és foxtrott-rajongó - és bárki bekapcsolódik néhány ütem erejéig egy-egy sanzonba. Padampadam meg az igazi táncjárvány.

Mi történhet a nővel, ha leszedik róla a fűzőt? Megmozdul a teste és a lelke. Kedve lesz énekelni, szipkával cigit szívni, irodalmat írni, táncolni, csábítani. Mindannyian hálával gondolunk Paul Poiret párizsi divattervezőre, aki a századfordulón dédanyáinkról lehámozta a kötelező csontokat és csatokat és helyette kényeztető szaténba és selyembe burkolta őket. A varrónők lecsalták a szoknyák alját, kivillantak a hófehér kerekded lábikrák, az övek a kényelmetlen derémagasságból lecsusszantak a csípőkre és elkezdődött a cipőreneszánsz. Vagy fetisizmus.

Dédanyáink szabadon sportolhattak, teniszeztek, bicóztak, úsztak (amiért külön hála) - bár ezzel együtt a szépségideál is változott. Nem lett sikk a dús kebel, a gömbölyű csípő. A divatot nők írják nőknek, ilyen ez. Sokat elárul, hogy az új nőideált garconne-nak nevezték, ami franciául fiút jelent. A név egyébként Victor Margueritte 1922-es regényéből származik: főhőse egy önálló, fiús, dolgozó és a szabad szerelemnek hódoló lány.  Visszatérve a sminkhez, ami egyáltalán nem fukar, inkább karaketeres, hatalmas fekete szemek és aprócskára soványított ajkak, a matt fehér bőrön. Az abszolút ideál pedig Greta Garbo - nincs is ebben vita.

A lényeg pedig a terjedő táncmánia, a dzsessz hullámain ezer csomóval vitorlázó ritmusőrület, az Amerikából kipattanó, fertőző kór. A New Orleansból induló új zenei műfajban, a dzsesszben kezdetben feketék remekeltek, de a fehér zenészek is gyorsan belehabarodtak, és megszületett a később önálló zenei formává alakuló dixieland. És a fantasztikus táncok: a shimmy, a foxtrott és a charleston. S hogy még se legyen olyan egyszerű az önfeledni vágyók élete, az állami erkölcsvédelem ekkor még sorban ellenőrizte a tánciskolákat. Nem volt szabad „a vállat és a fart rázni”, de még a férfi nyakát átfogni sem! Ám a szigorral a törvényhozó épp az ellenkezőjét érte el, dugig voltak a lokálok és a bárok "fart és vállat" rázó hölgyekkel és urakkal. (1927-ben a Pesti Hírlap arról számolt be, hogy Berlinben, a Potsdamer Platzon, egy háztetőn már délelőtt charlestonoztak a rádió hangjai mellett. Ennyit a tilalmakról.

Dédanyáink és apáink tehát foxtrottot és charlestont jártak. Előbbi "társastánci" formája ma is él, ők a slowfox és a quickstep. A slowfoxra a test folyamatosan haladó, hullámszerű mozgása jellemző, technikailag nagyon igényes, ezért inkább csak a versenytáncosok tanulják meg. A quickstep dinamikusabb, elsöprő, néhol inkább mókás mint vidám, pláne, mikor a versenyeken szökellő és futómozgásokkal is színezik.

A charlestonról azt tudjuk, hogy már az 1900-as ávek elején táncolták az Egyesült Államok déli államaiban - a feketék népi táncaként. A neve is innen ered, hiszen elsősorban Charleston városában volt közkedvelt. A legjellemzőbb lépése a kis édes kacsázás: a lábfej elejének befelé, a sarkok kifelé fordításával csavart lépés.

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Ha fizikailag nem is, lelkileg mindenképpen maradni érdemes a Babelen. Mert van ott még katalán sátor is, ahol nem pszeudokatalánok vigadnak és tanítanak sardanát, hanem egészen valódiak. A sardana egy körtánc, ami már régen átlépte Katalónia határait - minden hagyománytisztelő spanyol ezt táncolja. Van belőle rövid )sardana curta) és hosszú (sardana longa), s két kevésbé elterjedt fajtája, sardana lluïment  és revessa.

Mint a néptáncokét általában, a sardana eredetét is homály fedi - sokak szerint már a 16. században is ezt táncolták spanyolhonban, mások azonban a mai sardan keletkezését a 19. századra teszik. Az azonban bizonyos, hogy virágkorát a katalán nacionalizmus kibomlásakor élte. Ekkor kapott új ritmikai külsőt, átesett egy kis ráncfelvarráson és újrapozicionáláson, hogy könnyedén megkülönböztethető legyen a többi spanyol tánctól. Ma pedig a 6/8-os ritmusú, zenészek hadától kísért tánc a Katalán Nemzeti Örökség listájának kiemelkedő tétele.

A körtánc nagyon szabad, alig koreografált - férfiak és nők egyaránt és egyszerre is járhatják. Viszonylag lassú, nem kíván semmiféle előképzettséget vagy különleges tehetséget. Katalóniában nincsenek zárt körök, a táncban sem, itt így hívják: rotllanes obertes. Persze vannak prfoik, akiknek a köreit nem zavarják soha, őket collasnak nevezik a helyiek.

A tánchoz írt zene - s így a koreográfia is - két részből áll: curts és llargs az ő nevük. Aztán tulajdonképpen ezt a kettőt variálják, ismétlik, ezekből kiindulva improvizálnak és ezeket a kereteket hagyják el az extázis hevében. A curts részben rövideket lépnek, lent tartott karokkal - a llargs eljövetelekor azonban megnyújtják a lépések hosszát és a karok is megtalálják a szomszéd táncos vállát.

 És még egy napig gyakorolhatod Lellén.

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom