Ha fizikailag nem is, lelkileg mindenképpen maradni érdemes a Babelen. Mert van ott még katalán sátor is, ahol nem pszeudokatalánok vigadnak és tanítanak sardanát, hanem egészen valódiak. A sardana egy körtánc, ami már régen átlépte Katalónia határait - minden hagyománytisztelő spanyol ezt táncolja. Van belőle rövid )sardana curta) és hosszú (sardana longa), s két kevésbé elterjedt fajtája, sardana lluïment  és revessa.

Mint a néptáncokét általában, a sardana eredetét is homály fedi - sokak szerint már a 16. században is ezt táncolták spanyolhonban, mások azonban a mai sardan keletkezését a 19. századra teszik. Az azonban bizonyos, hogy virágkorát a katalán nacionalizmus kibomlásakor élte. Ekkor kapott új ritmikai külsőt, átesett egy kis ráncfelvarráson és újrapozicionáláson, hogy könnyedén megkülönböztethető legyen a többi spanyol tánctól. Ma pedig a 6/8-os ritmusú, zenészek hadától kísért tánc a Katalán Nemzeti Örökség listájának kiemelkedő tétele.

A körtánc nagyon szabad, alig koreografált - férfiak és nők egyaránt és egyszerre is járhatják. Viszonylag lassú, nem kíván semmiféle előképzettséget vagy különleges tehetséget. Katalóniában nincsenek zárt körök, a táncban sem, itt így hívják: rotllanes obertes. Persze vannak prfoik, akiknek a köreit nem zavarják soha, őket collasnak nevezik a helyiek.

A tánchoz írt zene - s így a koreográfia is - két részből áll: curts és llargs az ő nevük. Aztán tulajdonképpen ezt a kettőt variálják, ismétlik, ezekből kiindulva improvizálnak és ezeket a kereteket hagyják el az extázis hevében. A curts részben rövideket lépnek, lent tartott karokkal - a llargs eljövetelekor azonban megnyújtják a lépések hosszát és a karok is megtalálják a szomszéd táncos vállát.

 És még egy napig gyakorolhatod Lellén.

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

A Cirque du Soleil válogatásán 300-an vettek részt - ebből 15 táncost szerződtet most a világhírű együttes. A 15 újoncból három magyar. Ezt hívják büszkeségnek.

A Cirque du Soleil egy különleges montreali cirkusz. Egyedisége abban rejlik, hogy mozgásművészekkel és akrobatákkal dolgozik első sorban, lenyűgöző koreográfiáikkal, újszerű ötleteikkel magával ragadják a közönséget. Világszerte turnáznak telt ház előtt, a jegyekért már hónapokkal az előadás előtt is harcolni kell. A társulatot 28 éve, 1984-ben alapította Guy Laliberté és Daniel Gauthier. A Cirque du Soleil ma már 3000 művésszel, akrobatával, cirkuszi emberrel dolgozik, 6 világkörüli turnén van túl és 5 állandú színházi előadás is szerepel a repertoárján.

 Az egyik kiválasztott Hernicz Albert, a VARIDANCE fiatal művésze. A csornai születésű táncos egyidős a montreali cirkusszal, egész pici gyermekkora óta táncol, pályafutását néptáncosként kezdte, a táncművészeti néptánc-színész szakán. Már főiskolásként elkötelezte magát az Experidance mellett, amit csak saját együtteséért (Vári Bertalannal közösen alapított) hagyott el. A VARIDANCE alapvetően a magyar néptánchagyományra épít, de ezeket a tradicionális elemeket különböző táncstílusokkal - többek közt a sztepp, hip-hop, kortárs -  és más műfajokkal - mint a cirkusz, színház, film - ötvözi és varázsolja modern, különleges stílussá.

 

 

kommentek: 1

Tovább olvasom

Flamenco és sevillana tánc, katalán tánc, hastánc és darbuka, meg cigánytánc, indiai táncbemutatók, sevdah a Balkánról, szabadtánc és LEMangURIA  - aki nem nagy fesztiválozó, vagy csak másként az, mint egy soundos vagy voltos, viszont mozgásőrült, annak kötelező penzum a balatonlellei Babel Sound. Épp a workshopok miatt. Egyszerre próbálhatod ki a balkáni sátorban az ösztöneidet, a keménységedet, a szenvedélyedet, tapasztalhatod meg az indiai sátorban a finomságodat és törékenységedet, a nagy táncsátorban pedig a szexualitásodat hastáncon keresztül.

A nagy kutatásban azonnal egy ismeretlen műfaj bukkan elő: mi az a sevillana tánc? Kis keresgélés után kiderül, flamenco lesz az, csak tájnyelvi. Nevezetesen sevillai. Így tehát az elképzelhetetlenségig, az őrületig csodálatos - benne van minden, amit a cigányok a 18-19. században Andalúziába oltottak, életük szenvedélye, őszintesége, haragja, féktelensége és megkérdőjelezhetetlen, áthághatatlan szabályrendszere.

A flamenco több mint tánc: egy nép történetének, jelenének és érzelemvilágának táncra és zenére fordított tükre. A flamenco fájdalom és gyönyör, lassú tűz, csattogó gyönyör és életbe szűkített végtelenség.

 Az éneknek (cante), a gitárkíséretnek (toque) és táncnak (baile) egymásba gabalyodása, szét- és lélektől elválaszthatatlansága. Nincs más tánc, aminek ilyen színes genezise van, ilyen sokféle forrás táplálja. Az andalúz parasztzenétől, az Európán és Észak-Afrikán át utazó cigányok zenei hagyományai, az arab-mór zenés-lírai gyökerek, a szefárd zsidók kézjegye, az indiai, perzsa, balkáni népzenei és bizánci egyházzenei hatások mind-mind kapnak egy-egy hangulatárnyalatot a flamencóban.

A flamenco lelke az ének, ami mindig improvizatív és virtuóz, szinte kiszakad a szívből. Van persze szerkezete, amit, ha kötetlen, librének hívunk, ha kötött, akkor compasnak. A tánc szintén abban a pillanatban teremtődik: nem koreografált, viszont a táncos egy meghatározott motívumkészletből dolgozik. Ritmikája olyannyira illeszkedik a zenéhez, hogy a táncos gyakorlatilag önmagát kíséri tapsával és dobogásával. A flamenco tánc négy nagyobb indiai kultikus tánccal rokon: a katakkal, kathakalival, manipurival, bharata natyammal.

A kíséret eleinte ütősöket vagy tapsot jelentett, a gitár a XIX. század közepétől lett általánosan elterjedt. Persze a gitár is megadta magát az ének és tánc ritmusának, egészen belesimult ebbe a különleges zenei világba. Egyszer csak megjelent a színpadi flamenco instrumentális formája, a flamenco saját gitárgyereket szült, ami kisebb és világosabb színű a klasszikus gitárnál, fenyőből és ciprusfából készítik.

S hogy miért lett ez Sevilla tánc? Mert három Sevilla melletti kisvárost mondanak hazájának. Viszont számtalan műfaja létezik a sevillán túl: Alboreá, Alegrías, Bambera, Bulerías, Cabales, Fandango, Farruca, Milonga (género musical), Rumba, Tango, Tanguillo...marad a kérdés: és mi a darbuka? Holnapra.

Addig is, Babel sound, Lelle. Ha pedig nem jutnál a Balaton partjára, augusztusban a Karmelita Udvarban is kipróbálhatod, Lippai Andreával és a FlamenCorazón Arte Társulattal.

kommentek: 0

Tovább olvasom

A 35 éves connecticuti pasi semmi mást nem akart, csak videójátékokat készíteni. És persze játszani velük. Bármilyen érzeteket is kelt ez bennünk, nemvideojáték-készítőkben, vagy videojáték-nemkészítőkben, Matt ezt a dolgot végigcsinálta. Viszonylag fiatalon már Los Angelesben dolgozott egy menő cégnél és videojátékokat tervezett. Egészen 23 éves koráig, mikor fölszállt egy repülőre, ami Brisbane-ben landolt. S Matt ekkor rádöbbent, hogy nem mindennél színesebb a videojáték világa.

2003-ban aztán kilépett a cégtől és elkezdett utazgatni, akkor még csak Délkelet-Ázsiában. Családját és barátait saját weboldalán keresztül updatelte legújabb felfedezéseiről. Egy nap aztán egyik haverja rászólt: "Kezdj már táncolni azzal az idióta mozgásoddal, felveszem"! És Matt kellőképp befolyásolhatónak bizonyult ezen a téren. Az első videó így készült el, Hanoi főterén. A technika szárnyalása aztán magával ragadta Matt sorsát. A táncoló figurát 2005-ben néhány srác föltolta az akkor épp a boom előtt álló új oldalra, a YouTube-ra. Ezzel elindult a sikersztori, emberek ezrei töltötték le, sőt gyűjtöttek neki pénzt a további utazgatásokra.

Majd jött egy e-mail egy rágógumit gyártó cégtól, hogy táncolna-e még itt-ott, ha alaposan megfizetnék. Ahol akarok? - kérdezte Matt. Egészen pontosan ott, ahol akar - hangzott a válasz. És ez így is történt. Matt azóta híres lett, született gyereke, boldogan él feleségével, Melissával, és továbbra is emberek tízezrei imádják a a világ ikonikus helyein lejtett furcsa táncot. Matt Harding egyik leghíresebb videója Ruandában készült, de tavaly októberben Budapestet is megmutatta- legalábbis önmagát a Halászbástyán.

Where the Hell is Matt? In Budapest.

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Két év alatt eltrappolt az ötlet Svédországból Budapestre: mi lenne, ha a monoton 8 (10-12) órás munkaidőt nem ebéddel, hanem egy kis riszálással törné meg a tisztes dolgozó közösség? A mozgalom neve Lunch Beat, először idén rendezték meg a főváros egyik hórihorgas, egyébiránt ízlésesen minimalista, úgyszólván streil irodaházában. Az eseményről első sorban a Facebookon keresztül értesülhettek a táncolni vágyók.

Stockholmban - bár az első alkalommal húszan sem - az idei nyáron már hatszázan vettek részt az egyórás buliban. Budapesten azért nem volt ekkora a tolongás. Egyébként van minden, ami kell, az italt és a drogot leszámítva. Pia helyett szendvics és víz, viszont cserébe füst dögivel, dj és öltönyös-kosztümös szórakozó közönség. A belépő sem sok: 800 forint - s ebben már a szendvicsed is benne van.

Egy feltétel van: táncolnod kell. Cigizés, kávézás és a kollégák idegeinek reszelése helyett a Lunch Beat felszabadult mozgást kínál. Arról felesleges is hosszan beszélni, mennyire jót tesz a testnek egy kis átmozgatás, mennyivel egészségesebb, mint pacal után elheverni, s mennyivel hatékonyabb egy ilyen ebédszünet után a délután.

A magyar kultúrától nincs is ez az ötlet olyan távol, hiszen nálunk évtizedek óta jó ebédhez szól a nóta... A következő alkalomra nem is kell olyan sokáig várni, a maroknyi, de lelkes csapat elkötelezetten szervezi.

LunchBeat Budapest from WATER FILM on Vimeo.

 

kommentek: 0

Tovább olvasom