A természet és az ember közötti távolság gyöngéd felszámolása - ezzel az élménnyel ajándékoz meg a brazil Grupo Corpo koreográfiája, a Sem mim (Nélkülem). A Budapest Táncfesztivál kiemelt vendége idén a brazil hagyományokat és a klasszikus balettre épülő modern tánctechnikát ötvöző társulat, ami működésének közel négy évtizede alatt beírta magát a táncvilág élvonalába.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Idén április 19-én indul és tíz napon át tart a Budapest Táncfesztivál. Házigazda a Nemzeti Táncszínház, de mint minden évben, nem csak a várban, hanem a Müpában is lesznek előadások. Például az év legnagyobb táncünnepének gálaestje, április 29-én. Könnyen táncmérgezést kaphatunk, úgyhogy segítünk válogatni.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Zwang auf Frühlichkeit - jutott eszembe, milyen egyszerű Bach zenéje közben németül gondolkodni, annak, ak iegyébként is persze német. Magyarul sem bonyolult, csak kevésbé patetikus: a vidámság kényszere. Fokozva, amit az Angyalok üzenete ad, az a kívülről parancsolt belsőnek látszó vidámságkényszer. 

Az Angyalok üzenete légiességet, vidámságot, a gravitáció leküzdésének örömét hivatott megjeleníteni. Szállnak is a pasztellszínű selymek, szökkennek a táncosok, hol együtt, hol külön-külön, mosolyuk mint kifutón botladozó kezdő manökeneké, akik még a szépséget a jó közérzettel azonosítják. Bach viszont mindig gyönyörű és letisztult, teljes és megrendítő, megmenti a koreográfiát, a táncost és a néző lelkét. Ami már készül a szerb vagánykodásra, lövöldözésre, a mediterrán vaskosságra - a Menyegzőre.

Amit ismét a zene visz el a hátán, mert a második etüd  - szemben az angyalok túljátszott örömével - kevés energiában, lendületben, vágyban. A férfiak nem elég macsók, a nők nem elég szenvedélyesek. A balkán esküvő hálás téma lehetne, mégha úgy is dönt a koreográfus, hogy jóízű klisékben fogalmazza meg. A Menyegzőnek viszont sikerült érzelmileg felépítetlen íven halálba és születésbe csúsznia, s megrajzolnia a szenvedő férfiből szenvedő apává válás diagramját.

A Boleró a darab, amit a közönség mindig kér, vallja Markó, és ez egyértelmű is a közönség soraiban ülve. Hat fekete asszony, hat fekete férfi előtt ülve, fejfényben, középen a törékeny mégis hajszolt és erős Vágy vonaglik - erős benyomás. Kicsit lorcás az elgondolás, kicsit saurás a megjelenítés, de gyönyörű a kép. A Vágy végigdolgozza a darabot hihetetlen energiával, a hat pár blokkolja, szereti, nyírja, amire éppen képes. Végül a Vágy az úr, hiszen együtt születik a fogantatással és túléli a saját halálát is.  

A Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett élete mostanában elég zaklatott. Az elmúlt hetek eseményei, a többi táncegyüttes reakciója a győrieknek kiosztott pénzre, Markó interjúi nyilván nem tették könnyedebbé a hétfői előadás hangulatát. Leválasztani a társulatot a koreográfusról - pláne, mikor minden mozdulat ilyen mélyen tükrözi Markó gesztusrendszerét - lehetetlen. S bár a harmadik etüdre (Angyalok üdvözlete, Menyegző, Boleró) szinte sikerülhetett is volna, az est azzal zárult, hogy Markó balerinájába csimpaszkodva kiállt a színpadra és elmondta, méltatlan támadások érték, de a balett és a szeretet segíti útján. És a hirtelen levezényelt tenyér-táncból, amit a közönség soraiban ülők bársonyos tekintettel és lelkesült figyelemmel követtek, úgy tűnt, a nézők is kísérik és segítik ezen az úton. Akárhová vezessen is.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Gyerekelőadássá emelkedett - vagy süllyedt, ki tudja - Marius Petipa 1890-es koreográfiája, Csajkovszkij talán legismertebb balettje, a Csipkerózsika, még akkor is, ha a szentpétervári balettegyüttes nem adta meg magát a Disney-elbeszélésnek, hanem valóban az eredeti, Charles Perrault-mesét keltette életre. A tündérerdő ügyetlenül festett díszlete a mozgalmas színpadképhez szokott szemnek sutának, a szólók és duettek utáni ünneplések avíttnak tetszettek. És mégis, tetszettek, mert megmaradt a mese varázsa, akkor is, ha az alvó szépséggel töltött két óra néhol inkább egy émelyítő Sugar-shop kóstolásra emlékeztetett, mint színházi élményre. Besurrant a századfordulós tánchagyomány, szárnyain pedig a megigéző, varázslatos mítosz, a Karácsony.

A Csipkerózsika eredeti szereposztásban, 1890

A Szentpétervári Fesztivál Balett három sikerdarabot hozott a Kongresszusi Központba november második hétvégéjére, a megátkozott hercegnő története mellett a Diótörőben és a Hattyúk tavában olvadhattak föl a nézők. Olyan ez a három balett, mint a sülő mézeskalács illata, amint keveredik a fenyőgyantával és a csípős naranccsal. Nincs tél Diótörő és Csipkerózsika nélkül - legalábbis tíz éves kor alatt nincs.

Hamisítatlan, kecsesen hajlongó királylány-balerinák, játékosan rebbenő tütük, erőtől duzzadó, vadászatra való, valódi királyfiak, egy hely, ahol a gonosz igazán gonosz, a jó tökéletesen, egydimenziósan jó, az átkot pedi megtöri a türelem, a hit, a várakozás és persze a hős csókja. Nem kell ennél több a varázslathoz. Az élményen még az sem ront, hogy Csipkerózsika maga inkább hasonlatos egy termetes keletnémet úszónőhöz, mint egy törékeny, szende királylányhoz. De annyi baj legyen, a jelentős vádlik ellenére sem lesz belőle Heidi Krieger, s végülis sikerült találni hozzá egy igazán termetes herceget, aki egyetlen kardvonással eltörölte a gonoszt, Carabosse-t. Aki mellesleg persze minden gyerkőc kedvence volt - a bekiabálások alapján. Ez a királylány pedig jó fej volt és meghálálta a gyöngéd ébresztést, nem lépett le semmiféle erdei kobolddal vagy kutyával, sőt végignézte azt is, miként kergetőzik a csizmás kandúr cirmosfehér cicájával, a boldogság kékbe áztatott madara párjával és piroska legközelibb hozzátartozójával, a farkassal. Mert Csajkovszkij és Petipa igazi sikerhajhászok voltak, s a létező összes sikersztorit belekomponálták a végjátékba. Igazi csömör, a negyedik krémes utáni első Rákóczi-túrós, mégis valahogy szép, hiszen a nagypapa olyan ritkán viszi az embert cukrászdába. Olyankor pedig mindent meg kell enni.


November 10., Csipkerózsika a Szentpétervári Fesztivál Balett előadásában



kommentek: 0

Tovább olvasom

Akik mindig kimaradnak

A piciket még cipelik a nagyok, a nagyok meg csábítják egymást, de mintha a kamaszokról megfeledkezne mindenki - legyen szó könyvről, táncról, fotókiállításról, vizuális vagy akusztikus kultúráról. Mintha elkönyvelnénk - bár mindannyian voltunk így, amúgy furcsák - hogy velük úgysem értünk szót. Hogy nem bírjuk távolodásukat, harcukat, az engemnemérdekelségüket, a lázadásukat. Szóval nem beszélünk velük, táncnyelven legalábbis biztosan nem. Most viszont lesz Kalászon egy négynapos gyerek- és kamasztánc fesztivál, ahol nem pusztán megmutatják, de meg is beszélik az előadásokat. (Persze nem akarom csökkenteni a beavató-színházak erejét és jelentőségét, fontos, ám vékony pontonhíd ők a kamaszelejtés folyóján.)

Ha nem mondunk le saját kamaszainkról, érdemes bekukkantani október 11-14 között, a Kós Károly Művelődési Központba. Lesz Duna Táncműhely (Ami a szívedet nyomja), Forte Társulat (Koto és Kaori) és a Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-meséi. Meg egy csomó más izgalom.

kommentek: 0

Tovább olvasom