Idén április 19-én indul és tíz napon át tart a Budapest Táncfesztivál. Házigazda a Nemzeti Táncszínház, de mint minden évben, nem csak a várban, hanem a Müpában is lesznek előadások. Például az év legnagyobb táncünnepének gálaestje, április 29-én. Könnyen táncmérgezést kaphatunk, úgyhogy segítünk válogatni.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Zwang auf Frühlichkeit - jutott eszembe, milyen egyszerű Bach zenéje közben németül gondolkodni, annak, ak iegyébként is persze német. Magyarul sem bonyolult, csak kevésbé patetikus: a vidámság kényszere. Fokozva, amit az Angyalok üzenete ad, az a kívülről parancsolt belsőnek látszó vidámságkényszer. 

Az Angyalok üzenete légiességet, vidámságot, a gravitáció leküzdésének örömét hivatott megjeleníteni. Szállnak is a pasztellszínű selymek, szökkennek a táncosok, hol együtt, hol külön-külön, mosolyuk mint kifutón botladozó kezdő manökeneké, akik még a szépséget a jó közérzettel azonosítják. Bach viszont mindig gyönyörű és letisztult, teljes és megrendítő, megmenti a koreográfiát, a táncost és a néző lelkét. Ami már készül a szerb vagánykodásra, lövöldözésre, a mediterrán vaskosságra - a Menyegzőre.

Amit ismét a zene visz el a hátán, mert a második etüd  - szemben az angyalok túljátszott örömével - kevés energiában, lendületben, vágyban. A férfiak nem elég macsók, a nők nem elég szenvedélyesek. A balkán esküvő hálás téma lehetne, mégha úgy is dönt a koreográfus, hogy jóízű klisékben fogalmazza meg. A Menyegzőnek viszont sikerült érzelmileg felépítetlen íven halálba és születésbe csúsznia, s megrajzolnia a szenvedő férfiből szenvedő apává válás diagramját.

A Boleró a darab, amit a közönség mindig kér, vallja Markó, és ez egyértelmű is a közönség soraiban ülve. Hat fekete asszony, hat fekete férfi előtt ülve, fejfényben, középen a törékeny mégis hajszolt és erős Vágy vonaglik - erős benyomás. Kicsit lorcás az elgondolás, kicsit saurás a megjelenítés, de gyönyörű a kép. A Vágy végigdolgozza a darabot hihetetlen energiával, a hat pár blokkolja, szereti, nyírja, amire éppen képes. Végül a Vágy az úr, hiszen együtt születik a fogantatással és túléli a saját halálát is.  

A Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett élete mostanában elég zaklatott. Az elmúlt hetek eseményei, a többi táncegyüttes reakciója a győrieknek kiosztott pénzre, Markó interjúi nyilván nem tették könnyedebbé a hétfői előadás hangulatát. Leválasztani a társulatot a koreográfusról - pláne, mikor minden mozdulat ilyen mélyen tükrözi Markó gesztusrendszerét - lehetetlen. S bár a harmadik etüdre (Angyalok üdvözlete, Menyegző, Boleró) szinte sikerülhetett is volna, az est azzal zárult, hogy Markó balerinájába csimpaszkodva kiállt a színpadra és elmondta, méltatlan támadások érték, de a balett és a szeretet segíti útján. És a hirtelen levezényelt tenyér-táncból, amit a közönség soraiban ülők bársonyos tekintettel és lelkesült figyelemmel követtek, úgy tűnt, a nézők is kísérik és segítik ezen az úton. Akárhová vezessen is.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Gyerekelőadássá emelkedett - vagy süllyedt, ki tudja - Marius Petipa 1890-es koreográfiája, Csajkovszkij talán legismertebb balettje, a Csipkerózsika, még akkor is, ha a szentpétervári balettegyüttes nem adta meg magát a Disney-elbeszélésnek, hanem valóban az eredeti, Charles Perrault-mesét keltette életre. A tündérerdő ügyetlenül festett díszlete a mozgalmas színpadképhez szokott szemnek sutának, a szólók és duettek utáni ünneplések avíttnak tetszettek. És mégis, tetszettek, mert megmaradt a mese varázsa, akkor is, ha az alvó szépséggel töltött két óra néhol inkább egy émelyítő Sugar-shop kóstolásra emlékeztetett, mint színházi élményre. Besurrant a századfordulós tánchagyomány, szárnyain pedig a megigéző, varázslatos mítosz, a Karácsony.

A Csipkerózsika eredeti szereposztásban, 1890

A Szentpétervári Fesztivál Balett három sikerdarabot hozott a Kongresszusi Központba november második hétvégéjére, a megátkozott hercegnő története mellett a Diótörőben és a Hattyúk tavában olvadhattak föl a nézők. Olyan ez a három balett, mint a sülő mézeskalács illata, amint keveredik a fenyőgyantával és a csípős naranccsal. Nincs tél Diótörő és Csipkerózsika nélkül - legalábbis tíz éves kor alatt nincs.

Hamisítatlan, kecsesen hajlongó királylány-balerinák, játékosan rebbenő tütük, erőtől duzzadó, vadászatra való, valódi királyfiak, egy hely, ahol a gonosz igazán gonosz, a jó tökéletesen, egydimenziósan jó, az átkot pedi megtöri a türelem, a hit, a várakozás és persze a hős csókja. Nem kell ennél több a varázslathoz. Az élményen még az sem ront, hogy Csipkerózsika maga inkább hasonlatos egy termetes keletnémet úszónőhöz, mint egy törékeny, szende királylányhoz. De annyi baj legyen, a jelentős vádlik ellenére sem lesz belőle Heidi Krieger, s végülis sikerült találni hozzá egy igazán termetes herceget, aki egyetlen kardvonással eltörölte a gonoszt, Carabosse-t. Aki mellesleg persze minden gyerkőc kedvence volt - a bekiabálások alapján. Ez a királylány pedig jó fej volt és meghálálta a gyöngéd ébresztést, nem lépett le semmiféle erdei kobolddal vagy kutyával, sőt végignézte azt is, miként kergetőzik a csizmás kandúr cirmosfehér cicájával, a boldogság kékbe áztatott madara párjával és piroska legközelibb hozzátartozójával, a farkassal. Mert Csajkovszkij és Petipa igazi sikerhajhászok voltak, s a létező összes sikersztorit belekomponálták a végjátékba. Igazi csömör, a negyedik krémes utáni első Rákóczi-túrós, mégis valahogy szép, hiszen a nagypapa olyan ritkán viszi az embert cukrászdába. Olyankor pedig mindent meg kell enni.


November 10., Csipkerózsika a Szentpétervári Fesztivál Balett előadásában



kommentek: 0

Tovább olvasom

Akik mindig kimaradnak

A piciket még cipelik a nagyok, a nagyok meg csábítják egymást, de mintha a kamaszokról megfeledkezne mindenki - legyen szó könyvről, táncról, fotókiállításról, vizuális vagy akusztikus kultúráról. Mintha elkönyvelnénk - bár mindannyian voltunk így, amúgy furcsák - hogy velük úgysem értünk szót. Hogy nem bírjuk távolodásukat, harcukat, az engemnemérdekelségüket, a lázadásukat. Szóval nem beszélünk velük, táncnyelven legalábbis biztosan nem. Most viszont lesz Kalászon egy négynapos gyerek- és kamasztánc fesztivál, ahol nem pusztán megmutatják, de meg is beszélik az előadásokat. (Persze nem akarom csökkenteni a beavató-színházak erejét és jelentőségét, fontos, ám vékony pontonhíd ők a kamaszelejtés folyóján.)

Ha nem mondunk le saját kamaszainkról, érdemes bekukkantani október 11-14 között, a Kós Károly Művelődési Központba. Lesz Duna Táncműhely (Ami a szívedet nyomja), Forte Társulat (Koto és Kaori) és a Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-meséi. Meg egy csomó más izgalom.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Pénz, tánc

Ezen a blogon nem volt még anyagiaskodás - már azon túl, ami a test megmozgatásához köthető. Nem volt szó sem támogatási rendszerekről, nem nagyon az igazgatóváltások mögött zseblázadásokról, folyosópisszentésekről, kulisszabalhékról. Most megtörik ez az ív. 

A fesztiválbalett (hivatalosan Magyar Fesztivál Balett) kapott 130 milliót a kormánytól. Hurrá. Markó Iván társulata nyilvánvaló értéket képvisel, a populáris kortárs táncra van igény, nemzetközi fesztiválokon is szépen teljesít, szóval nincs ezzel gond.

Már kapott egyszer 25 milliót, idén. Nem baj, több szem többet lát, több pénz meg több nézőt csinál. Hogy kizárólag a fesztiválbalett kapott rendívüli támogatást, persze borzolja a kedélyeket, de még erre is lehet mondani, hogy ha kevésből kell adni, érdemes koncentráltan, különben mindenki éhen hal.

A döntésről a társulat vezetése sem tudott. Mennyből az angyal.

A slusszpoén pedig az, hogy december 31-ig el kell költeniük - azaz az évadkezdet (és mindenféle tervezés) után, októberben , úgy, hogy a tervezett következő előadás december 3-án várható. És nincs idén premier. Amit nem sikerül elszórni, arra pedig csinos visszafizetési kötelezettségük van. 

Ezt hozta Győrbe a csütörtöki közlöny.

kommentek: 0

Tovább olvasom

HTML