Huszonegyedik alkalommal rendezi meg idén Veszprém A tánc fesztiválját, az egyik legrangosabb hazai táncművészeti tematikájú rendezvénysorozatot. Május 22-26 között a táncszakma átteszi székhelyét a "Királynék városába", hogy eldöntse, kik voltak az idei legizgalmasabb előadók, melyek voltak a legjobb kortárs produkciók, legérdekesebb szakmai kezdeményezések.

Keleti Éva, Eksztázis 1974

 

Az idei műsorvezető Stohl Luca, aki már A Tánc Világnapjának háziasszonya is volt április 29-én. A zsűri tagjai idén Jorma Uotinen, finn táncos, koreográfus és előadóművész, a Kuopio Táncfesztivál művészeti vezetője, Ladányi Andrea, Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, Érdemes művész, Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Kerekes Blanka, fuvolaművész, a Zürichi Zeneművészeti Egyetem docense, a Zürichi Zenei Verseny elnöke, M. Tóth Géza, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer és Hegyeshalmi László, festőművész, grafikus, a veszprémi Művészetek Háza igazgatója.

Az első napon a Gergye Krisztián Társulat ingyenes kísérőprogramja a bemelegítés a hivatalos ás ünnepélyes megnyitó előtt. Az első előadás pedig Frenák Pál együttesének Frisson című darabja. 

A darab a táncosok árnyjátékán alapul, amelyet videó vetít ki a színpadon elhelyezett négyzet alakú platóra. Az árnyak birodalmában tett fantáziautazás egyértelmű szimbólum. Az ember legmélyebb rétegeinek, tudatalatti tartalmainak keresése, a végső határok újbóli szétfeszítése, valami végső igazság, a lemeztelenített valóság megtalálása – ez a mindenek felett hajszolt és vágyott cél.

A platóra kivetített árnyékok vonzzák a tekintetet. Nemcsak a nézőket, a táncosokat is rabul ejti saját önálló életre kelt sziluettjük látványa, együtt mozognak vele, megpróbálják megragadni, valamiképpen birtokba venni. Az előttünk karnyújtásnyira elsuhanó, csalogató, vagy éppen rémületes árnyak végül mégis megfoghatatlannak bizonyulnak.

A nyugati ember féli és le akarja győzni az árnyékát. A japán kultúra, amely Frenák Pál munkásságára mély hatást gyakorolt, ezzel szemben a belső tartalmak felé fordulást erénynek tartja. Frenák ebben az alkotásában arra tereli a néző gondolatait, hogy az árnyék erősebb, mint a test, mert nem fog rajta az elmúlás, és mivel lehetetlen megzabolázni, talán inkább el kell fogadni, fel kell benne oldódni - írja az együttes a darab rövid bemutatásában.

Csütörtökön Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt a Kokoschka babája címet viselő előadással várja a nézőket. 

Gloria Benedikt osztrák balerina, aki művészetében a táncot a tudományhoz és a politikához igyekszik közelíteni, és Gergye Krisztián, a kortárs tánc magyarországi fenegyereke a századforduló legendás korszakához nyúl, hogy hidat teremthessen a jelenkor művészete és a világháborúk előtti progresszív korszellem között. Előadásuk felidézi Gustav Mahler korát és a 20. század történelmén átívelő utazásra invitálja a nézőt, bemutatva egy legendás szerelmi történetet.

A táncelőadás Afonso Cruz emblematikus regényétől kölcsönözi címét, de csak annyiban merít ihletet a szépirodalmi műből, amennyire az metaforaként megidézi Oskar Kokoschka Alma Mahlerről készített, életnagyságú bábujának extravagáns történetét. „Oskar Kokoschka, a festő annyira bele volt bolondulva Alma Mahlerba, hogy amikor véget ért a kapcsolatuk, készíttetett egy élethű babát, amely szerelme minden egyes vonását hűen lemásolta. A bábkészítőnek írt levelébe, amelyet a babához mellékelt, és amelyet pontos leírással ellátott rajzok kísértek, még azt is belevette, hogy a bőrnek mely ráncait tartja nélkülözhetetlennek. Kokoschka, aki nem akarta véka alá rejteni a szenvedélyét, a városban sétálgatott a babával, eljárt vele az operába. Egy nap aztán elege lett belőle, a fejéhez vágott egy üveg vörösbort, és a baba a szemétbe került.” (A könyv kiadói fülszövege)

A táncelőadás élethű bábok segítségével, a kokoschkai gesztust sokszorosítva színpadára invitálja a 20. század három emblematikus alakját: a zeneszerző Mahlert, a festő Kokoschkát és femme fatale-múzsa Alma Mahlert. A táncba vitt bábok története egy olyan kor emlékét idézi fel, amelyben a kitalált világ még képes visszahatni a valóságra. A 20. század talán utolsó olyan pillanatára emlékezünk, amelyben a romantika, az expresszionizmus, a szerelem még érvényes fogalmak, és a múzsák még képesek a csókra.

A produkció az Európai Hidak 2015 fesztivál keretén belül, a Müpa és az Osztrák Kulturális Fórum együttműködésében valósult meg.

A csütörtöki nap másik főszereplője Duda Éva Társulata, az Utópia című darabbal.

Az utópia szó eredeti jelentése: a hely, ami nincs – nem létezik a valóságban, csak vágyainkban. Szeretnénk hinni benne, hogy létezhet egy élhetőbb, jobban berendezett világ.

Ma mindannyian kisebb-nagyobb közösségekben élünk, akár elszigetelten, akár metropoliszokban. Világunk óriási lépésekkel változik évről évre, amihez alkalmazkodnunk kell. A technikai vívmányok, a digitális fejlődés megállíthatatlan, ahogyan a globális felmelegedés, vagy a szemét felhalmozódása. A migráció világszintű jelenség, rengeteg egészségügyi, szociális, politikai, társadalmi és egyéni problémával kell szembenézni nap, mint nap, de közben mégis könnyebb nem belegondolni a nehézségekbe.

Miért érezzük bajban magunkat? Az UTÓPIA egy abszurd világ, amelyben szimbolikusan vagy direkt módon idézzük meg azt a furcsa érzést például, amikor intoleranciát tapasztalunk más kulturális értékrendek irányába. Amikor körülöttünk elutasítást látunk a természeti értékek sérülékenysége felé. Amikor agresszivitás a válasz az eltérő gondolkodásra. Keserédes öniróniával közeledünk a problémák felé, hiszen mi is a részei vagyunk. Nem ujjal mutogatunk, nem panaszkodunk, csapokat nyitogatunk.

A lényegi, valódi, emberi dolgok tekintetében a világ minden táján egyformák vagyunk: szeretünk, kötődünk, haragszunk, félünk, felfedezünk, örülünk, vagy csalódunk, hiszünk és tagadunk, tanulunk, utazunk, dolgozunk, jó nevetni és ellazulni, szeretünk valahova tartozni vagy csak magunkkal jóban lenni. De elképesztő a zűrzavar. Miért olyan nehéz együtt lenni, egymás mellett élni?

Rácz Réka az Utópia című előadásban, fotó: Mészáros Csaba

Közel két éve nem készítettem előadást. Jól esett ez a hosszabb alkotói szünet, fontos volt ránéznem a munkámra, magamra, és a világra, ami körbe vesz. Volt időm elmélázni a jelenen. Most egy egészen új csapattal dolgozom, fiatalok, és idősebbek, tapasztaltabbak és az iskolából most “szabadult” épp húsz évesek egy kalap alatt, de mindenképp nagyon különböző egyéniségek. Épp ez érdekel bennük, erre a diverzitásra tettem a hangsúlyt, az emberek sokszínűsége ebben a nagyon változékony, bizonytalanságot sugárzó jelenben. Fürkészem, kémlelem a jövőt, milyen lesz, hogy fognak élni az emberek a jövőben, és tudjuk-e azt befolyásolni? Remélem, hogy igen.

A péntek egy IZP programmal nyit, a DART Társulat Alpha című darabjával. 

"Platón barlang hasonlata adta estünk indító gondolatát. Alphának lenni emberként és generációként. Alpha olyan akár egy ritka gyöngy, ősi ereje, újító szellemisége viszi előre a körülötte lévők életét. Technológiához való viszonyunk szinte már nélkülözhetetlen része az életünknek, egy kompromisszummentes fizikalitás, ám ez csupán a kezdet."

És a Közép Európa Táncszínházzal folytatódik: a Közép-Európa Táncszínház – Special Society és Mádi László közös darabja, a Térfalók lesz műsoron.

Szombat a vidéki együtteseké: a Győri Balett a Forgószél című előadást viszi a fesztiválra, a Székesfehérvári Balett Színház pedig a Naplementét. Utóbbi két special guest művésszel is csábít minket a színházterembe: Lőrinc Katalinnal és Krámer Györggyel..

Az utolsó nap délelőttje még az Imre Zoltán Program által támogatott fiatal együttesé, dot.Consla és Záborszky-Ujszászi Dorottya darabjáé (I hear you), majd a hagyományos nyilvános vitával és egy fordított előadással, a zsűri produkciójával zár a fesztivál.