A kis házikókban idén is mézeskalács, sült gesztenye, forralt bor és forró tea kapható majd, ahogy minden tradicionális karácsonyi vásárban. A Diótörő-fesztiválon azonban az Operaház művészei szolgálják fel mindezt a vendégeknek, miközben zenével és tánccal is szórakoztatják az Erkel Színház előtti tér látogatóit. 

2013-ban így nyílt meg a fesztivál.

 

Ma már elképzelhetetlen a december a Diótörő-fesztivál nélkül. Az elmúlt években az Opera körül felépített kedves kis házacskákban lehetett találkozni meglepetésszerűen a legkedvesebb operaházi művészekkel, akik forralt bort és teát mértek a vendégeknek, idén minden a megszokott, csak a helyszín más, az Erkel Színház körül sorakoznak majd a házikók. 

Diótörő-fesztivál

A fotót Nagy Attila készítette, 2016-ban az Operaház előtt.

Az Opera művészei természetesen nem egész nap ácsorognak kint, de az esti előadások előtt egy órával már a helyszínen lesznek, a fesztivál kezdetétől egészen december végéig.

Diótörő-fesztivál

Fotó: Csibi Szilvia

Vasárnap Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója méri ki az első forró italokat az érdeklődőknek. Ahogy az már mgeszokott, a bevétel egy része és az előcsarnokban található adománygyűjtő mézeskalácsházak az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját segítik. 

A diótörő című előadás azért még várat egy kicsit magára:  Csajkovszkij zenéje, Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája, Oláh Gusztáv díszletei között és Rományi Nóra jelmezeivel majd 24 alkalommal várja a közönséget december 14. és 31. között a Magyar Nemzeti Balett előadásában, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, az Opera Zenekar és az Operaház Gyermekkarának közreműködésével. 

A szervezőkkel készült beszélgetésünk pedig nemsokára olvasható lesz a Táncblogon. A részletes tájékoztató a programról pedig itt olvasható.