Hogyan kapcsolódik férfi és nő egymáshoz? Istenek vagyunk vagy elbukott angyalok? A Magyar Nemzeti Balett társulata az új évadot  két neves koreográfus, Jiří Kylián és Johan Inger darabjaival nyitja meg. De mit szól ehhez Tom Waits?

Lily och Rosenkavaljeren, fotó: Anders Petersen / Tom Waits: Rain Dogs

 

Bukott angyalok és Sarabande

Van valaki, aki nélkül elképzelhetetlen volna egy kortárs táncművészeti est ma Budapesten. Ő Jiří Kylián, a cseh származású világhírű koreográfus. Munkássága olyan fontos nekünk, hogy az Operaház vezetősége 2015 májusában neki adta a Seregi-díjat is, amivel Kylian a világ táncművészetére gyakorolt hatását ismerte el. Mindkét darab volt már repertoáron, de most alkalom nyílik az ismétlésre - és az örömre - színpadon szeptemberben a Falling Angels és Sarabande!

Kyling it

Johan Ingerrel ritkábban találkozhattunk eddig a magyar színpadon, bár a Walking Mad már ízelítőt adott a svéd koreográfus egyedi, izgalmas világából. Inger már csak azért is izgalmas választás, mert mestere a másik két darab koreográfusa, Kylián volt. Első itthon is bemutatott darabja, a Walking Mad most ismét színpadon lesz, de újdonsággal is készül a Magyar Nemzeti Balett - jön a Rain Dogs is, amit Inger 2011 szeptemberében Svájcban, a Basel Balett számára írta Tom Waits csodálatos, igéző zenéjére. 

“És egyszer csak elkezd esni az eső. A kíváncsi kutya magabiztos léptekkel indul el. Szaglása tovább vezeti a megszokott területek határainál, felfedezi, milyen az élet a messzi távolban. Visszafordulna, de már nem találja az utat. Az eső elmosott minden apró nyomot”- ez a metafóra Johan Inger darabjának kiindulópontja. 

Tom Waits kilencedik, 1985-ben kiadott nagylemeze, a Rain Dogs, New York “város kisemmizettjéről” szól. Ez a sűrű textúrájú, szuggesztív zene alapozza meg a különálló jeleneteket, melyek a mozgáson keresztül kapaszkodnak egymásba. Férfiak és nők portréja, kapcsolataiknak milliárd színe és fonákja rajzolódik meg ebben a kecses és lágy, néhol groteszk világban, ahol a férfi és női szerepek jelmezként viselhetők és cserélhetők, mint egy szoknya és egy nadrág, ahol végül úgyis levetkőzi mindenki a felesleges darabokat, és ott marad a saját lelkébe öltözve. Mintha a koreográfus egy lelket látó mikroszkóppal állna férfi és nő felett és könyörtelen tisztánlátással vizsgálná őket. Az eredmény, ez a furcsa diagnózis váratlan erejű, kiszámíthatatlan, annak ellenére, hogy mindannyian ugyanezt az életet éljük. Csak Ingernek van mersze rámutatni, hogyan.

Szeptemberi előadások az Erkel Színházban itt.