Óriási franciaországi turnéra indul a Recirquel társulata novemberben, negyvenhétszer adják elő a díjnyertes My Land című darabot, amit itthon 2019 júniusában mutatott be az együttes a Magyar Táncfesztiválon.

Forrás itt.

 

A várakozások szerint több tízezren fogják látni az együttes legsikeresebb cirque danse-produkcióját 2022 márciusáig. A francia közönség ráadásul nem először találkozik a Recirquellel:  hat éve, 2015-ben a francia főváros adott ugyanis otthont a Párizs Éjjel című show-nak is. Akkor Jean Paul Gaultier, a világhírű divattervező azt mondta, ez

az általa valaha látott egyik legjobb cirkuszi produkció.

De a My Land sem ismeretlen a francia közönség számára: 2019-ben az előadás sikerrel szerepelt az egyik legjelentősebb franciaországi kulturális fesztiválon, a Festival OFF d’Avignonon. Akkor a kritikák nagyon elsiemerően nyilatkoztak Vági Bence rendezéséről:

artistáira a „homok isteneiként”, illetve a „porond Apollónjaiként” hivatkoztak, és azt írták, a darab „újraértelmezi az előadó-művészeti műfajokat”.

Az öt hónapos turné során a művészek és a stáb mintegy 100 órát, összesen több mint 21 ezer kilométert utaznak majd Franciaországban, ha a vírushelyzet engedi.

My Land című előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot jeleníti meg egy illúziókkal teli térben.

 A cirkuszt, a kortárs és klasszikus táncot, a mozgásművészettel és a színházzal ötvöző alkotás egy új előadóművészeti műfaj, a ’cirque danse’ kiteljesedése. De nemcsak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak a produkció, ugyanis ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi artista művészek szerepelnek.

Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót.