Mese egy nimfáról, egy szatírról és egy szerelmes pásztorról: a Sylvia elűzi a rosszkedvet, meghozza a tavaszt, kicsit ironizál az emberi gyengeségeken, és szinte észrevétlenül megszeretteti velünk a balettet. 

Fotók: Nagy Attila és Pályi Zsófia

 

A balett története annyira egyszerű, hogy Sir Frederick Ashton, aki az 1952-es változatot koreografálta, egyetlen mondatba bele tudta sűríteni. Ez a mondat így hangzott:

A jófiú szereti a lányt, a lányt elrabolja a rosszfiú, az istenek pedig visszaadják a lányt a jófiúnak.

Ebből is kiderül, hogy aki a Sylviára vált jegyet, jobb, ha nem számít drámai, katartikus pillanatokra, mély érzelmekre és összetett karakterekre. Éppen ellenkezőleg: könnyedség, finom humor, sok játék és tiszta szórakozás lesz a jutalma.

Ez a könnyed pásztorjáték nagyon szereti elbűvölni a közönséget: humora profán és félreérthetetlen. Gesztusai egyszerűek, ugyanakkor erőteljesek és félreérthetetlenek. Nem kéri, hogy elvakult balett rajongó legyen nézője, azt is szórakoztatja, aki soha nem járt még táncelőadáson.

Seregi a játékot is játssza

A történet alapja Tasso egy pásztorjátéka volt, amiből Delibes írt romantikus balettzenét, Seregi László pedig igazi komédiát koreografált egy társulat mindennapjairól, rivalizálásról, intrikákról, apró-cseprő szerelmekről. Bár a mese "görögös", a nézőpont "színházat varázsol a színházba". 

Seregi érdeme, hogy a mára már kissé egyszerűnek tűnő bukolikus történetet igazi „vérfrissítésnek” vetette alá, és nem vonakodott saját mesterségét sem egyfajta görbe tükörben színre vinni: ilyenek vagyunk mi, egyszerre esendő és hajtépő művészek, még inkább – ilyenek vagyunk, mi, emberek –

olvasható a Magyar Nemzeti Balett oldalán az előadásról. 

Amikor felmegy a függöny, a színpadon üres, 19. század végi stílusban díszített balett-termet látunk. Kezdődik a gyakorlás, belép Sylvia, a szorgalmas táncosnő. A gyönyörű és elhivatott, de elég szende leányzót megkörnyékezi a társulat igazgatója, Orion, akinek közeledése egyértelműen jelzi, mást akar a nőtől, nem csak segíteni a felkészülésben. 

Sylvia tiltakozik az egyre erőszakosabb közeledés ellen, szerencséjére belép egy fiatal táncos, Amyntas, aki szerelmes a nőbe. Elkezdődik a próba, amire megérkezik Orion felesége, Diana is.

A négy főszereplőnk ekkor olyan játékba kezd, ami átlép a valóság határain, a misztikumban folytatódik, istenek és félistenek között. Az események mozgatója persze a szerelem istene, Ámor, aki nem kíméli meg nyilának éles hegyétől hőseinket. 

De persze minden jó, ha a vége jó, amit az istenek – és az emberi gyengeségek – összekavartak, végül el is rendezik. Hogy pontosan miképp, azt csak az Erkel Színház színpadán derülhet ki, legelőször április 14-én. 

A darabról utoljára két éve mi is írtunk, itt. Szereposztások és időpontok pedig itt.