Két megalázott lánytestvér, egy kegyetlen, közönséges férfi és az iszonyatos bűn, a korlátokat nem ismerő vágy - Tennessee Williams világhírű darabját, A vágy villamosát most új feldolgozásban szoronghatjuk végig a Magyar Nemzeti Balett ősbemutatóján, a jövő évad nyarán az Erkel Színházban.

 

"Mindig is vonzódtam ahhoz, hogy olyan alakokat alkossak, akikben van valami nyomorék. Azt hiszem, különben is könnyebben tudok azonosulni az olyan jellemekkel, akik a hisztéria szélére sodródtak, akik megrettentek az élettől, akik kétségbeesetten igyekeznek utat találni a másik emberhez..." - 

Tennessee Williams, a második világháború utáni amerikai drámaíró nemzedék legismertebb alakja jellemezte így önmagát. Mi tagadás, az 1947-ben írt drámája, A vágy villamosa (Streetcar Named Desire) sem szűkölködik a kiúttalanság ábrázolásában, de ezt olyan mesterien teszi, hogy szerzőjét egy évvel később, 1948-ban Pulitzer- díjjal is jutalmazták érte. 

Élet és psziché

Amennyire ismert Blanche DuBois őrületbe forduló tragikus története, annyira kevéssé köztudott Tennessee Williamsről, hogy ő maga is bejárta a valóságot veszített elme leghátborzongatóbb útjait.

"Semmi olyasmiről nem tudok írni, ami ne rám vonatkozna, amiben ne volnék érzelmileg érintve. Arra a fajta anyagra szorítkozom, amely személyes."

Williams több idegösszeomlásból is kievickélt, a pszichoanalízis fiatal tudományának orvosai többször próbálták kihúzni a depressziójából, segíteni hipochondriáján vagy leszedni az alkoholról. Sikertelenül. Nővérével való kapcsolata is terhelt volt, ez is örök, el nem űzhető árnyként követte haláláig. Rose ugyanis gyógyíthatatlan szkizofréniától szenvedett, és a kor agysebészei, ideggyógyászai és pszichiáterei még műtéti úton képzelték el a kezelést, frontális lebenymetszést hajtottak végre rajta. Nem kifejezetten törődtek a mellékhatásokkal, nem is pontosan ismerték azokat. Rose szabad életének ekkor vége szakadt:egész életében intézetben ápolták. A nagy drámaíró boldogtalanságának és mentális betegségeinek következménye (vagy kísérője) egy fantasztikus életmű, egy sajátos, fekete tussal rajzolt korkép, az elmeállapotok legsötétebb árnyainak precíz, tabuk nélküli feltárása. 

Williams a Dél irodalmi örökségét tette halhatatlanná, a kísérteties és erőszakos ábrázolását emelte kultikussá, darabjai elképzelhetetlenek gyilkosság, nemi erőszak, nimfománia vagy - és - narkománia nélkül. Válság és dekadencia, normaellenesség és a zsigerek intelligenciája, fájdalomban fogant és leélt életek vonulnak fel, hogy aztán elviselve a nyomort a színházban, hazaérve könnyebb legyen másképp szeretni. 

Részlet A vágy villamosa című filmből.

Kín és kínzás

Mindannyiunkból lehet Blanche…  

Ezt már az egész estés balett koreográfusa, Venekei Marianna mondja. Bármelyikünk kerülhet olyan kilátástalan helyzetbe, amiből aztán nem tud kikeveredni. Elég egy rossz döntés, és egész korábbi életünk darabokra hullik. Még akkor is, ha ez a döntés nem is volt egészen a miénk, még akkor is, ha a szükség szülte.

Blanche DuBois, a kimerült, rossz idegállapotban lévő, eladósodott tanárnő, akitől hitelezői már a család otthonát is elvették, pénz és életkedv nélkül megérkezik állapotos húgához és annak férjéhez, Stanlyhez. A nagyvárosi környzethez szokott, a felsőközép társadalmi kapcsolataiban szocializálódott Blanche idegenül - és a durva és képzelten Stanly szempontjából elviselhetetlenül - mozog új, kisvárosi életében. Bár talál egy férfit, aki felkelti az érdeklődését, az utána gyűlölettel vágyakozó Stanley tönkrevágja a kapcsolatot. Amikor pedig felesége a kórházban van, megerőszakolja Blanche-ot. Ez az erőszak pedig az utolsó csepp az iszonyat poharában: a nő összeomlik és már nem is tud felépülni, az őrültek házába kerül.

A vágy villamosa azért megrendítően drámai történet, mert minden egyes szereplője jót szeretne cselekedni a maga módján, de ez legtöbbször mások életének romba döntésével jár - 

az Opera első koreográfusa és az alkotótárs, Dés László ebben az értelmezésben fogalmazzák meg a Williams-darabból készült balettet.Blanche DuBois bukásának története a családi szeretet, a viszonzatlan szerelem, az elfogadás és a testiség erejének soha el nem évülő drámája, írják ők. A neves alkotók az 1940-es évek történetén a modern balett eszköztárával vezetik majd át a közönséget.

Az ötlet maga nem új, több balett adaptáció is készült a drámára, a koreográfia viszont az lesz. Júniusig viszont be kell érnünk a korábbiakkal, például az egyébként zseniális John Neumeier-darabbal.