Csoda és varázslat egy újjászületett régi díszletben - A diótörőt idén az Operaházban folyó munkálatok miatt az Erkel Színházban láthatja a közönség. Hogyan alakították át Oláh Gusztáv díszletét?  Milyen jelmezekben táncolnak a balett-táncosok?  Beosontunk a kulisszák mögé és megpróbáltunk mindent megtudni A diótörő hátteréről…

Fotók: Nagy Attila

 

Az a híres díszlet

Oláh Gusztáv neve fogalom az operavilágban: a kétszeres Kossuth-díjas operarendező, jelmez- és díszlettervező igazi polihisztor volt. Építésznek készült, ezért a Műegyetemen kezdte el felsőfokú tanulmányait, de a zene iránt érzett elsőprő vonzalma a Zeneakadémia zongora tanszakára vezette. 1921-től dolgozott a Magyar Állami Operaházban, ahol 15 évvel később már főrendező és vezető főrendező volt. De nem hagyta el a térszerkezetek terén szerzett mérnöki tudását sem: a kor legmodernebb színpadtechnikai és szcenikai megoldásait találta ki az operai előadások rendezése során. Tanított az Iparművészeti Főiskolán, rendezett a Nemzeti Színházban is, és persze készített filmet, 1943-ban Valamit visz a víz címmel. 1956 decemberében ragadta el a halál.

Oláh tervezte azt a díszletet is, amiben a mai Diótörőt táncolják a Magyar Nemzeti Balett művészei. 

A főfestő és a színpadmester csodálatos élete

Nyár eleje óta dolgozik a műterem a Diótörő díszletének felújításán - mesélte Berta Tamás, az Operaház megbízott díszletfestő főfestője. A műteremben összesen 21 ember dolgozik: 11 festő, szobrászok és varrólányok segítik az Operaház munkáját.

Ez a díszlet, amit most láthat a közönség csak nyomokban tartalmazza az 1950-es évekbeli eredeti díszletet. Elég rossz állapotból kellett felújítanunk, voltak olyan vásznak, amelyek szinte szétporladtak a kezeink között, de azokat újravarrtuk és megfestettük. Rettentő nehéz felújítani, pótolni, festeni ezt a vásznat, ha már megsérült.

Nagyon ritkán csinálnak ilyen látványos és jó díszletet, mint Oláh Gusztávé. Ahhoz képest, hogy milyen csodálatos, nagyon egyszerű. 1994-ben léptem be, rendszeresen megtörtént, hogy az előadásokon a közönség a díszletet is megtapsolta. Felment a függöny és már zúgott a taps, olyan lenyűgözően szépek voltak ezek a képek. Ez egy gyöngyszem, próbáljuk méltó módon kezelgetni 

– Végh Antal színpadmester feladata a díszlet üzemeltetése. A gyártótermek a főszcenikus irányításával valósítják meg a díszlettervező álmait, a színpadmester pedig ezeket a díszleteket befuvaroztatja, előadásra összerakatja, az előadás alatt üzemelteti és felel a bontásért és a kifuvaroztatásért.

A díszletet alaposan át kellett alakítani, hiszen egészen mások az Erkel Színház adottságai. Bár maga a színpadnyílás ugyanakkora, mint az Operaházban, de a két oldalfal sokkal beljebb van, nincs hátsó színpad és a zsinórpadlás is 7-8 méterrel alacsonyabb. 

Egy komolyabb darab színpadmesteri dokumentációjának elkészítése akár 1-2 hetet is igénybe vesz, hiszen lehet olyan pillanat, amikor 10-20 dolog is mozog egyszerre. Az előadás alatt az ügyelő és a főügyelő irányítja a munkát.

Egy-egy előadáson száznál is többen vannak azok, akik láthatatlanok a nézők számára, de nélkülük nem mehetne le a darab.

Megérkezett mind a 25-30 lógó és háttér a műterembe tavaly áprilisban, kiválogattuk, melyik bír ki még néhány évadot, a többi pedig ott maradt nálunk. Ezt a 8-10 darabot újítottuk fel, egyet kellett csak teljesen újra cserélnünk

 – Berta Tamás irányítása alapján a festők egy-msáfél hét alatt újítottak fel egy-egy hátteret. A méretek is gigantikusak: 12x18 méteres vásznakról van szó, amiket a műteremben a földön feszítenek ki és festenek meg. 

 Elképzelni is nehéz, milyen kemény munkát végeznek a festők. Egész nap ott görnyednek a vásznak felett, ők varrják össze ezeket az anyagokat, sokszor ők mozgatják ezeket a nehéz díszletvásznakat. 

A díszletállítási próbán derül ki, hogy mit kell változtatni vagy átalakítani. A díszletszerelés és a premier előtt általában csak egy hét telik el, ezért alapvetően mindenki máshol próbál, és ezen az utolsó héten találkoznak a művészek a díszletekkel.

A színpadmester nemcsak a díszletért, az embereiért is felel.

A színház egy nagyon veszélyes üzem. Az Operaházban a halál minden nemét megtalálhatod: vízbe fulladhatsz, megrázhat az áram, leeshetsz a felső trégerekről, rád dőlhet néhány százkilónyi díszlet…A színpadépítők ezernyi veszélynek vannak kitéve, miközben fekete ruhában és vaksötétben dolgoznak az előadás alatt.

A színházak stylistja

A Diótörőt minden évben elővesszük, ezért tulajdonképpen ott van a kezem ügyében az a hatalmas könyv, amelyben minden jelmezre vonatkozó információt megtalálok: a kódokat, a letűzött anyagokat, az eredeti jelmezterveket, de azt is, hol szereztük be és ki készítette az adott jelmezt -

avat be a Várszegi Kriszta a jelmezkivitelezés rejtelmeibe.

Egyrészt mindig új szereposztás van, így vagy átszabjuk az új szereplőre a jelmezt, vagy újat varratunk neki, ha erre valamiért nincs mód. Most nagyon sok szereposztás van, ez a varroda munkáját is bonyolítja. Ezt az anyagot például, amit a kezemben tartok, meg kellett festetni és printeltetni Vácott, mert nem lehet kapni csak úgy egy méteráru boltban. 

A jelmezkivitelezőknek persze vannak jól bejáratott budapesti és külföldi beszerzőhelyeik, Várszegi Kriszta is éppen az egyik anyagüzletből érkezett a beszélgetésre. 

A jelmezkivitelező tulajdonképpen a tervező asszisztense: a terv megszületése után közösen választ ki minden anyagot, a gombot, csipkét, zsinórt a tervezővel. Minden egyes jelmezt a legapróbb részletig ismer, de ruhapróbára is ő hívja a művészeket és ő dönt arról is, ha egy-egy jelmezt át kell alakítani.

Az Operaháznak több férfi és női varrodája, saját cipőkészítő műhelye van, amelyek folyamatosan dolgoznak.

A diótörőben rengeteg gyerek lép színpadra, és hiába voltak már meg a gyerekjelmezek, idén annyira picik a szereplők, hogy gyakorlatilag mindegyiket újra kellett varratni. Egy kiskatona jelmezen például 40-50 aranygomb van, azokat be kell szerezni, fel kell varrni… És nem egy kiskatona van.

Várszegi Krisztának minden darabban van kedvenc jelmeze, a Diótörőben például az arab lányok és a kínai.

Ahhoz hasonlítanám, ahogy egy iskolában a tanár törődik a gyerekekkel. Azt mondja, hogy mindegyiket egyformán szereti, de tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Minden jelmezért egyformán teszünk, de persze van, amelyiket jobban szeretjük, van, amelyiket kevésbé.