Nyolc tehetséges fiatal táncművész és táncművészettel foglalkozó fiatal kap teljes, négyen pedig megosztott ösztöndíjat.

Fotón: Bódi Bianka/ Inversedance/ Kredit: Csendes Krisztina

 

A Fülöp Viktor Kossuth-díjas balettművészről elnevezett ösztöndíjat 1998-ban alapították. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a tehetséges fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel – foglalkozók pályakezdését.

Az idei ösztöndíjasok:

Bódi Bianka a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola tánctagozatán végezte tanulmányait, ahol éveken keresztül lehetősége volt együttműködni a Győri Nemzeti Balettal. 2015-ben, táncos tanulmányai befejezése után csatlakozott az Inversedance-hez. Azóta részt vett a Társulat összes új bemutatójában, valamint a repertoáron futó darabokba egyaránt becsatlakozott. Széleskörű érdeklődésének eredményeként svéd masszőri végzettséggel is rendelkezik. 2016 óta a Társulat három népszerű produkciójának, a Vuk, a Vackor kalandjai és a Vackor karácsonya című gyermekdaraboknak a főszereplője.

Kancsó Luca Janka

Kovács Márk Jenő

Mir Dávid Hessami

Nyeste Adrienn

Nyeste Adrienn 2020-ban igazolt át a Közép – Európa Táncszínháztól a Szegedi Kortárs Baletthez, vissza a szülővárosába. A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolába szerezte meg a táncművészeti szakképesítést, azután pedig a Gangaray Artistic Programban tanult tovább. 

Fotó: Szegedi Kortárs Balett

Sáfrán Balázs

Safranka-Peti Zsófia

Safranka-Peti Zsófia táncos, tanár és egyetemista. Gyerekkora óta a tánc tölti ki mindennapjait, így hivatásának is ezt választotta. A klasszikus balettel kezdte, majd különböző divattáncokon át a kortárs táncban találta meg helyét. Pályája során számos koreográfiát tanult, és ezernyi órát gyakorolt. A mozdulatok kivitelezése mellett mindig is érdekelte, mi történik a testben az emlékezéskor, ezért tudományos pályára is lépett.

Tóth Alma az Állami Népiegyüttes kétszeres „Aranygyöngyös” táncosa.

Megosztott ösztöndíjat kapott: 

Balogh Csongor

Dányi Viktória

Kelemen Ágnes Anna

Raj Martin