Van az úgy, hogy minden összeomlik, az élet gerince megroppan és nagy robajjal zuhan minden, fel nem fogható ritmusossággal csapódik bele a nagy fekete semmibe. És akkor ott állsz csak, először fáj, aztán dühös vagy. A dühből tovább rombolsz, aztán lehiggadsz. Nekilátsz az újjáépítésnek, kikerülve a múlt forgácsait. Lassan lesöpröd a színpadról a hamut. Mészáros Máté felújított Hinokija az elmúlás, a rombolás és az újjáépítés hármasát fogalmazza meg a tervek szerint. Viszont ha ilyen az új világ, ilyen kegyetlenül idegen és idegenül kegyetlen, akkor köszi, egy pillanatot sem kérnék belőle.

Fotó: Trafó

 

A hinoki egy nagyon különleges, japán fafajta. Nagyon lassan nő, de vékony kis törzse végül kitartó munkával 35 méteresre nyúlik. Ha megéli. A hinoki ugyanis elképesztő gyorsasággal kap lángra és porlad el. Ő a felelőse a nagy japán erdőtüzeknek. Kontrollálhatatlan, megállíthatatlanul pusztít, amikor halni készül.

A Hinoki2.0 sztoriját nehéz lenne elmesélni. Nemcsak azért, mert már az előadás közben porlad szét, ahogy a hinoki fája egy forró délutánon, hanem azért is, mert inkább nincs is. A koreográfus szerint kapcsolatok és érzések, a néző szerint inkább csak indulatok fogalmazódnak meg. A hat táncos (és a színpadon, a dob mögött ülő zenész) szabad mozgását találkozások, egymásra hatások fogalmazzák újra. Meg az előadás alatt a színpadon születő zene. Úgy éreztem magam, mintha a Pőcze Flóra által megfogalmazott Moszkva téren tölteném a délutánt, nyers, civilizálatlan, mégis őszinte hajléktalanságban. 

Mészáros tavaly ősszel érkezett haza Belgiumból, akkor még az Ultima Vez világhírű csapatával táncolt. Tíz évig nem is dolgozott itthon, csak a társulattal turnézott Budapesten. Amikor hazaérkezett, megírta a a Krasznahorkai László novelláján, Az isei szentély újjáépítésén alapuló, első Hinokit. Az akkori darab kérdése az volt, miért követjük el újra és újra a múlt hibáit, miért építjük fel magunknak mindig ugyanazt, mindig mást remélve. A Hinoki2.0-ban minden változott, de úgy, hogy Mészáros felépítette ugyanazt, tudatosan. 

A HInoki 2.0-ban nincsenek kiengedések, a pusztító energia végigmegy a darabon: a kezdeti nyugalmi állapottól egészen a végkifejletig - nyilatkozta a koreográfus a Trafónak. A felújítás olyannyira erőteljes volt, hogy még az eredeti koreográfia alapja, a faforgács is eltűnt, helyette (hamugácsnak csúfolt) hamuszerű anyag  borítja a színpadot. És elmúlt Krasznahorkai is.

A táncosok pedig olyan magyarok, akik nem itthon dolgoznak, vagy külföldön tanultak. Különös, végig érzékelhető hontalansággal, lemondással dolgoznak egész este a színpadon. És általuk mi is sebezhetővé válunk, nem tudhatjuk, hol a helyünk, ahogy azt sem, hogy ami történik, az eredeti valóság vagy ismétlés csupán. És ez a feldúlt bizonytalanság a Hinoki 2.0 után még napokig kísért.