Bár a karrierje nem indult olyan nehezen, mint Misty Copelandé, a magassága miatt mégis kiutálták volna a professzionális balett világából. Sara Michelle Murawski története azt mutatja, hogy van helye az igazi hősöknek is a balett színpadán.

Credit: Sara Michelle Murawski

 

A magasnál is magasabbra

Csupa láb voltam, csupa végtag, mintha nem is lett volna testem - Murawski így emlékszik a tanulóévekre, amikor még nem jelentett senkinek sem problémát a felépítése. Fel sem merült benne, hogy a sok évnyi tanulás és gyakorlás egészen hiábavalónak fog tűnni egyszer. 15 évesen, az akkor már 175 centiméteres lány szerencséjére olyan iskolába ment ( aThe Rock School for Dance Education in Philadelphia-ba), ahol minden táncosban csak a szépséget keresték. 

A tanáraim azt mondták, magasnak lenni jó. Kezdtem elfogadni önmagam.

De a karrier kezdete

Már nem volt olyan egyszerű: 17 évesen a németországi Dresden Semperoper Ballett társulatához szerződött, mert abban reménykedett, hogy az európai balettegyüttesek nyitottabbak az amerikaiaknál. Ebben igaza volt, mert a Semperoper balettművészei között volt olyan, aki nála is magasabb volt, sőt később a Szlovák Nemzeti Balettben egész estés balett főszerepét is táncolhatta, mert a férfi főszereplő 185 centiméternél is magasabb volt. 

Vissza az USÁba – vissza a csalódásba

Aztán egyszer csak Ángel Corella, a Pennsylvania Ballet együttesének művészeti vezetője szerződést ajánlott Murawskinak, aki rettenetesen örült, hogy hazatérhet. A 2016-os évad jól is kezdődött.

Végre megtöröd a megszokott mintákat – 

mondták neki és úgy érezte, a következő generációknak már lesz helye a színpadon, alkattól függetlenül. Elég lesz a tehetség és a munka, nem kell egy bizonyos fizikai standardnak megfelelniük.

De decemberben, az utoló Diótörő után kiderült, nem hosszabbítják meg a szerződését. Egy évad kellett, hogy rájöjjenek, Murawski "túl magas". A balerina teljesen összetört, úgy érezte, lehetetlen a pályán maradnia.

De jött a megmentő társulat

Amikor a története végigszaladt a közösségi médián, az American National Ballet-től kapott egy üzenetet, hogy várják a társulatukba. Az ANB egy fiatal együtte, éppen azzal a céllal alakult, hogy a megmutassa, nagyon jót tesz a táncnak, ha sokféle fizikai adottsággal rendelkező táncművész kap szerepet és színpadot. 

Minden táncos másképp ragyog a színpadon –

az ANB nem az adottságok, hanem a tehetség és munkabírás alapján választja ki tagjait.

Credit: Sara Michelle Murawski

Murawski már le is szerződött a következő évadra, történetével pedig meg akarja mutatni, hogy

lehet büszkeséggel és örömmel viszonyulni a testhez akkor is, ha néha úgy tűnik, az adottságai akadályoznak a céljaid elérésében.