Kim Minjungnak Szöulból kellett Szicíliába utaznia ahhoz, hogy rámosolyogjon a szerencse, itt látta meg ugyanis egy próbatánc alkalmával Solymosi Tamás balettigazgató, aki szereplését látva azonnal szerződést ajánlott neki. Ráadásul élete első szerepe a balettirodalom egyik legnehezebb klasszikusa, A hattyúk tava Odette-Odile-ja volt, de később sorra következett a többi lehetőség is. A rendkívül szerény, dél-koreai balettművész azóta a Magyar Nemzeti Balett tagja, szerepeiről és a kulturális különbségekről kérdeztük.
Mindig tudtad, hogy balett-táncos szeretnél lenni?
Á, dehogy. Nyolcévesen kezdtem el táncolni, de igazából azért, mert anyukám szerette volna. Nálunk ez nagyon gyakori, hogy az anya szeretné, hogy a lánya balett-táncos legyen. Amikor már igazán szerettem volna magam is, 13 éves voltam, amikor a középiskolába felvételiztem. Nálunk kicsit más a rendszer, mint itt Magyarországon, nagyon kemény vizsgák vannak, nagy a stressz már az elemi iskolában is. Ez később is folytatódik, de nekem szerencsém volt, mert lehetőséget kaptam arra, amire csak kevesek, hogy már 16 évesen bekerüljek az egyetemre és ott folytassam a tanulmányaimat. Szöul művészeti egyeteme fontos és híres intézmény, ahol nemcsak balett-táncosokat képeznek, minden művészeti ágat itt oktatnak. A koreai társadalomban nagyon fontos az egyetem, hogy az embernek legyen diplomája és az is, hogy milyen iskolában szerezte azt a diplomát. Ez alapján ítélik meg az embert, ez érdekli a családokat is, amikor házasságkötésre kerül a sor, hogy a gyermekük által kiszemelt fiú vagy lány milyen iskolába, milyen egyetemre járt. Akkor is számít ez, ha még manapság is sok lánynak egyedüli célja a korai férjhez menés, lehetőleg egy minél jobb partit jelentő férjjel. Én nem tartozom közéjük.
Volt-e, van-e művész a családodban?
Nem, senki. Nem származom különleges családból, apukámnak kisebbfajta elektronikai vállalkozása van, anyukám pedig háztartásbeli. A bátyám Kínában tanult, ő ma tolmácsként dolgozik. Viszont mindenki támogatott a családomban, már csak azért is, mert Koreában balett-táncosnak lenni jelent egy bizonyos elismertséget, presztízst.
Van egy Kim Min-Jung nevű ismert koreai színésznő is, ez nem zavar?
Kicsit zavar, ő híres és nagyon jó színésznő, én is szeretem, úgy emlékszem, járt Magyarországon is. De végül is ő színész, én pedig táncos vagyok.
Téged Olaszországban, egy szicíliai próbatánc alkalmával fedezett fel a jelenlegi igazgató, Solymosi Tamás, aki a zsűri tagja volt.
Azelőtt már számos helyen megfordultam audition, vagyis próbatánc alkalmával, jártam az USÁ-ban is, de itt, vele volt szerencsém. Tamásnak megtetszett a szereplésem, hívott Budapestre is a balett-tréningre, ott is megnézett, majd szerződést ajánlott a balettkarba.
Viszont nagyon hamar, szinte azonnal, még tánckari tagként megkaptad életed első szerepét, Odette-Odile-t A hattyúk tavában.
Le is esett az állam. Hogy hogy fogom én ezt megcsinálni, milyen nehéz ez a szerep. A technikai nehézségeken túl főleg Odile, a gonosz hattyú megformálása volt nagyon nehéz. Mi a koreai művészeti egyetemen nem tanultunk drámát, színjátszást, különféle tánctechnikákat, táncstílusokat igen, de színészóránk nem volt, így a mai napig számomra legnehezebb a szerepek drámai, színházi megközelítése, ami, úgy látom, az itteni kollégáimnak nem okoz gondot. Mintha a színészi szerepformálás magától jönne náluk. Nem is átérezni nehéz azt, amit egy-egy karakter hordoz, hanem az, hogy hogyan adjam azt át a közönségnek, tehát a kifejezés. Nálunk Koreában minden annyira precízen rögzítve, fixálva van, minden apró mozzanat egy művészi produkció során, itt meg spontán megy ez a kollégáknak. Jelenleg A víg özveggyel küzdök színészi megformálás tekintetében, amivel a Kárpát-Haza OperaTúrán turnézunk.
Láttad-e Natalie Portmannel a Fekete hattyút?
Igen, de szerintem a balett világa nem olyan, ahogyan abban a filmben ábrázolják. Az egy félelmetes, sötét, negatív, manipulatív, gonosz világ, a balett-táncosok világa nem ilyen. Szinte nekem is félelmetes az, ami ott kirajzolódik.
A hattyúk tava főszerepe után visszamentél a karba, de aztán több izgalmas, új szerep várt rád, például Medoráé A kalózban.
Nagyon vonzó számomra az itteni társulatban az, hogy széles a repertoár és sok az előadás, ezért is szeretek itt lenni. Ez Koreában nincs így, ott tulajdonképpen a jól bejáratott, alap klasszikus darabok vannak műsoron. Azt is szeretem itt, hogy folyamatosan nemzetközi mesterek jönnek, akiktől lehet tanulni, így volt ez A kalóznál is Anna-Marie Holmes kanadai koreográfussal. Ezenkívül táncoltam A diótörőben Mária hercegnőt, aztán Hans van Manen LOL című darabjában, az 5 tangóban.
És az Etűdök szólóbalerináját se felejtsük el.
Igen, azt is szerettem.
Címzetes magántáncos mikor lettél?
Rögtön A hattyúk tava utáni évben, de annak dacára, hogy a címzetes magántáncos szerepkörébe mind szóló, mind karszerepek tartoznak, mára tulajdonképpen már nem is tácolok karszerepeket.
Hogyan tudtál a társulatba beilleszkedni, egyáltalán hogyan boldogultál eleinte Magyarországon?
Kezdetben nehezebb volt, de mára minden nehézség eloszlott, ma már jól érzem magam, mind a társulatban, mind a városban. Mindenkivel jóban vagyok, nemrég azonban jött két honfitársam, két koreai lány a balettkarba, velük még inkább baráti a viszonyom. Ráadásul ismertem már őket az otthoni egyetemről korábban. De ez normális, mindenki nyitott, de az oroszok, a japánok és mi is alkotunk egy kisebb kört és összetartunk. Ami a mindennapi élettel járó, illetve a kulturális különbséget illeti, bizonyos dolgokat furcsa volt eleinte megszoknom, például az évi kétszeri óraátállítást vagy azt, hogy karácsonykor nincs nyitva semmi és a hétköznapokon is minden olyan hamar bezár.
Miért, Koreában nyitva vannak az üzletek karácsonykor?
A karácsony nálunk nyitottabb, nyüzsgőbb ünnep, nem annyira bensőségesen családi, ezért minden nyitva van. Nálunk inkább az újév a családi összeülés ideje.
Milyen gyakran tudsz találkozni a családoddal?
A családom még mindig hiányzik, bár az elején nehezebb volt. De szerencsére egy évben kétszer, a nyári és a téli vakáció idején tudunk találkozni.
Szeretnél később más társulatot is kipróbálni?
Én itt nagyon jól érzem magam, sok lehetőséget kaptam. De tény, hogy semmilyen összehasonlítási alapom nincs, még koreai társulati élményem sincs. De egyelőre maradni tervezek, jól érzem magam és úgy érzem, várnak még lehetőségek, bár az ember sosem tudhatja konkrétan előre, mikor milyen szerepet kap, mit kell majd eltáncolnia. Végül is A hattyúk tava főszerepét is a próbatábláról tudtam meg.
Van-e balerina ideálod?
Polina Szemjonovát nagyon szeretem. Ő járt is itt egyszer Budapesten, de úgy tudom, végül nem lépett fel egy sérülés következtében.
És van-e szerepálmod?
Leginkább Tatjána szerepe az Anyeginből, illetve Manon.
Mit csinálsz akkor, amikor nem táncolsz?
Nézem a többieket a színpadon, illetve találkozom az itteni koreai barátnőimmel vagy utazgatok Európában.
És hogyan viseled a mindennapok szigorú táplálkozási és tréningezési kihívásait?
Én nem vagyok vegetáriánus, eszem húst, abban van az energia, de persze általánosságban szeretnék többet enni, viszont korlátozom magamat. A testem itt fáj, ott fáj, de szerencsére táncos balesetem vagy sérülésem nem volt idáig. Igyekszem masszőrhöz járni, az Opera masszőrén felül még magánmasszőrhöz is járok, mert a fél óra nekem nem elég. De jól érzem magam a társulatban, a bőrömben és a városban is.
