Utoljára 13 évvel ezelőtt láthatta a hazai közönség Budapesten az orosz balettirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotását. A történetet itt elmeséltük, most pedig elmondjuk a tényeket. 

 

Felújított koreográfia, vadiúj jelmezek

A bahcsiszeráji szökőkút című balettet a Magyar Nemzeti Balett 13 éve vette le a repertoárról, de idén újra visszakerül: március 16-tól öt alkalommal lesz látható az Erkel Színházban.

A táncművet elbeszélő költemény, azt pedig egy különleges szökőkút ihlette: a krími Bahcsiszerájban, az egykori káni palotában a valóságban is megtalálható a Könnyek kútja. Puskin költeményében Girej kán egykori szerelmét, Máriát siratja, aki Zaréma, a kán első felesége féltékenységének esett áldozatul.

A negyedik orosz balett Budapesten

A történetet először 1892-ben ültették át a tánc nyelvére, de a ma ismert koreográfiát csak négy évtizeddel később mutatta be a leningrádi Akadémiai Opera és a Balett Színház (ismertebb nevén a szentpétárvári Marijinszkij Színház). A zenét Borisz Aszafjev, a koreográfiát Rosztyiszlav Zaharov készítette. 

A bahcsiszeráji szökőkút az 1950-es évek elején A diótörő, a Párizs lángjai és A hattyúk tava után negyeikként mutatkozott be Magyarországon. Az akkori orosz balett pedig annyira támogatta a darabot, hogy az 1952-es premier előtt a betanítást Zaharov személyesen irányította.

Nemcsak a közönség, a táncművészek is szerették, ezért 2005-ig gyakorlatilg folyamatosan szerepelt a Magyar Nemzeti Balett repertoárján. A díszleteket Fülöp Zoltán, a jelmezeket Márk Tivadar készítette.

Amit eddig megtudhattunk a felújított darabról, az az, hogy a kivitele is megújul: a koreográfia jobban közelít az eredeti, 1934-es változathoz, a díszleteket Fülöp Zoltán tervei alapján Kerekes Szilárd rekonstruálta, Romhányi Nóra pedig új jelmezeket tervezett a produkcióhoz.

Apáti Bence újra a társulatban!

Leglábbis egy szerep erejéig. Máriát Felméry Lili és Tatiana Melnik, Zarémát Földi Lea, Sarkissova Karina és Tanykpayeva Aliya, Girej kánt Kekalo Iurii és a szerep kedvéért a Magyar Nemzeti Balett társulathoz vendégként visszatérő Apáti Bence alakítja.

Az előadásokon a Magyar Állami Operaház Zenekarát az előadásokon a francia karmester, Yannis Pouspourikas vezényli.

További részletek itt