Flamenco és sevillana tánc, katalán tánc, hastánc és darbuka, meg cigánytánc, indiai táncbemutatók, sevdah a Balkánról, szabadtánc és LEMangURIA  - aki nem nagy fesztiválozó, vagy csak másként az, mint egy soundos vagy voltos, viszont mozgásőrült, annak kötelező penzum a balatonlellei Babel Sound. Épp a workshopok miatt. Egyszerre próbálhatod ki a balkáni sátorban az ösztöneidet, a keménységedet, a szenvedélyedet, tapasztalhatod meg az indiai sátorban a finomságodat és törékenységedet, a nagy táncsátorban pedig a szexualitásodat hastáncon keresztül.

A nagy kutatásban azonnal egy ismeretlen műfaj bukkan elő: mi az a sevillana tánc? Kis keresgélés után kiderül, flamenco lesz az, csak tájnyelvi. Nevezetesen sevillai. Így tehát az elképzelhetetlenségig, az őrületig csodálatos - benne van minden, amit a cigányok a 18-19. században Andalúziába oltottak, életük szenvedélye, őszintesége, haragja, féktelensége és megkérdőjelezhetetlen, áthághatatlan szabályrendszere.

A flamenco több mint tánc: egy nép történetének, jelenének és érzelemvilágának táncra és zenére fordított tükre. A flamenco fájdalom és gyönyör, lassú tűz, csattogó gyönyör és életbe szűkített végtelenség.

 Az éneknek (cante), a gitárkíséretnek (toque) és táncnak (baile) egymásba gabalyodása, szét- és lélektől elválaszthatatlansága. Nincs más tánc, aminek ilyen színes genezise van, ilyen sokféle forrás táplálja. Az andalúz parasztzenétől, az Európán és Észak-Afrikán át utazó cigányok zenei hagyományai, az arab-mór zenés-lírai gyökerek, a szefárd zsidók kézjegye, az indiai, perzsa, balkáni népzenei és bizánci egyházzenei hatások mind-mind kapnak egy-egy hangulatárnyalatot a flamencóban.

A flamenco lelke az ének, ami mindig improvizatív és virtuóz, szinte kiszakad a szívből. Van persze szerkezete, amit, ha kötetlen, librének hívunk, ha kötött, akkor compasnak. A tánc szintén abban a pillanatban teremtődik: nem koreografált, viszont a táncos egy meghatározott motívumkészletből dolgozik. Ritmikája olyannyira illeszkedik a zenéhez, hogy a táncos gyakorlatilag önmagát kíséri tapsával és dobogásával. A flamenco tánc négy nagyobb indiai kultikus tánccal rokon: a katakkal, kathakalival, manipurival, bharata natyammal.

A kíséret eleinte ütősöket vagy tapsot jelentett, a gitár a XIX. század közepétől lett általánosan elterjedt. Persze a gitár is megadta magát az ének és tánc ritmusának, egészen belesimult ebbe a különleges zenei világba. Egyszer csak megjelent a színpadi flamenco instrumentális formája, a flamenco saját gitárgyereket szült, ami kisebb és világosabb színű a klasszikus gitárnál, fenyőből és ciprusfából készítik.

S hogy miért lett ez Sevilla tánc? Mert három Sevilla melletti kisvárost mondanak hazájának. Viszont számtalan műfaja létezik a sevillán túl: Alboreá, Alegrías, Bambera, Bulerías, Cabales, Fandango, Farruca, Milonga (género musical), Rumba, Tango, Tanguillo...marad a kérdés: és mi a darbuka? Holnapra.

Addig is, Babel sound, Lelle. Ha pedig nem jutnál a Balaton partjára, augusztusban a Karmelita Udvarban is kipróbálhatod, Lippai Andreával és a FlamenCorazón Arte Társulattal.