Két táncos, két ország, két karrier - egy darab. Hogyan várja egy kislány Permben a karácsonyt? Miért választja egy ötéves kisfiú a balettet? Interjú a Magyar Nemzeti Balett két táncosával, A diótörő két főszereplőjével, Tatiana Melnikkel és Balázsi Gergővel.

Fotók: Emmer László

 

Fenyőillat, mézeskalács, ajándékok és Diótörő – elképzelhetetlen volna az advent a karácsonyi mesék, A diótörő nélkül. Gyereknek lenni talán ilyenkor a legjobb. Emlékeztek még, milyen volt a ti első Diótörőtök?

Tatiana Melnik: Hétéves voltam, amikor a szüleim elvittek a permi Operaházba. Pontosan emlékszem, már készülődtünk az ünnepekre. Ebben a hangulatban még csodálatosabbnak tűntek a balerinák, az egész előadás. Amikor ezt a gyönyörű mesét láttam, akkor éreztem először, hogy én is ezt szeretném csinálni.

 Balázsi Gergő: Azt már tudtam, hogy mi a balett, a Diótörő előtt is, mert a bátyám akkor már a Balettintézet növendéke volt, de nem láttam körülötte mást csak a száraz, számomra érthetetlen szigort, a kötöttséget, az állandó gyakorlást. Amit ők csináltak, az nem különösebben tetszett, szemben azzal az első Diótörővel, amit az Operában láttam. Öt-hatéves lehettem akkor. Furcsa vagy nem, én is ekkor döntöttem a balett mellett.

 Akkor a bátyád nem táncolt?

 BG: Nem, ő nem táncolt akkor. Egyébként most sem itt dolgozik, azóta show-táncos lett, külföldön él.

 Szóval nem ő vitt magával.

 BG: Nem. Tényleg A diótörő volt rám is ekkora hatással. Miután láttam, érteni kezdtem, mi zajlik az intézetben, rájöttem, hogy mi a funkciója a gyakorlatoknak, miért van erre az egészre szükség. Aztán mindent megnéztem, amit lehetett és jelentkeztem a Balettintézetbe.

Balázsi Gergely - Az ifjú csillag

 2014 áprilisában, a tánc világnapján átvehette a Magyar Táncművészeti Főiskola legrangosabb díját, ő lett az „Évad legjobb végzős növendéke”.  Előtte Nagy Díjat nyert a lengyelországi Szczecinben megrendezett Golden Pointe Shoes 2014. nemzetközi balettversenyen. Balázsi Gergely 2005-ben kezdett el tanulni a Balettintézetben, az ott töltött tíz évben ötször nyerte el a főiskola Háziversenyének díját. Két neves nyári nemzetközi kurzuson vett részt: 2012-ben a Wolfsegg International Dance Course, illetve 2013-ban a Pittsbourg Summer Intensive Programme diákja volt.

 Balázsi főiskolai tanulmányai után rögtön az Operaház kartáncosaként folytatta, láthattuk a Karamazov testvérekben, a Sylviában, a három táncoló fiú egyikeként a Manon című darabban, majd A hattyúk tavának Siegfriedjeként. Most pedig A diótörő főszerepében varázsolja el a közönséget.

​

 

Tatiana, a te életed hogyan folytatódott? Egyenes út vezetett az Orosz Állami Balettbe?

TM: Gyakorlatilag igen. Beadtak egy tánccsoportba, aztán tíz éves koromban, amikor már felvételizhettem a permi Koreográfiai Akadémiára, ami az ottani balettintézet, elkezdtem a tanulmányaimat.

És két díjat is elvittél nemzetközi balettversenyeken. Egyet az Arabesque-ről, egyet pedig a Moszkvai Nemzetközi Balettversenyről. Miért szerződtél Budapestre?

TM: Furcsán fog hangozni, de akkor is elmondom. Úgy érzem, hogy a sors vezérelt ide. Egyfolytában jöttek a jelek, mind azt sugallták, Budapest, Budapest, Budapest.

 És mit adott itt neked a sors?

 TM: Először is egy csodaszép színházat. Rengeteg munkát. És azt, hogy jó itt élni. Az már csak ráadás, hogy nagyon sok jó emberrel vagyok körülvéve.

 

Tatiana Melnik - Kicsi a bors…

Már tíz éves elmúlt, mikor eldöntötte, hogy balerina lesz. Felvételizett a permi Balettintézetbe, de túl kicsinek és véznácskának találták, ezért elutasították. Aztán egy hónappal később megcsörrent a telefon otthon, az intézetből keresték. „Azt mondták, ha nem gondoltam még meg magam, szívesen látnak a diákjaik között” – emlékezik vissza Tatiana Melnik, az Operaház szólótáncosa.

A mestere, Zinaida Yurievna Silvanovich 83 éves volt, amikor Tatiana megkapta művészeti diplomáját. „Ő tanított meg arra, hogyan kell keményen és kitartóan dolgozni” – meséli a táncosnő, akit A diótörőből és A hattyúk tavából is ismerhet a hazai közönség. „Mindig kérdezték tőlem a többiek: te sosem fáradsz el? Amire én azt szoktam válaszolni, hogy nem engedhetem meg magamnak a lazaságot. Amikor dolgozom, akkor koncentrált és fókuszált vagyok, akkor mindenemmel dolgozom. Amikor vége a munkának, igyekszem normális életet élni. De a balett akkor is egy 24-órás elfoglaltság, ha a testeddel nem is, a fejedben akkor is táncolsz.”

Tatiana 2006-ban végzett a permi Koreográfiai Akadémián, majd utána rögtön az Orosz Állami Balett táncosa lett, Moszkvában. Onnan a Sztanyiszlavszkij - Nemirovics-Dancsenko Moszkvai Akadémiai Zenei Színház csábította el 2013-ban, ahol a második szezont már szólótáncosként kezdte. Táncolt A diótörőben, a Manonban és a Don Quijoté-ban, majd Budapestre szerződött. 

Gergő, októberben már debütáltál a Hattyúk tavában, fiatalságod ellenére most megint egy címszerep talált meg. A herceg nemcsak egy lehetőség, de technikailag brutálisan nagy kihívás is, nem?

BG: Jóval nehezebbnek tartom A hattyúk tavának Siegfriedjénél, szuflásabb. Bár színészi szempontból a Siegfried egyébként komplikáltabb.

A Seregi-rendezést is tudod betéve, gondolom. Ugye ez az eredeti, 1950-ben bemutatott Vajnonen-mű felújított változata volt.

BG: Nem táncoltam, de rengetegszer láttam. Illetve harmadik évfolyamon kicsit részt vettem benne, de a főiskolának (Magyar Táncművészeti Főiskola - a szerk.) is van mindig saját Diótörője, én általában abban kaptam szerepet. Ráadásul a növendékek a harmadik évfolyamon szoktak bekapcsolódni az Opera előadásába, de akkor én már túl magas voltam. Ez az “új Diótörő” egy egész más látványvilág, egész más koreográfia. Hatalmas feladat, és azzal együtt, hogy nem táncoltam a korábbiban, látom, hogy sokkal több munka is. Gondold végig: a herceg gyakorlatilag az első pillanattól jelen van egészen az utolsóig.

Miközben az a néző érzése, hogy a teljes történet lezajlik az első harminc percben.

BG: Igen és éppen ezt szeretem benne. Elképesztően mozgalmas. 

Tatiana, fizikailag vagy érzelmileg nagyobb számodra ez a kihívás? Nem elég csak szépnek és ügyesnek lenni?

TM: Nem! Fizikailag iszonyú nehéz. Igen, nem rejt különösebb színészi feladatokat, de annyira elképesztően megerőltető a darabot végigcsinálni, hogy önmagában az, hogy ihletett és kedves maradjon az arcom, hihetetlen sok figyelmet igényel.

Mennyire dolgoztatok szorosan együtt Wayne Eaglinggel? Kevés volt az idő, feszített a tempó.

BGÁ: Dózsa mesterrel dolgoztunk végig igazán, Wayne kevesebbet volt közöttünk. A betanítás időszakában találkoztunk többet vele, de sohasem külön, egyszerre volt ott az összes szereposztás. 

Miben segített?

BGÁ: Megmutatta, hogy hogyan tudom jobban kihasználni a teret, hol lazíthatok kicsit, hol van szükség minden energiára.

TM: : Azért nagyon nehéz volt. Sokszor előfordult, hogy mire végre belerázódtunk Djimával (Timofeev Dmitry - a szerk.), mire megértettük, Wayne már meg is változtatta az adott jelenetet, ott a próbán. Akkor nem voltunk kifejezetten boldogok, de gyorsan beláttuk, hogy neki ez a munkamódszere. Az eredmény pedig tényleg fantasztikus. 

Volt olyan, amire azt mondtad, hogy ufff…ezt soha nem csinálom meg, ez túl sok?

TM: Mindenre ez volt az első reakcióm!

Ki segít ebben a helyzetben? Hogyan sikerül mégis megoldani?

TM: Isten segedelmével! De viccen kívül az idő sokat segített, a balettmesterek is rengeteget.

Balázs, a bátyád látta már?

BGÁ: Nem, sajnos Spanyolországban van. Most év végén talán hazaér és meg tudja nézni. De legfőképpen Skype-on kommunikálunk, ha készül felvétel egy-egy darabról, azt elküldöm neki. Ő megnézi, aztán megírja, hogy milyen rossz voltam. Így megy ez. Amikor szekál, akkor is tudom, hogy büszke erre az egészre.