Fotó: Szabó Balázs [origo]

Hogyan lehet táncelőadással megszólítani a gyerekeket? Veszélyesebb-e ismert művet feldolgozni mint újat csinálni? Mi történik a rókalyukban? Fodor Zoltán koreográfus gyakran nyúl közismert témákhoz, évente egy gyerekelőadást is rendez. Most társulatával, az Inversedance-szel a Vukot dolgozta fel a Müpában. Interjú.

Mindenki azt kérdezi tőlem, hogyan lehet eltáncolni Vuk történetét. Ezt ne felejtsd el megkérdezni te is.

Láttam, hogyan lehet, de ha ragaszkodsz hozzá, felteszem.

Bár nagyon nehéz beszélni róla, voltaképpen nem is lehet. Nem szabad elkezdeni elmélyedni abban, hogyan lehet valamit eltáncolni, mert az ember belegabalyodik a gondolatfonalaiba és nem tudja magát úgy kifejezni, ahogy a tánccal. A témáról lehet beszélgetni, a hogyanról nem. Táncos vagyok, amit gondolok, megkoreografálom, mert ez az én nyelvezetem. Ha író lennék, szavakba önteném és mindenki értené. A táncművészet arról szól, hogy el kell menni és meg kell nézni.

Ezek szerint a szöveg szerinted könnyebben érthető, mint a tánc?

A táncot tanulni kell. Idő kell ahhoz, míg az ember feldolgozza. A táncban is vannak sémák, amiket meg kell érteni. Ha valaki először lát táncdarabot, pláne kortárs művet és nem balettelőadást, nyilvánvalóan sok kérdés merül föl benne. Ha valaki sokadszor lát ilyesmit, kevesebb a homályos rész. Hollandiában voltam egy modern, kortárs darabon: se sztori, se narratíva, nincsen semmi cselekmény, a teremben ült 1000-1200 ember, egy Erkel színháznyi közönség. Annyi történt, hogy egy mély második pozícióban, egy mély térdhajlításban állt egy fiú és a lány fölállt a térdére, csinált egy mozdulatot és a nézők állva tapsolták meg. Ezért mondom, hogy a táncot tanulni kell, de jó irányba haladunk.

Ezért dolgoztad föl úgy ezt az ismert témát, hogy abban nem hagytál lehetőséget a félreértésre?

Egyrészt gyerekeknek csináltam, és egy gyerekdarab egészen más. Gyerekeknek nem lehet szimbólumok sokaságából összerakni egy darabot. Ki kell mondani, őszintének kell lenni, tisztán megfogalmazni és akkor őszinteséget várhatsz el. Felnőtt darabokban viszont több lehetőségünk van szürreális szimbólumok sokaságával dolgozni mozgásteret hagyunk a nézőnek, hogy saját asszociatív gondolataik is teret nyerjenek. A gyerekdarabokban csínján kell bánni az asszociációkkal, lehet vezetni őket sokféle irányba, de mindenképpen ki is kell mondani, amit gondolsz.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Miért éppen a Vukot választottad? Tutira akartál menni?

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor gondban vagyok a válasszal, mert több összetevőnek kell összhangban lenni, hogy egy táncdarab megszülethessen. Létezik egyrészt műsorpolitika is, de nem ez az alapmotivációm. Kell, hogy legyen egy személyes utam az alapműhöz, és a Vuk nagyon közel áll hozzám.Szeretem a történetét, a drámaiságát, és egyben a kedvességét, de ez még nem indok arra, hogy feldolgozzam. Ha pusztán szeretem, akkor leülök otthon és megnézem vagy elolvasom. Nem kizárólag az alapján döntök, hogy mit szeretek. Egy másik nagyon fontos összetevő a társulat kultúrmissziója, amelyben fontosnak érezzük, hogy a mai modern mesedömping mellett magyar írók műveivel ismertessük meg a gyerekeket. Így jött létre a Vackor kalandjai és a Vuk is. Kell az is, hogy legyenek olyan pontok a történetben, amit ki tudok bontani, és a legfontosabb, hogy ha rágondolok, valamilyen kép jelenjen meg a fejemben. Lehet ez egy nyitókép vagy zárókép, akármilyen jelenet. Ha nem jelenik meg semmi a fejemben egy sztori kapcsán, akkor baj van.

A Vuknál melyik volt ez a kép?

Érdekes módon - bár egy gyerekdarabról beszélgetünk - az első kép a mű egyik legdrámaibb része volt, mikor a kicsi Vuk elveszti a családját és egyedül marad. Talán mert ezen a részen sírtam annyit gyerekkoromban. Ezen elkezdtem gondolkodni, aztán egyszer csak elmerültem benne és jött a többi jelenet.

A rókalyukat úgy oldottad meg, hogy egyszerre látszott egy sejtelmes fátyol mögött, hogy mi történik ott és egyszerre volt láthatatlan is.

Komoly problémát okozott nekem, hogy mit mutassunk meg a gyerekeknek, és mit ne a darab drámaiságából. Egy gyönyörű tüllt megfestettünk, amit ha úgy világítottunk, nem lehetett belátni mögé. Ha akartuk láttuk, ha akartuk nem láttuk – ebben ez volt az alapötlet. Vuk csaladjának elpusztítását például egy pont után a tüll mögé rejtettük és a képzeletre bíztuk.

Az volt a koncepciód, hogy a filmet teljesen kihagyod?

Kihagytam. A filmzenét használtam csak Wolf Péter hozzájárulásának köszönhetően, akivel közösen újraálmodtuk Vuk zenéjét. A film ikonikus jelenetei közül csak azok kerültek színpadra, amelyek a könyvben is szerepelnek, viszont egészen másképp. Megtartottuk a regény szövegét, narrációként.

A filmben is narrálva van a történet.

Igen, de mi az eredeti szöveget használtuk, míg a film át van írva. Felvettem a kapcsolatot P. Fekete Istvánnal, aki a jogok gondozója Magyarországon, és a Móra Kiadóval, éppen azért, hogy hűek tudjunk maradni az eredeti történethez. Újra és újra elolvastam a regényt és arra jutottam, hogy ha egy ilyen mese tud születni egy ilyen regény motivációjából, akkor miért ne születne egy másik motivációval ebből a szövegből egy táncdarab is? Miért kellene egy átiratot továbbírni, mikor ugyanaz a lehetőség számunkra is adott, csak harminc évvel később?

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Furcsa, hogy ezt még senki nem valósította meg korábban.

Nekünk ez másfél éve eszünkbe jutott, azóta dolgozunk rajta, és nagyon örülünk, hogy mi dolgozhattuk fel elsőként táncszínpadon. Izgalmas olyan meséhez nyúlni, amit az emberek már ismernek. Kimondod, hogy Vuk és nem kell elmagyarázni, hogy miről van szó.

Ez a veszélye is.

Kockázat nélkül nincs művészet. Amikor a Győri Balettnek csináltam a Magyar rapszódiát, azt mondták, Liszt Ferenc zénéjére nagyon nehéz koreografálni, sőt nem is lehet. Aztán amikor a Müpában a Kis semmiségeket csináltam, Mozartot, arra azt mondták, hogy felesleges erre darabot írni, ami a Párizsi Operában nagy sikerrel ment. Minden egyes ötletnél megjelennek a szkeptikusok. De miért volna veszélyesebb egy ismert műhöz nyúlni, mint újat csinálni?

Mert határozott elvárásokkal ülsz be megnézni, egy bizonyos érzés megélésének vágyával. És ha ezt nem kapod meg, csalódsz.

Mindenképpen föl kell állítani egy rangsort, amikor egy darabot színpadra állítasz. Ha nincsenek meg a legfontosabb pontok, a kulcsjelenetek, akkor nem arról a műről beszélsz. Ez olyan, mint a húsleves. Ha beleteszed az összetevőket, onnantól csak az arányokra kell figyelned. Ha babot meg cukrot pakolsz bele, akkor nem húslevest csináltál.

A Vuknál mik a kulcsjeleneteid?

Itt van egy sztori, amit Fekete István megírt. Adottak a karakterek, a történetek, amiket ki kell bontani. Van Vuk, Karak, Simabőrű, tudjuk, hogy minek kell megtörténnie. Az a kérdés, hogy milyen a kosztüm, milyen a díszlet, mennyire bontasz ki egy jelenetet, milyen arányokkal dolgozol – ez az alkotás maga. Ez az, amiről nem lehet beszélni. Ezek azok nüanszok, amik hónapok munkája alatt dőlnek el. Hogy például Karak és Vuk találkozásánál legyen-e narráció és mennyit mozogjanak.

A Simabőrű például sokkal szubtilisebb, vékonyabb, sokkal kevésbé ijesztő és félelmetes, mint az eredeti történetben.

Célunk volt, hogy a gyerekek ne negatív érzéssel menjenek haza, hogy ne ijedjenek meg. Nagyon komoly ambivalenciával kell szembesülniük: utálni azt, aki és ami mi is vagyunk. 10-15 tervet dobtunk be a tervezéskor, először egyébként nagyon félelmetesre csináltuk. Aztán úgy döntöttünk, hogy nincs erre szükség. A tavalyi gyerekelőadást, a Vackor kalandjait 8000 gyerek látta, sokan közülük először jártak színházban. Nem tehetjük meg, hogy megrémítjük őket. Sokkal nagyobb a felelősségünk a gyerekdarabok bemutatásánál, így a Vuknál is.

Beszélgettél gyerekekkel is a próbák alatt, vagy a saját fejed után mentél?

A meggyőződésemet követtem. De egy gyerekdarab sosem egyemberes műfaj. Alkotótársam volt Balkányi Kitty és nagy segítségünkre volt az egész társulat. Gyerekprodukciót szerintem kimondottan tilos egyedül csinálni. Sokkal több dologra kell odafigyelni, mint egy felnőtt darab esetében. Le kell fektetni alapértékeket, mint amilyen az erőszakmentesség, a változatosság, a vidámság, az érthetőség, az őszinteség. Fontos az is, hogy ne tedd ki veszélyes helyzetnek a kicsiket. A Vackornál rengeteg az interakció például, sok gyereket hívunk színpadra, nagyon kell figyelnünk, hogy úgy érjünk hozzájuk, hogy közben nem ijesztjük meg őket. Helyenként persze lehet őrületet csinálni, de azt is érzéssel. Fontos tehát, hogy akik részt vesznek egy gyerekprodukcióban ne csak megvalósítsák az instrukciókat, hanem teljesen jelen legyenek benne.