Három tehetséges „kisbalerina” és három édesanya, akinek a hétköznapjait meghatározza a balett, a tánc és a mozgás iránti rajongás. Hogyan lettek a lányokból céltudatos, kitartó növendékek? Mit éreznek az anyukák, amikor látják a gyerekeiket a próbateremben és a színpadon? Dilemmákról, balettről és persze a gyerekekről beszélgettünk a három édesanyával, Dési Mariann-nal, Epres Pannival és Kövesdi Mónikával.

Fotó: Nagy Attila/ A képen Ruip Katica. A kép a Magyar Nemzeti Balettintézet tulajdona.

 

Ruip Katica édesanyja szülőként már a mindennapos sport, a hétvégi versenyek világában „szocializálódott”. Katica ugyanis kétévesen eldöntötte, hogy ritmikus gimnasztikára akar járni, és másfél évvel később – kitartva álláspontja mellett – el is kezdte. Gyorsan kiderült, hogy tehetséges.

„Unokatestvérétől »irigyelte el«  a sportágat Katica, de hamar látszott rajta, hogy tényleg neki való. Jók voltak az adottságai, szorgalmasan gyakorolt, gyorsan jöttek a sikerek” – mesélte Dési Mariann, aki több mint hat éven keresztül vitte a kislányát délutánonként az edzésekre és hétvégente versenyekre. „Az RG egy nagyon időigényes sportág, fizikailag is komoly igénybevételt jelent, 10 évesen már napi öt órát gyakorolnak a gyerekek, és nincs pardon, hiszen a hangsúly a mozdulatok precizitásán van. Katica mindig lelkesen vett részt az edzéseken, soha nem akart kihagyni egyetlen alkalmat sem, de – mint minden pontozásos sportban – lelkileg voltak nehéz pillanatok.”

Fotó: Dési Mariann és Ruip Katica 

Az RG-sek felkészülésének részét képezi a balett is, Mráz Kornélia mesternő foglalkozott a lányokkal, akihez Katica 8-9 évesen már különórákra is járt. „Nem hittük, hogy az RG iránti szerelemnek vége szakadhat egyszer, de őszintén szólva nagyon megörültünk, amikor Katica a balett iránt kezdett érdeklődni. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi a színpadot, a játékot, egy teljesen új világ nyílt meg előtte.”

Katica akkor döntött végül, amikor látta az Operaházban karácsonykor A diótörőt. Radina Dace mesternő kezdett vele foglalkozni, ahogy korábban az RG-nél, a balettban is gyorsan jöttek a sikerek.

„A mesternő nagyon értékeli a munkáját, nagyon támogatja, ami jó hatással van Katicára. Szerintem a legnagyobb erénye, hogy gyorsan tanul koreográfiákat. Látom rajta az RG hatását is, nagyon jó a testmemórája, és nagyon hatékonyan tudja beosztani az idejét, ami egy ilyen »sűrű« életben kivételesen fontos dolog.”

Katica magántanuló, de a lehető legtöbb időt tölti a suliban: általában kedden és csütörtökön vannak délelőtti próbák, a többi nap az iskoláé. 

„Katica kitűnő tanuló. Persze én ismerem, és tudom, hogy szeretne jobban elmélyülni a tananyagban, amire nem mindig van ideje. Most hetedikes, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a következő évek, de mi úgy éljük a mindennapjainkat, hogy balerina lesz. Erre született. Persze maradunk a realitás talaján, ez a pálya nem könnyű, bármi történhet, amire most nem számítunk, és tudjuk, hogy akkor lesz majd egy másik út. Nekünk most az a dolgunk, hogy teljes mellszélességgel támogassuk őt ezen a pályán, hiszen itt fontos, hogy a család is rugalmas legyen. Látjuk, mennyire tehetséges, egyszerűen azt gondolom, hogy nekünk most az a legfontosabb dolgunk, hogy mellette álljunk.”

Epres Panni és Benedek Tibor lánya, Barka már kiscsoportos óvodásként elkezdett ismerkedni a balettel, négyévesen „kiharcolta”, hogy csatlakozhasson egy olyan csoporthoz, ahol már komolyabban foglalkoznak a tánccal, mert úgy érezte, hogy a vele egykorúak ovis balettje neki nem elég.

„Szerencsénk volt, mert Barkával megtaláltuk Gyarmati Zsófiát, aki a Magyar Nemzeti Balett  magántáncosa, de éppen picikkel foglalkozott abban az időben. Barkának az »ugri-bugri« balett kevés volt, négyévesen panaszkodott, hogy a többiek folyton nevetgélnek, nem koncentrálnak eléggé, ezek után Zsófi tökéletes első mesternek bizonyult” – mesélte Epres Panni.

Amikor Gyarmati Zsófia visszatért a színpadra, új tanárt kellett keresniük, így kerültek Balogh Orsolyához: „Orsi nagyjából száz gyerekkel foglalkozott a különböző csoportokban, és olyan fantasztikus pedagógus, hogy a maga lágy, nyugodt hangján mindig tökéletes fegyelmet tudott tartani.”

Barka hétévesen került a Magyar Nemzeti Balettintézetbe:

„Sok mindent köszönhetünk a Magyar Nemzeti Balettintézetnek. Az Operaháznak is varázsa van, amikor elkezdtünk az Intézetbe járni, még fizikailag is minden nap az Andrássy úti épületbe kellett vinnünk Barkát. Az az atmoszféra, a tapintható múlt nagy hatást gyakorolt mindannyiunkra. Nagyon büszkék voltunk a gyerekeinkre, akik ott táncoltak nap mint nap.”

Epres Panni lánya negyedik éve jár oda, a kezdeti csapatból nagyjából tízen maradtak:

„Most számolgattuk a napokban néhány szülővel, hogy az elmúlt években összesen nagyjából 700 balettórán vettek részt a gyerekek. 700-szor húzták fel a balettdresszüket, a harisnyájukat, 700-szor tűztük fel kontyba a hajukat. Elképesztő szám ez.”

Bár néha minden szülő szíve összeszorul, amikor látja, hogy a gyereke mennyit dolgozik és gyakorol, de összességében minden befektetett óra megtérül egyszer, akkor is, ha végül más pályát választ majd néhány év múlva. „Nehéz nap, mint nap arra ösztönözni a gyereked az iskolában, a sportban, hogy teljesítsen, mert néha megszakad értük a szívem, ha fáradtak. A mi családunkban azonban megszokott, hogy a sportot komolyan kell venni. Vannak alapszabályaink, ezek közül az egyik, hogy amit szeptemberben elkezdünk, azt év végéig folytatni kell, nincs kiszállás egy-egy sikertelenebb vagy kedvetlenebb nap után. Következő szezontól természetesen választhatnak más mozgásformát. Azt sem hiszem, hogy napi másfél óra mozgás – a mindennapos mozgás a másik szabály – túlterhelné a gyerekeket, inkább ellenkezőleg. Ugyanakkor nincs erőltetés sem, ők ebben a miliőben, ebben a rendszerben nőttek fel, így fel sem nagyon merül, hogy másképp csinálják. Mindkét gyerekünk – Barkának van egy bátyja, Mór - a szerk. – először úszni kezdett, Barka két évig járt, de nem szerette. Öt éves volt, amikor elkezdte mondani, hogy már nem akar úszni, persze kevesebb edzésre vittük, csak kétszer egy héten a három helyett, már májusban befejezte, de végigcsinálta a szezont, ahogy megbeszéltük korábban.”

Balettművész azonban nem volt korábban a Benedek-Epres házaspár rokonai között:

„A balett ismeretlen műfaj a számunkra, folyamatos tanulás mindannyiunknak. A balettosok tényleg egy külön világban mozognak, ha nem így nőttél fel, meg kell tanulnod a »nyelvet«, amin beszélnek.”

A balettművészekkel kapcsolatban önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy kinek a vágya a színpad: a gyereké vagy a szülőé? Hiszen a mindennapos balett órák, a rengeteg fellépés, a test alakítása óriási energiát, erőt és fegyelmet követel.

Epres Panni szerint „örök dilemma, hogy ez a fegyelem meddig fér bele a mindennapokba. Nyilván egy ekkora gyerek nem egyedül dönt, szülőként azt teheted, hogy felvázolod a lehetőségeket és a kimeneteket. Nehéz felelősség ez a befolyás, nem mindig tudod azt sem, hogy melyik döntés a tiéd vagy az övé, mikor dönt azért, mert neked akar megfelelni.”

Ráadásul az iskolai kötelezettségek száma is nő a gyerekekkel együtt:

„A jelenlegi iskolánk nagyon támogató, ami már kellett a téli időszak rengeteg Diótörője miatt is. Ugyanakkor színpadon látni őt mindig óriási büszkeség. Látom, ahogy ragyog az arcocskája, ez mindennél többet jelent.”

Epres Panni szerint még ennyi év után is kiszámíthatatlan, hogy ki lesz alkalmas, és ki fogja valóban ezt a pályát választani. De nem is ez a legfontosabb most a család és Barka számára:

„Szerintem annak, aki a MNBI-be íratja be a gyerekét, tudnia kell valamit: ez az egész nem biztos, hogy azért van, hogy balettművész legyen végül. Ezek a gyerekek olyan magabiztosak lesznek, olyan fegyelmezetten és döbbenetes koncentrációval képesek dolgozni, ami örökre az övék, bármilyen pályát is választanak végül.”

A legfontosabb persze az, hogy szeretik csinálni – Barka édesanyja szerint ugyanakkor ebben a percben mindegyikük balerina akar lenni, csillogó szemmel, csiripelve mennek a balett terembe, örömmel dolgoznak és sikerélményük van.”

Fotó: Nagy Attila/ A képen Bobvos Oliva. A kép a Magyar Nemzeti Balettintézet tulajdona.

Bobvos Oliva négyévesen kezdett művészi tornára járni, éppen ugyanúgy, mint két nővére néhány évvel korábban. „Szerette, ügyes volt, főként a júniusi színpadi vizsga volt neki kedves – emlékezett vissza a kezdetekre édesanyja, Kövesdi Mónika. Amikor elsős lett, egész pontosan az első szülői napján mondta egy ismerősünk, hogy balett pótfelvételi van az Operaházban, vigyük el Olivát. Azt válaszoltam, hogy én biztos nem, ülök a szülőin, de ha az apja véletlenül ráér, mehetnek. Így lett, ők elmentek felvételizni, én jegyzeteltem az osztályteremben és folyamatosan érkeztek az üzenetek, hogy Oliva minden rostán átjutott, felvették. Akkor még nem tudtuk, mit vállalunk ezzel.”

Akárcsak a Benedek-Epres családban, Oliváéknál is az a szokás, hogy amit a gyerekek választanak, azt ősztől tanév végéig csinálniuk kell. „Szeptemberben áll össze a következő év menetrendje, ez minden évben egyre több programot jelent. Ilyenkor kissé el is bizonytalanodunk, hogy a három gyerek mellett hogyan fogjuk ezt teljesíteni, hiszen nagyon fontos mindannyiunknak, hogy a két nővére is ugyanolyan figyelmet, törődést és támogatást kapjon, mint ő. Aztán elkezdődik az év, ő hatalmas lelkesedéssel dolgozik, és mi pontosan tudjuk, hogy igazából nincs más választásunk, meg kell oldanunk a heti hat, néha hét balettórát. Oliva nagyon klassz lehetőségeket kap, érezhetően számítanak rá, ügyesnek tartják. A Diótörő mellett felléphetett már A vágy villamosában. Mesterei különböző versenyekre készítik fel szóló-programmal. Ez nemcsak szakmailag fontos számunkra, hanem megadja a lendületet a mindennapokhoz is. Bár ezekben a hetekben éppen nagy szomorúság van, mert le kellett mondani az olasz versenyt, amire nagyon régen készültek a gyerekek.” 

Fotón: Kövesdi Mónika és Bobvos Oliva

A jó iskola Oliváéknál ugyanolyan fontos, mint a sport és a balett: „most felvételizett egy nagyon jónevű nyolcosztályos gimnáziumba. Csodálattal figyeltük a készülését: bármilyen fárasztó napja volt, mindig teljesítette, amit reggel eltervezett. Koncentrált volt, elképesztő munkabírással dolgozott ezekben a napokban is. Sosem hagyta annyiban, ha valami nem ment neki.”

A balett nemcsak a tánc örömét adja, hanem az összpontosítás művészetét is: „Ezek a gyerekek elképesztően tudnak dolgozni és koncentrálni. A felvételijén láttam, hogy míg a többiek már az első 45 perc végére elfáradtak, Oliva a második 45 percben ugyanolyan kiegyensúlyozott és fókuszált maradt, mint az első részben.”

Az Oliva számára sem kérdés, hogy mi szeretne lenni, ha felnő. “Természetesen balerina! Sokszor az jut eszembe, amikor látom, hogy bár én tudtam volna valamiért ennyire lelkesedni!”

Az egyéni tehetség, munkabírás és a szerelem mellett fontos a család kitartása és támogatása is: „Azt hiszem, itt minden mester tudja, hogy mi bizalommal adjuk oda nekik a gyerekünket, ennek megfelelően törődnek is velük, fejlesztik őket. Ahhoz, hogy a gyerekek ügyesek legyenek és jól teljesítsenek, erre a teljes és kölcsönös bizalomra szükség is van.”