A Magyar Táncművészeti Egyetem és a Budapesti Operettszínház stratégiai együttműködésének gyümölcse az új Diótörő, amit ifj. Harangozó Gyula rendez.

A kép illusztráció, forrás

 

A decemberi hónap eljövetele nemcsak a tartós hideg beköszöntét jelenti, hanem az ünnepi fényekbe öltöztetett utcákat, a karácsonyi vásárok forgatagát és a frissen illatozó sült gesztenye illatát. Elkezdődik a karácsonyi készülődés is, melynek egyik elengedhetetlen eleme a Diótörő- olvasható a Budapesti Operettszínház ajánlójában.

A Diótörőt ifj. Harangozó Gyula rendezésében és koreográfiájával – azt a verziót, amely Győrben és a Bécsi Állami Operaházban már bemutatkozott – a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közösen állítja színpadra a színház. A főszerepekben az egyetem végzős növendékeit is láthatjuk majd, de mindenféle korú táncos színpadra lép az előadás során, változatos és színes kiállítást biztosítva.

Érdekesség, hogy Carousel című musicalünkben szereplő ifjú tehetségeket is újra kőszínházunkban köszönthetjük – írják.

Klára hercegnő szerepében Kozmér Alexandra, Ottlik M.Laura (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa) és Szelényi Dorka mutatkozik be, Diótörő hercegként Gallai Zsolt (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa), Sík Milán (szintén a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa) és Somai Valér lép színpadra. Az előadás során közreműködik a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula.