Négyéves korában kapta meg az első pár balettcipőjét, ennek egyik felét még ma is őrzi. S hiába használt el többezer párat már, minden szeptemberben véresre törte lábát az új. Volf Katalin, az egyik legismertebb és legelismertebb, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balerina és balettmester március utolsó napján ünnepli 55. születésnapját.
Ifj. Nagy Zoltánnal. Rómeó és Júlia/ Fotó: Mezey Béla
Volf Katalin szülei gyári munkásként dolgoztak, viszont egészen más életet szántak a lányuknak - mesélte 2013 októberében Volf Katalin a Lillásreggeli című műsorban. Édesanyja végtelen bölcsességgel választotta számára a balettet. Később az édesapja vitte minden héten a Spartacusba szertornára, majd később művészi tornára. Minden nap hosszú volt: a szülei hajnalban már mentek dolgozni, de este még a lányuk előadásaira vezetett az útjuk, ahonnan együtt mentek haza.
Négyévesen találkozott az első balettcipővel, ennek a fél párját ma is őrzi. Azóta több ezer párt elhasznált. Sokszor rongyosra varrta az ujját, hiszen a spicc-cipőre a táncosnak saját magának kell a szalagot felvarrnia, az orrát bestoppolnia, belülről kibélelnie. Szeptemberben mindig véresre törte a lábát, mert nyaranta megpuhult a bőre -
a Népszabadság hasábjain lehetett olvasni ezeket a sorokat a kezdetekről.
Giselle-ként 1996-ban. Forrás: az Operaház Archívuma
Gyerekként nem élte meg lemondásként a rengeteg munkát, a próbákat, nem azon gondolkodott, hogy milyen más elfoglaltságot választana a gyakorlások, próbák helyett. Amikor tehette, akkor is inkább a balettet választotta, és ezredszerre is ott ült az Operaházban ugyanazon a darabon.
Volf Katalin tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte, mestere Menyhárt Jacqueline volt. 1982-ben diplomázott, ezt követően egy éven keresztül Moszkvában tanult. Miután hazatért, 1983-ban leszerződött a Magyar Állami Operaházhoz, ahol 1985-ben magántáncos lett.
Európa valamennyi híres balettszínpadán vendégszerepelt. Eltáncolta a balettirodalom minden jelentős női főszerepét, például a Rómeó és Júliát, a Makrancos Katát, a Rosszul őrzött lányt, a Giselle-t és az Anna Kareninát. Fellépett Szentpéterváron, Kanadában, Izraelben, Mexikóban, a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban is.
Azt állítja, hogy minden szerepálma teljesült, egyetlen kivétellel. Nagyon vágyott arra, hogy szerepelhessen John Cranko Anyegin koreográfiájában, ám éppen akkor lett várandós.
Ifj. Nagy Zoltán, Spartacus/ Fotó: Mezey Béla
Mi lehet az igazi siker számára, akit ennyien, ilyen sokféleképp elismernek? A Népszabadságnak évekkel ezelőtt azt mondta, hogy számára a siker egy
Pillanatnyi állapot. Mámorító érzés, amely néhány percre elfeledteti a hétköznapok bajait.
Volf Katalin számos kitüntetésben részesült: 1982-ben elnyerte a lausanne-i nemzetközi balettverseny bronzérmét, 1988-ban megkapta a Liszt Ferenc-díjat, majd 1991-ben a Tériné-díjat, 1993-ban az Oláh Gusztáv-díj is az övé lett, 1996-ban pedig Érdemes művészként tüntették ki.
1997-ben Philip Morris-balettdíjat nyert, majd ezt követte a Kossuth-díj 2000-ben. 2008-óta Örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2010-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették. 2015 óta a Magyar Állami Operaház örökös tagja, 2016-tól pedig Mesterművésze.
Számára három elismerés kiemelkedően fontos: a Sipeki Levente-díj, amelyet a kollégáktól kapott az egyik alakításért, a Vasfüggöny-díj, amelyet az Operaházban a műszaki dolgozók alapítottak és neki ítéltek oda, és a 2009-ben elnyert „Nagy” Alakításért díjra, amelyet ifj. Nagy Zoltán emlékére alapított a családja.
Fotó: Operaház
Az aktív táncosi karrier nem tart sokáig, de Volf Katalin már akkor az operaházi együttes balettmestere volt, amikor még főszerepeket táncolt a színpadon. A napokban pedig elnyerte a Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetői posztját.
Azt mondja, amikor tanít, nem a triviális dolgok érdeklik, hanem szereti a
bonyolultabb egyenleteket boncolgani. Olyan szerepekre felkészíteni, amelyeket táncolt.
Zorba, Szakály Györggyel/ Fotó: Mezey Béla
A korábban idézett beszélgetésből az is kiderült, hogy Volf Katalin
számára a tánc az életkedv forrása. Ha egy jó előadást lát, az felemeli, elrepíti, olyan messzire, ahonnan nem látszik már semmi, ami mulandó.
