A táncművészet kívülről gyönyörűség, belülről viszont nem pusztán szépség, hanem kín is. Amit a test a felkészülési időszak, a próbák alatt, ebben az évtizedes megállás nélküli munkában átél, azt nem múlik el nyomtalanul. Rick Guest fotográfus volt elég bátor, hogy besétáljon a függöny mögé és megörökítse az utókor számára, amit ott lát. Az eredmény pedig: kívülről gyönyörűség.
Marianela Nuñez, 2013. The Royal Ballet vezető táncosa
Tíz (és fél) éve nem volt semmiféle táncszínház még, volt a helyén egy Várszínház, különféle befogadó színházak színes társulatokkal, de nem volt a kortárs táncnak kőszínháza. Aztán 2001. december elsején elkezdődött, s azóta igazgatja Török Jolán, aki most leköszön a vezetői posztról. Hogy ki lesz az utódja, még mindig tisztázatlan, de egy biztosnak látszik: a táncszínház tovább folytatja működését.
A befogadó színházak ars poeticája egészen különleges, kvázi bérszínházként működnek, tehetséges és fontos daraboknak és társulatoknak adnak helyet és támogatást úgy, hogy a produkciókba gyakorlatilag nincs beleszólásuk. A Nemzeti Táncszínházban minden társulat premierje (akiket a táncszövetség erre méltónak talál) kap három lehetőséget - s ha jól megy a darab, többet is -, hogy megmutassa, megtalálja-e a nézőközönséget. Mint anyaméh, ami táplálja és növesztegeti a picit, aki majd elindul a saját útján egyszer - így működik a befogadó tér. A nézőnevelő. Nincs saját társulata, mégis minden társulat az övé. Nincs saját sztárja, de minden sztár az övé. Nincs saját dicsősége, minden dicsőség az övé is.
Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója arról beszél videósorozatunk utolsó részében, hogy kell ezt a szakmát jól csinálni. Először Hámor Jocót, a Gangaray Dance Company koreográfusát kérdeztük, majd Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett művésze elmondta, milyen a színházi élet a táncos szemszögéből, megismertük a fotóst, majd Nagy Orsolyát, a kultúrmenedzsert néztük meg közelről.
