Májusban, a Tánc Világnapján választotta meg a táncművészek szakmai kórusa Fodor Zoltánt az "évad alkotójává". Az Eszter még a tavaszi évad alkotása volt - most vasárnap újra színpadra állítja a táncszínház.

Az Inversedance ezúttal ismét a zsidó kultúrtörténetből merített: a purim hagyományának eredetét, Eszter történetét dolgozta föl. Az Eszter Könyve különleges helyet foglal el - és szerepet tölt be - a bibliai történetek sorában, már csak azért is, mert többször is felmerült, mind vallási, mind irodalmi elemzések srán, hogy kanonizált-e egyáltalán. A kétey gyökere onnan ered, hogy nem szerepel benne Isten neve, egyetlen egyszer sem. Eszter könyvét nem találták meg a qumráni tekercsek között, noha népszerű, gyakran olvasott könyve volt a héber kánonnak.

Történetünk a Perzsa Birodalom fénykorában "játszódik", mikor is Xerxes – bibliai nevén Ahasvérus – király uralkodik, s a zsidó nép nagy veszélybe kerül. Először indulnak el ellenük, teljes kiirtásukra.

I.e. 483-ban Ahasvérus fél évig tartó lakomát rendezett a fejedelmeknek és szolgáknak Susán várában. Az utolsó napok egyikén megparancsolta, „hogy hozzák elő Vástit, a királynét a király elé, királyi koronával, hogy megmutassa a népeknek és fejedelmeknek az ő szépségét; mert szép arcú volt” . Vásti azonban nem akart a részeg férfiak előtt mutatkozni, így megtagadta a kérés teljesítését. Az uralkodó igen megharagudott, és tanácsosai javaslatára megfosztotta Vástit koronájától, nehogy engedetlensége követőkre találjon a birodalomban. Helyette más királynét kellett választani, „aki jobb őnála”. És kerestek a birodalom mind a százhuszonhét tartományában „szép arcú szűz lányokat”. Közéjük került Eszter is, Márdokeusnak, a susáni királyi udvarban lévő zsidó férfiúnak fogadott leánya. „Szép alakú és szép arcú” hajadon volt, de ami fontosabb ennél: nemes jellemű és istenfélő is. „...És kedves volt Eszter mindenki szeme előtt, aki látta őt. Felvitetett Eszter Ahasvérus királyhoz, az ő királyi házába... És a király Esztert minden asszonynál inkább szerette,... és tette a királyi koronát az ő fejére, és királynévá tette Vásti helyett”. Eszter azonban Márdokeus tanácsára senkinek sem mondta meg a származását.

Időközben Márdokeus tudomására jutott, hogy a király ellen két udvarmestere összeesküvést szervezett és Eszter közvetítésével tudatta ezt Ahasvérussal is. „És megvizsgálták a dolgot, és igaznak találták, és mind a kettőt fára akasztották. De a király közelébe férkőzött egy hiú, becsvágyó, gyenge jellemű ember, Hámán, és kegyeit elnyerte, annyira, hogy „...felmagasztalta őt, és feljebb helyezte székét minden fejedelménél, akik vele voltak” . Hatalomittasan és önmagától eltelve Istennek járó tiszteletet követelt magának. Márdokeus azonban nem borult le előtte, Hámán szívében pedig gyűlölet támadt. Amikor megtudta, hogy Márdokeus zsidó származású, elvakult dühében elhatározta az összes zsidó kiirtását.

„Púrt, azaz sorsot vetettek”, hogy megtudják az alkalmas időt terve végrehajtására. Hámán a bosszú megvalósítását élete céljává tette. Hogy a királyt befolyásolhassa, igazsággal kevert hazug vádakat koholt, és elérte nála, hogy kiadja a rendeletét, és elküldje azt minden tartományba, „hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat egy adott napon”, a 12. hónap tizenharmadik napján.

Márdokeus a rendelet másolatát átadatta a királynőnek, és azt üzente, hogy menjen be a királyhoz, és esedezzen népéért! Eszter azt válaszolta, hogy halál fia, aki hivatlanul az uralkodó elé merészkedik, „kivéve, akire a király aranypálcáját kinyújtja, az él; én pedig nem hívattam, hogy a királyhoz bemenjek, már harminc napja”. - „Ne gondold magadban – üzente vissza Márdokeus –, hogy a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha e mostani időben te hallgatsz, máshonnan lesz könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. Ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?”

Eszter tehát a király elé járult, ezzel megmentve népét - sőt, Márkodeus (vagy Mordeháj, más írásokban) életét is. Eszter böjttel védi meg istenét és népét, majd lakomára hívja Hámánt, hogy leleplezze tervét. Hámán is Márdokeus életére tör, de a király bölcsessége megmenti a zsidó embert és  elveszejti a gonosz hataloméhes udvaroncot.

S hogy hogyan ültethető át ez a történet ebben mesékben élő, mégis hitetlen jelenidőbe - vasárnap este ismét kiderül. Mi pedig jól megírjuk.

Vasárnap este a Tánc Világnapján adták át az év legjobbjainak járó elismeréseket a Művészetek Palotájában. A szakmai díjakat a a Magyar Táncművészek Szövetsége ítéli oda - mert ilyen is van (a neve ugyan csalóka, mert ez a kis céh nem mestereket, hanem szervezeteket tömörít, a kortárs társulatoktól kezdve az Argentin Tangó Táncszínházig bezárólag mindenki részt vesz a munkájában, ráadásul a folyosóvélemények szerint igenis számít a véleménye és munkája). Tehát megszavazták, ki a legjobb pálykezdő, a legjobb végzős növendék, adtak ki életműdíjat, elismerést a táncszakmáért végzett munkáért, meg a többi. És "az évad legjobb alkotója díj" is elkelt, amit idén egy Harangozó-díjas táncművész és koreográfus, Fodor Zoltán kapott. 

Fodor az Operett Színház tagjaként kezdte művészeti pályafutását, s viszonylag későn, 19 évesen került közelebb a tánchoz: cserébe azonnal a legjobb mesterek, Jeszenszky Endre, Földi Béla és Raza Hammadi vették szárnyaik alá. Volt a Budapest Táncszínház, majd a Pécsi Balett tagja, dolgozott szólistaként a Debreceni Balettel és a Szegedi Kortárs Balettel is. Tehát mindent bejárt, amit magyar (kortárs)balettművész itthon fölfedezhet. A táncban a számok pont semmit nem jelentenek, de mégis mutat valamit (minimum a munkabírásból), hogy  14 év alatt több mint 60 bemutatója volt. 2010-ben megkapta a legnagyobb táncszakmai elismerést, a Harangozó-díjat.

Koreográfusként először 2005-ben állt ki a publikum elé - már elsőre is hatalmas sikerrel. Saját együttese, az Inversedance először projektekre állt össze, s csak 2010-ben mutatkozott be önálló együttesként a Nemzeti Táncszínházban, repertoárt pedig csak a Zsidó Fesztivál felkérése után, 2010 őszén kezdtek építeni. Az Inversedancenek most két darabja fut, az Eszter és egy gyerekdarab, a Vackor kalandjai. Őket ismerte el most a szövetség, a videóból kibeszél, hogy miért.

Előbbiről már esett szó a blogon, utóbbiról még nem, de anyák napjára remek program (anya pihen, gyerkőc odaragad a székhez - alapon).

Persze, hogy miért pont Fodor a díjban és itt? Egyszerű a válasz: mert lenyűgöző. Egyszerre gondolkodik táncosban, technikában, hangulatban, fényben, kapcsolatokban és történetben. Ráadásul nem hiábavaló a sztorizás: mondani is akar, nem pusztán beszélni. Nem veszik el egy ötletben, hanem könyörtelen logikával bejárja az origo és a végpont közötti ívet. Egyedi stílusa, megalapozott tudása pedig ezer közül is felismerhetővé teszi. És ráadásul nem is kell ennyire komolyan venni...

Vallás és tánc éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint nyelv és beszéd vagy forma és gondolat. A vallási élmény már az őskorban táncban öltött testet: a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a tánc volt az ősember nyelve, melyen a természethez szólt, mellyel ünnepeit kiemelte a hétköznapok közül. Az öröm, a vágy, az isten tiszteletének eszközeként  és közvetítőjeként jelent meg a tánc az ókorban is.

Az egyiptomi kultúrában viszont már - a papság megjelenésével - eltűnt az eredeti közvetlenség: a vallási célú tánc a templomi tácosnők kiváltsága lett. Ami egyrészt elindította a táncot (és a táncost) a professzionalizálódás útján, másrészt azonban elvette a fizikailag megtapasztalható vallási révületet a nem egyházi személyektől. 

India eközben megőrizte a valláshoz ezer szállal kötődő táncát, amit a hit szerint Shiva hozott a földre. De csak az ókori görögök voltak az elsők, akik a test edzését is hozzákapcsolták a tánchoz. A tánc azonban nem hagyta el a templomot: a középkori Európában szinte minden művészeti ág teológiai köntösben jelent meg - így a tánc is. Színpadra először - és a polgári erkölcsön kívülre később - csak a reneszánszban került.

Vissza a mágikus tánchoz: a természet erőinek jóindulatát és segítségét varázslattal lehetett megszerezni. A mágikus táncok mozdulatai ezekkel a transzcendens erőkkel dolgoztak - amely mozdulat mágikus formát öltött, azt tilos volt megújítani vagy megváltoztatni. A mágiában a táncé volt a vezető szerep. Bárhol és bármikor lehetett varázslatot űzni, ha az, aki ezzel élt betartotta a tánc salapvető szabályait. A vallási táncok ennél kötöttebb módon zajlottak: a csak a kultusz céljára épített templomban vagy templom előtti tereken lehetett táncolni őket, szervezett keretek között.

Az ősi, mágikus táncokat nagyban megőrizte a hagyomány. A családi egységet és közösségi értékeket oly erősen óvó zsidó vallásban például a tánc a mai napig kiemelt szerephez jut - a mai modern zsidó tánckultúra két irányban fejlődik, az egyik viszi tovább a korai telepesek néptánc műfaját, a horát.A zsidó tánc írott története azonban már a Bibliában elkezdődik: ezek a táncok mindig valamilyen kiemelkedő eseményhez, ünnephez kapcsolódtak, mint például körülmetélés, esküvő vagy háborús győzelem. A tánc ebben a kultúrában a vallás, a hit mozdulatokban való együttes kifejezése. És szinte mindig körtánc.

Fodor Zoltán tásulata, az Inversedance a zsidó kultúra egyik legfontosabb bibliai történetből, Eszter könyvéből dolgozik legújabb előadásában, az Eszterben. A történet a perzsa király lakomájával kezdődik, aki szakít korábbi feleségével, majd hosszas válogatás után a zsidó Eszterben találja meg új párját.

Eszter unokabátyja és nevelőapja, Mordecháj - aki a hagyomány szerint ez idő tájt a zsidók bírája - véletlenül megtudja, hogy merénylet készül a király ellen: két udvaronc Ahasvérus életére akar törni. Mordecháj azonban Eszter királyné segítségével megvédi a királyt, a bűnösöket megbüntetik.Mordecháj nevét pedig beírják a király krónikáinak könyvébe.

"A történetet olyan környezetbe próbáltam ágyazni, ahol megszűnik a mindennapi értelemben vett tér és idő fogalma, ahol a narratíva háttérbe szorul, hogy a táncosok fizikai megnyilvánulásai érzelmi alapúak lehessenek" - Fodor Zoltán személyes, továbbgondolt előadást ígér kedd estére.