Mi – vagy ki – a goblin? Hogyan dolgozik egy koreai kortárs tánctársulat? Elmossa-e a fizikai művészet a nyelvi és kulturális megértés határait? JI Kyungminnal, a Goblin Party alapító tagjával beszélgettünk az együttes budapesti premierje kapcsán.
Miért éppen a "goblin" – ez a tradícionális koreai kis szörny – lett a társulat szimbóluma? A kortárs táncra reflektál a név- és szimbólumválasztás valamiképp, vagy esetleg arra, hogy nem kell túl komolyan venni a táncművészetet?
A legtöbb tánctársulatot annak alapítjáról, vezetőjéről nevezik el, de mivel a mi esetünkben mindenki egyenlő, nincs klasszikus értelemben vett vezető, ezért egy olyan karaktert kerestünk, aki a különböző személyiségeket és az azonos szellemiséget egyszerre képes megjeleníteni.
Mindamellett az is fontos volt, hogy nem csak a társulatot, hanem Koreát is képviselje a nevünk. Így találtunk rá a kobold alakjára, aki állandó változásban van, tehetséges, bosszantó és barátságos is. Átvitt értelemben szellemeket idézünk meg a munkáink során, és ezen keresztül kapcsolódunk a közönséghez.
A vicces, eszes, olykor gonoszkodó, de ártalmatlan kobold karaktere passzol ahhoz, amit mi a művészetről, az alkotás lényegéről gondolunk. A party pedig szintén kettős jelentéssel bír: egy közösség eseménye, és hasonló alapokon álló emberek közös pártja is.
Mindannyian egyszerre táncosok és koreográfusok, ami elég ritka felállás egy társulatban. Kívülről kaotikusnak is tűnik. Hogyan folyik a munka, van "vezető koreográfusa" a daraboknak, aki meghozza a végső döntéseket?
Igen, mindenki koreográfus, de minden darabnak van közösen választott vezetője is, aki az irányt mutatja. Ugyanakkor mindig együtt képzeljük el és teremtjük meg az egyes jeleneteket.
A Shyness című darab megszületésének mi volt az első pillanata? Egy kép, egy érzés vagy egy hangulat?
Számomra az a kép a legfontosabb, ahogy fiatalon a színpadon táncolok. Minden, amit meg akartam tenni, de nem tettem meg, feszültséget keltett bennem. Passzívan akartam elmesélni a közönségnek a történetemet.
Minden alkalommal ugyanaz a koreográfia vagy változik attól függően, hogy hol vagy kiknek adja elő?
A jelenetek kidolgozottak, nem szoktunk módosítani rajta, ugyanakkor a közönség és a tér is befolyásolja az előadásunkat.
A másik darab az "Ezüst kés" címet viseli. Ez is egy koreai szimbólum, eszköz, az eunjangdo. Milyen jelentések sűrűsödnek össze ebben a képben, darabban?
Az eunjangdo egy tradicionális ezüst kardtípus, amit régen a koreai nők hordtak magukkal, önvédelmi célból. Ez a szép és veszélyes kés, a makacs és éles pengéjével jól kifejezi azokat az ellentmondásos érzéseket és élethelyzeteket, amikkel a nők többségének kell megküzdeniük. A darabban az Eunjangdo szigetén özvegyek élnek, akik folyamatosan táncolnak, énekelnek és beszélnek a színpadon. Meghallgatjuk, segítjük egymást, megteremtjük a szolidaritást a színpadon. A nők történetei az alkotók aggodalmairól szólnak, és arról, ahogy a emberek, nemek közötti abszolút egyenlőségről álmodnak.
Kell bármiféle útmutató, tudás ahhoz, hogy az európai közönség is be tudja fogadni a darabokat, megértse a jelentésüket?
Nem hiszem, hiszen nem az ázsiai mozgáskultúra irányítja a koreográfiákat, hanem az alkotói érdeklődés, az pedig univerzálisan érthető, ha a közönség nyitott rá.