A Dayton Balett művészeti igazgatója néhány hónappal ezelőtt különös ötlettel lepte meg az együttes szólistáját, Miranda Dafoet. Felkérte A diótörő című balett főszerepére. Dafoe hosszas hezitálás után igent mondott, így ő lett a tánctörténelem első női Diótörője.

Fotó:  Expressions Studios, Courtesy Dayton Ballet

 

A kis Marika (akit ebben a verzióban Claranak hívnak) a daytoni balettben nem szerelmet, hanem egy erős, küzdő női mintát kap a Diótörőtől. A két szereplő kapcsolatának kidolgozása volt a legizgalmasabb feladat, mondta a Dance Magazine-nak a főszereplő, Dafoe. Végül úgy döntött, egyszerre lesz anyukája és testvére, példaképe és szeretetteli támogatója a kislánynak.

Clara az egész történetet csak álmodja a csatától a Cukorországig. Szóval miért ne álmodhatna egy lány arról, hogy egy nő védi meg őt a patkányoktól, és kíséri el az útján?

– fogalmazott. 

A társulat két verziót táncol, az egyikben megmaradt a "klasszikus" férfi-női szereposztás, de ebben a verzióban a hangsúly a társadalmi szerepek megváltozására került. 

Mivel a férfi ugrásokra több idő jut a zenében, ezért Karennel kitaláltunk olyan ugrásokat és forgásokat, amikkel egyrészt ki lehet tölteni ezt az időt, másrészt azért kellően szuggesztívek, mégis nőiesek

– mondta Dafoe a táncszakmai újságnak.

A cselekményben egészen a csatajelenet végéig nem feltétlenül derül ki a nézők számára, hogy itt egy női diótörőt látnak. Akkor azonban leveszi a "fejet" és hosszú haja kibújik a jelmez alól.

Mária és a Diótörő kapcsolata egyáltalán nem hordoz magában szexualitást, hanem egyfajta női "bajtársiasságot". Célja pedig megmutatni, hogy ma egy kislány egészen másfajta minták szerint nő fel, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Cikk forrása: Dance Magazine