"Nem számít, milyen színű vagy milyen vallású vagy és honnan jöttél" - mondja a cserdi polgármester. Csak a ritmus számít. Csak a tánc és a közös tér. A Budapesti Fesztiválzenekar a június 3-i hatalmas TérTáncKoncertjére készül, melynek nagykövete Bogdán László, főszereplői pedig olyan gyerekek, akik közül sokan ezen a napon jutnak el először a fővárosba.

 Fotó innen.

 

Felkészülés

Öt magyarországi településen ötszáz fiatalt táncoltatott meg a Budapesti Fesztiválzenekar április végén, így segítve a felkészülésüket a június 3-i TérTáncKoncertre. A Fesztiválzenekar a Baranya megyei Cserdiben, a csongrádi Hódmezővásárhelyen, a borsodi Ózdon, a hajdú-bihari Tégláson és a Pest megyei Zsámbékon szervezett regionális találkozókat azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik június 3-án a budapesti Hősök terén táncolnak majd együtt a zenekar élő muzsikájára, Stravinsky Kártyajáték című balettzenéjére.

"Amikor boldog vagyok, akkor csak pörgök, pörgök, pörgök...."

 „Együtt voltunk, és érezni lehetett, hogy mindenki mindenkire számíthat” - számoltak be élményeikről. A gyerekek január óta heti rendszerességgel próbálnak, a regionális találkozókon pedig végre megismerkedhettek egymással, és a projekt vezető koreográfusával, a Harangozó-díjas Vári Bertalannal is átvették a tánclépéseket.

A TérTáncKoncert és az azt megelőző felkészítő hónapok célja, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen egy közösség részeként, egymásra támaszkodva, együtt létrehozni valamit, reakcióikból pedig kiderül, hogy ők is pontosan érzik ennek a jelentőségét: „boldog vagyok, jó érzés, szeretem a zenét, mert szabad vagyok és bármit csinálhatok”.

Minden regionális találkozón készült egy kisfilm, amely bemutatja, hogy az adott régióban hogyan készülnek a fiatalok, mit várnak ettől az eseménytől, és mit jelent számukra az eddig ismeretlen zene és a tánc.

Idén adományokból gyűjtik össze

A fiatalok betanítását és azt, hogy Budapestre utazzhassanak tanáraikkal, szüleikkel együtt, tavaly teljes egészében a Fesztiválzenekar finanszírozta. Idén közösségi adománygyűjtő akciót indítottak, hogy ne kelljen lemondani az eseményről.