Ez a történet évszázadok óta jár-kel a világban, új városban, új szereplőkkel játsszák, miközben a lényeg soha nem változik: nem szeretheted, akit szeretsz, mert a családod gyűlöli a családját. Kihez légy hű, a családodhoz vagy a saját érzéseidhez? Ha elfogadod a szerelmet, elveszíted a biztonságod, ha elutasítod, önmagad veszíted el. A shakespear-i hagyományok nyomán ez a történet akkor igazán kerek, ha valaki rögtön bele is hal. Mondjuk a család egyik meghatározó tagja. Íme öt kis epizód, amit biztosan nem tudtál eddig a West Side Story-ról.

 

 

1. Eredetileg a West Side Story holokauszttörténet volt.

A neves színházi producer és koreográfus, Jerome Robbins 1947-ben megkereste Leonard Bernsteint és Arthur Laurentset azzal, hogy írjanak együtt egy kortárs, könnyen érthető musicalt, a Rómeó és Júlia adaptációját. Robbins kész történettel érkezett a trió másik két tagjához: az eredeti darabban egy ír katolikus család és egy manhetten-i zsidó család között dúlt volna a harc. Ebben a verzióban a szerelmes lány egy Izraelből emigrált, holokauszt túlélő volt, akit az antiszemita, katolikus "Jet"-ek egyfolytában hergelnek. Az ötlet nem is bukott meg, csak a formában nem sikerült megegyezniük a szerzőknek: Bernstein ugyanis nem musicalt, hanem operát szeretett volna írni. Robbins azonban ragaszkodott a "lírai színházhoz", amikor az első részletek megszülettek, arra is rájöttek, hogy a mű olyan, mintha koppintás lenne, így a hármas szétvált. A darab munkacíme egyébként az East Side Story volt.

2. Beleírták a reggeli újság vezető hírét.

Nyolc évig kallódott a WSS ötlete, míg egyszer Hollywoodban, a Beverly Hills Hotelben összefutott Laurents és Bernstein. Laurents éppen Ava Gardnernek írt át egy 1934-es Greta Garbo filmet. Aznap tele volt az újság egy sztorival, a chicanók egy újabb felkavaró akciójával. A zsidó-keresztény konfliktus ötletét elvetve, a szerzőpáros a Puerto Rico-i bevándorlók és  a fehérek közötti viszály mellett döntött.

3. Kicsit Candide-os lett.

Pedig Voltaire klasszikusának hangulata  igen távol áll az ötvenes évek őrjöngő, bandaháborúktól feldúlt Amerikájától. Bernstein hangulata viszont nem állt messze - a zeneszerző egyszerre dolgozott a két művön, így van olyan duett, amit eredetileg a Candide-ba írt meg, de végül a WSS-ban kötött ki. Tony és Maria híres kettősét a Candide nélkül nem ismerhettük volna meg. A darab 1956 őszére gyakorlatilag el is készült, csak a csapat kénytelen volt végezni a többi munkájával, mielőtt nekiláthatott volna próbálni.

4. Ráadásul megvalósíthatatlan.

Bernsteint minden szakmabeli őrültnek nézte, hosszan győzködték arról, hogy egyszerűen képtelenség színpadra vinni azt, amit papírra vetett. Egyrészt technikailag is túl nagy kihívás, senki nem bírja elénekelni (mert nem is lehet), másrészt ki akar az első felvonás végén már két hullát látni a színpadon?

És tényleg nagyon nehéz volt a casting, mert olyan karakterekre volt szükségünk, akik nemcsak fantasztikus énekesek, de jó táncosok és még színésznek sem csapnivalók, viszont tinédzsernek néznek ki - ezt Bernstein nyilatkozta ezt a kezdetekről akkor, amikor a WSS már minden amerikait meghódított.

5. New York újságai is besegítettek.

Dermesztően tökéletes marketing kísérte a próbafolyamatot: New York újságai minden nap tele voltak bandaháborúról szóló hírekkel, hogy életben tartsák a történetet. A színészeket a próbák legelején két csoportba osztották, a Jets és a Sharks tagjai nem is találkozhattak egymással, nehogy elslisszoljon belőlük a feszültség. A próbatáblán minden nap újabb és újabb, bandaháborús cikkekkel találkoztak. Nemcsak a történet háttere, a megvalósítás is realista volt. 

5+1 Magyarországon már a hatvanas években is játszották.

Ami csodaszámba megy, hiszen 1957-ben mutatták be a Broadway-en, 1961-ben készült belőle film. A WSS-t azonban profik írták és profik utaztatták: a premier évében már bejárta Amerikát, a következő években pedig Európát is. Szegedre 1965-ben jutott el egy nemzetközi társulat jóvoltából. 1969 szeptemberében mutatták be a produkciót a Fővárosi Operettszínházban Vámos László rendezésében (a koreográfus Bogár Richárd volt). Szerte az országban és határon túli magyar színházakban több mint húsz produkcióját listázza a Színházi adattár.  Szeptember 11-én pedig az Erkel Színházban mutatják be Novák Péter rendezésében, Miklósa Erikával és Boncsér Gergellyel a főszerepben.