Tavaly óta várjuk Ralph Fiennes Rudolf Nurejevről szóló filmének első kockáit, és íme, január végére megérkezett a trailer. A forgatás 2017 szeptemberében kezdődött és Franciaországban, illetve Oroszországban zajlott, Nurejev életének fontos helyszínein. A vásznon feltűnik majd a Sainte-Chapelle, a Louvre, a Garnier-palota és a híres szentpétervári Mariinszkij Színház is.

nurejev ralph fiennes

CREDIT: COURTESY OF HANWAY

 

A film egy hajthatatlan lélek története, akit kora és annak politikai berendezkedése próbált korlátozni, s ugyanakkor egy barátságé is, de az a fajta tánc-és művészvilág is feltárul benne, amit a hatvanas években a Szovjetunióban maga mögött hagyott - 

a rendező, Ralph Fiennes így nyilatkozott a forgatás előtt a készülő táncfilm kapcsán. Fiennes egyébként maga is szerepet vállalt, ő alakítja Nurejev balettmesterét.

Nurejev, a múlt század egyik legtehetségesebbnek tartott táncművésze 1961-ben szökött meg a Szovjetunióból, nem is akárhogyan: egy vendégszereplés után, amikor a  a KGB kíséretében fel kellett volna szállnia a moszkvai gépre, a táncművész egy ugrással a francia rendőrök mellett termett és azt kiabálta, 

Szabad akarok lenni!

Dokumentumfilm már készült tavaly az egyébként nárcisztikusnak, sokszor agresszívnek tartott művészről, Nureyev: All the world his stage címmel mutatták be a külföldi mozik. A The White Crow (A fehér holló) című a film a táncos útját születésétől (ami egy szibériai vonaton történt) egészen a nyugatra szökéséig kíséri végig. Nurejev táncolt a brit Királyi Balett társulatában és filmekben is szerepelt, köztük a Rudolph Valentino némafilmsztárról szóló életrajzi drámában. A nyolcvanas években a Párizsi Opera Balettjének igazgatója lett. 1993-ban, 54 évesen hunyt el AIDS-ben.

The White Crow főszerepét egy profi balett-táncos, Oleg Ivenko játssza, aki a Tatár Állami Akadémiai Operaház és Balettszínház vezető táncosa. A film koreográfusa Johann Kobborg dán balett-táncos és koreográfus, Ralph Fiennes magára osztotta a balettmester, Alexander Puskin szerepét. Adèle Exarchopoulos alakítja Clara Saint-et, aki Nurejevnek segített a Nyugatra szökésben, Szergej Polunyin pedig Yuri Szolovjevet, Nurejev szobatársát formálja meg a filmben a kijevi turnét ábrázoló jelenetek során.