Már zajlik a Kárpát-Haza OperaTúra második "felvonása": az Opera művészei Kárpátalja és a Felvidék városait keresik fel. A program változatlan: Erkel Hunyadi László című operáját, valamint Lehár A víg özvegyének balettváltozatát viszik a határontúlra. Kozmér Alexandra, Kim Minjung és Radziush Mikalai mesélt az OperaCafénak a turnéról.

Kárpát-Haza OperaTúra

Fotó: Berecz Valter

 

Két helyszín, négyszáz ember

A Kárpát-Haza OperaTúra útja februárban a Kárpátalja és a Felvidék magyarlakta településeire vezet. Közel négyszáz ember működik együtt azért, hogy a két darab – Erkel Hunyadi László című operája és Lehár A víg özvegyének balettváltozata – az Operához méltó fényben ragyoghasson a nehezebb körülmények között is. Az őszi Operatúrát 23 ezer ember látta, akkor 8 helyen játszottak 16 előadást. 

A mostani turné után a stáb a Délvidék és Őrvidék határmenti városaiban rendezkedik majd be két-két napra.

Évről évre színesebb

Kozmér Alexandra négy évvel ezelőtt kapta meg először A víg özvegy főszerepét, akkor második szereposztásban táncolta Glavari Hannát. 

A szerep évről évre színesedik. Izgalmas volt ezzel a közönséggel találkozni, nagyon sok pozitív energiát kaptunk tőlük –

mondta el a művésznő, akinek a sportcsarnok nyújtotta körülmények jelentették ezúttal a legnagyobb kihívást. 

Kemény volt a felkészülés

Kim Minjung számára a felkészülés volt nehezebb:

Sok a színészi munka és kevesebb a technika, inkább érzelmeket kell játszanom –

mesélte az Opera címzetes magántáncosnője a szerepről.

Alig vártam a színpadot

Radziush Mikalai egész héten arra várt, hogy végre közönség előtt táncolhassa Gróf Danilo Danilovics szerepét. 

Nagyon barátságosan, nagy szeretettel fogadták a társulatot itt.

A turné helyszíneiről itt, a jegyvásárlásról pedig itt tudhatsz meg többet!

Kárpát-Haza OperaTúra

A galéria fotói Berecz Valter készítette.