Legalábbis megmarad a Táncbazár, a Nemzeti Táncszínház július végi táncest-sorozata. Lesz flamenco, tangó, kortárs tánc és hagyományőrzés is. Akit feszít a vállalkozó szellem, még sztepptáncolhat is.

Fotó: Lakner Kinga/ Tangó Táncszínház

 

Már harmadik éve nyit ki nyáron  a Táncbazár, hogy megóvja a tánc szerelmeseit az unalomtól. Az idei kínálatot a Nemzeti Táncszínház azzal a szándékkal állította össze, hogy a magyar mellett a nemzetközi folklórt is megmutassa a közönségnek.

Fotón: Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Táncrapszódia

Az elmaradhatatlan néptánc

Mint minden évben, most is lesz néptánc: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Táncrapszódia és a Kalotaszeg című előadásait mutatja majd be. A Duna Művészegyüttes az Örökkön-örökké című előadással érkezik a Várkert Bazárba, a Fitos Dezső Társulat Falusi színek produkciójában pedig a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és kimeríthetetlen folklórkincsét hozza el a városlakóknak.

Fotó: Pirok Zsófia

Szenvedély és érzékiség

A tangó nemcsak egy tánc, hanem egy életforma. Ebbe az életérzésbe kóstolhatnak bele a nézők Budai László valamint vendégei, a Tangó Táncszínház conTangos című előadásában. A FlamenCorazonArte Táncszínház elképesztően látványos, vérpezsdítő flamenco-estje, a FlamenColores a magyar, arab, zsidó, keresztény, indiai, cigány eredetű ősi zenei motívumok és ritmusok világába repíti el a közönséget. A Táncmelodikák előadásban Pirók Zsófia és a Melodika Project kiváló zenészei egyedi műfajt teremtenek - írja a Táncszínház az ajánlójában.

Egy kis kortárs

A Feledi János – Feledi Project – Trio à la Kodály a kortárs tánc és a hazai kortárs kamarazene mellett, a progresszív jazz világába kalauzol el Prozódia produkciójukkal. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház pedig a TálaMantra – Indiai táncképek című klasszikus indiai tánctechnikákat és modern koreográfiákat bemutató táncelőadással csábítja a közönséget.

Szteppre fel!

Idén a Táncbazárban a PiroTap Productions társulat is felkérést kapott, akik egy igazi amerikai táncot, a szteppet szeretnék megismertetni a nézőkkel Tap Evolution című darabjukban.

A fesztivál július 20-31 között lesz a Várkert Bazárban, esőnap szerencsére nincs, részletes program pedig itt.