A legfantasztikusabbb tánc témájú fotókat azért, valljuk be, elsősorban a táncosból fotóssá lett művészek készítik. Nincs ez másképp - már a táncszakmai múlt - a New Yorkban élő és dolgozó Rachel Neville esetében sem. A képei pedig ennek megfelelően képesek is megragadni a mozdulatok gyönyörűségét, a tánc esszenciáját.

 

Az a szándékom, hogy bevigyem magammal a nézőt a színházba - 

vallja a korábbi táncművész, Rachel Neville, aki egyedi és friss látásmódjával valóban képes megmutatni a mozdulatokon keresztül képeinek tárgyát és középpontját, magát a táncost. Elegancia, némi távolságtartás, dinamikus harmónia, Neville stílusa nem összetéveszthető a senkiével. Nem retten meg attól, hogy kellékeket, extravagáns, avantgarde jelmezeket használjon, de sosem engedi meg, hogy az adott kellék elvonja a figyelmet a táncművészről.

Táncművész: Kaeli Ware

Stílusán pedig egyszerre érződik, hogy mindent tud, ami megtörtént már a táncban  - a klasszikustól a kortársig -, de nem hagyja, hogy ez korlátok közé szorítsa saját kreatív elképzelését.

Táncművészek: Daniel SalasChristopher R. WilsonNicole NerupRegan Erica

Képeivel egyszerre mutat rá az emberi fizikum, a test csodálatos erejére és harmóniájára - és a tánc mélyebb minőségére, mondanivalójára. Neville több mint egy évtizede tökéletesíti technikáját, különféle társulatok mellett dolgozik fotósként, talán legismertebb projektje a Human Nature címet viseli.

Táncművész: Taylor Yanke

Táncművész: Amarachi Korie

Táncművész:  Noelle Lee

Táncművész:  Sophia B. Johncox

Táncművész: Nicole Battaglia

Neville is, mint oly sok fotográfus esküvőkön kezdte gyakorolni a szakmát - már csak azért is, mert azért többnyire jól is fizet is a megrendelő. A táncszakmai múlt - 1995-ig Európában, egészen pontosan Németországban táncolt, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia - azonban gyorsan új vizekre terelte, így a kétezres évektől kezdve már elsősorban táncművészekkel dolgozik. 

A torontói születésű - de 18 éves korától Európában élő - művész csak 2006-ban költözött New Yorkba férjével, a szintén fotográfus David Giesbrechttel. Munkáival több tucat kiállításon vett részt, és olyan neves magazinokban jelentek meg fotói mint a Dance Magazin, a Pointe Magazin, a New Yorker. 

Róla és munkáiról itt lehet sokkal többet olvasni, ezt a cikket pedig ez az írás inspirálta.