Azok a cicanacis nyolcvanas évek! Azok a fejpántos és tupírozott-tartós hullámos nyolcvanas évek! Azok a válltöméses, harsány színekben pompázó, vastag műanyag-öves nyolcvanas évek! Azok mind nem lettek volna kultikus táncfilmek nélkül...

Voltaképpen a Hair nem is  tartozna szorosan a nyolcvanas évek táncfilmjeihez, hiszen egyrészt 1979-ben készült el (ráadásul a hatvanas években játszódik), másrészt műfajilag közelebb áll a musicalhez, mint a klasszikus táncfilmhez és sokkal inkább politikai a megfogalmazott üzenet, mintsem testkultúra-fejlesztési. Mégis kihagyhatatlan.

Miloš Forman megmutatta, mennyit ér a hippiség, milyen szépen megfér egymás mellett a parkban fekete és fehér, menniyre prűd és kispolgári az amerikai és mennyire undorító egy háború. A Hair (és a címet szerencsére senki nem akart magyarra ültetni, vagy legalábbis a törekvés nem tapadt meg a köztudatban) az 1960-as évek végén, a vietnami háború idején játszódik: a konformista, vidéki Claude Bukowski megkapja behívóját a hadseregbe, ezért New Yorkba utazik, ahol a hippik őt is hippivé varázsolják. Szabadság, fű, szerelem, lázadás - minden adott volt a sikerhez.

Szombat esti láz. Többet nem is kell mondanom. Diszkógömbök! 1977 és John Travolta. A kis Johnny egyébként már hatéves korától táncórákat vett Gene Kelly testvérétől, Fred Kellytől, tizenhat évesen pedig elege lett mindenféle iskolapadokból, nem sokkal később már szupersztárként vonult a vörös szőnyegen. 

A Szombat esti láz klasszik rambó-történet: adott a szegény, háromhás kissrác, akinek nincs más esélye az életben, csak a teste. Szerencsére tehetséges táncos így nem kell bokszolnia. Néző együttérez, siker itt is garantált - pláne, hogy a zenét pedig a Bee Gees szolgáltatta. (Travolta a film kedvéért napi két mérföldet futott és napi három órát táncolt - hiúság, férfi a neved... ;

Egy évvel később (visszatérve a musical-vonalhoz) ismét megpillanthatjuk John Travoltát és újra értelmet kap az életünk. A Grease - t ( jaj, Pomádé magyarul, jajj)  Randal Kleiser rendezte, 1978-ban került vászonra. Címét a "greaserek", a barkós-bőrdzsekis trendet képviselő huszas éveikben járó srácok után kapta. Ráadásul a legsikeresebb filmmusical lett belőle, ever.

 

Mivel a Grease nem lett egy Szombat esti láz, elkészült a Szombatesti láz kettő, Életben maradni (Staying alive) címmel, 1983-ban. És micsoda meglepetés: a film rendezője Sylvester Stallone. A sztori marad: Tony Maneró továbbra is lázban ég, meg akarja hódítani a Broadwayt. A zene? Far from over. A film? Az utolsó küzdelem: kemény gyakorlás, izzadó testek, munka, munka és munka. 

Ebben az évben komoly konkurenciával kellett megküzdenie Travoltának. Kijött ugyanis a Flashdance - nagyon rossz kritikákkal és hihetetlen nézőszámmal. Minden idők hatodik legnagyobb árbevételét produkálta az USÁ-ban Jennifer Beals.

A sztori rém egyszerű (Rambó nőben): Alex nappal hegesztőmunkásként keresi a kenyerét, de esténként táncosként lép fel egy bárban. Arról álmodik, hogy balett-táncos lesz egy nap. Viszont nem hajlandó senkivel lefeküdni ezért. 

Hogy a tehetséges, fiatal táncosok élete mennyire kemény - erről szól a Tánckar is, 1985-ből. Michael Douglas több mint jó benne, ez az erőszakos hitelesség köszön vissza később majd az Összeomlásban is. Csak táncosok nélkül. Három Oscar - de egyik sem nagy kategóriában (vágás, hang, zene).

A Tánckar egy Pulitzer-díjas színdarab alapján készült. A történet persze nem bonyolult itt sem: egy táncos tehetségkutató versenyt kísérünk végig a mozivásznon. Több százan jelentkeznek a Broadway tánckarába, de csak a legjobb tizenhat maradhat, a munka során nincs magánélet, sérülés vagy fáradtság. Viszont kiderül, hogy a mennybe a poklon át vezet csak út. Imádom.

És már el is jutottunk Patrick Swayzehez és a Piszkos tánchoz (1987). A Dirty dancing békén hagyja a szerencsétlen bokatörött és izomgyulladásos táncos népséget és egy unalmával és családjával küszködő kamaszlányt tol a reflektor alá. Szerelem és szép testek. Ebből is látszik, hogy nem mindig kell megdögleni a néző kegyeiért. A rendező az elsőfilmes Emile Ardolino. 

A sztori:1963 nyarán járunk, mikor is a 17 éves középosztályból származó Baby a Kellerman Hegyi Tó Hotelban nyaral. Baby egyetmer akar menni, be akar lépni a békehadtestbe és egyáltalán nem kíván vörös magas sarkú cipőben flangálni. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik Patrickunkkal (aki a filmben persze Johnny). Baby rájön, hogy Johnny táncpartnere, Penny Johnson terhes a pincértől, akivel Baby nőve, Lisa randevúzik. Amikor Baby megtudja, hogy Robbie nem hajlandó tudomást venni a babáról, az apjától kér pénzt Penny abortuszára. Viszont a műtét után Penny nem tud táncolni, ezért Baby feláldozza magát és beáll egy táncverseny erejéig. Aztán ott ragad.

És a legvégére egy film 1989-ből. A tiltott tánc. Sárga rövid szoknya, vibráló nyári forróság és popsirázás. Igen, igen a Lambada. A lambada - a hiedelmekkel ellentétben  - nem egy brazil tánc, mégcsak nem is tánc, hanem píárfogás. Konkrétan a francia tévéstúdiókban találták ki, a Kaoma együttes segítségével. De ragadósabb volt, mint bármelyik vírus, még a szambát is lesöpörte egy időre a táncparkettről.

És így jöttek el a kilencvenes évek.