Vivaldi Négy évszakja néptáncba öltve? Elsőre úgy hangzik, mint a kolbászos lecsó eperlekvárral. Aztán persze kiderül, hogy a jó táncosok jó táncosok akkor is, ha szokatlan koreográfiába keverednek, hogy a bizarr íz nem feltétlenül hashajtó hatású, sőt, a jól szerkesztett és átgondolt koreográfia megment a nagy buktatóktól és az elhasalástól. A Duna Művészegyüttes egy nem mindennapi, néha kicsit borzongató, de nagyon figyelemre méltó darabbal töltötte meg a kedd estét.

Barocco rustico. Aranyvörös színben úszó háttér előtt könnyeden libbenő, arcukat maszk mögé rejtő, bársonyba-selyembe csomagolt bálozók vezetik a néző hangulatát ki a saját napjából be a színház misztériumába. Vivaldi persze segít, nincs ismeretlen dallam, nincs eltévedt futam. A finom léptek és kecses érintések egyre vaskosodnak, megérkezik a néptáncos súly és virtus, a bál képe kimerevedik, átveszi a lendületet egy új jelenet, a társas tánc néptánccá formálódik, a  sarkak a földhöz koppannak. Megérkezik a parasztbarokk.

A parasztbarokk nem leszólás, nem lenézés. A parasztbarokkság csupán arról szól, hogy a provinciális művészet is létezik, valós és szükséges - ráadásul egyáltalán nem rugaszkodik el a mainstreamtől, követi az uralkodó ízlés- és formavilágot, csak kicsit más. Kicsit lomhább, kicsit közelebb van a nagybetűs élethez. Kicsit dermesztőbb, kcisit súlyosabb, kicsit a puszták népének teremtődik, nem az urbánus, értelembe zárt keséknek.

A Táncváltozásokban népzene és a barokk találkozik: hol összekapnak, hol egymásba simulnak, hol csipkelődnek - vagy épp kioltják a másikat. Ezt teszik az apró jelentek hangulatai is: elkápráztatnak, beszélnek, csacsognak, vagy épp untatnak és rossz ritmusra lépnek. Belefér ez az újításba, a "holt" hagyomány és az "élő" kortárs táncművészet együttélésébe: van, hogy az élő vért pumpál a holtba, de vannak percek, mikor a holt fékezi az élőt.

A cél és az eszköz nemes: megtartani a gyönyörű hagyományt és úgy megmutatni, hogy ne csak a szerelmesek legyenek kíváncsiak rá. Ilyen a kísérletező népművelés - tisztelet jár a művelőinek. 

Az este második fele már visszakanyarog a népzenéhez, a gyökerekhez. Az Aranyág mindent elmond az átadásról, az áldozatról és a halhatatlanságról - annak aki érti.