Önpusztítás és szeretet, gyönyörűség és szemét - nincsen élet az ellentétek nélkül? Lehet harmonikusan kezelni a szélsőséges élményeket? Molnár Csabát legfrissebb koreográfája kapcsán kérdeztük.

Fotó: Trafó/ Az ökör 

 

Legutóbb az Eclipse kapcsán beszélgettünk, akkor a közeg, a partikultúra hatását, működését vizsgáltad, ahonnan elcsendesülve a szerelemhez jutottál három képen keresztül. Úgy fogalmaztál, az “ellentét, a szerelem meg az agresszió ömlik a médiából”. Az új darabod mintha máshonnan, de ezt a középpontot közelítené: a fájdalom és az öröm kettőssége, a testi-lelki bántalmazás és a mindennapi kapcsolatokban rejlő feszültség fogalmazódik meg benne. Mindenképpen fájdalom kötődik az örömhöz benned? Vagy Az ökör c. koreográfia egész más úton indul el, csak nincs esélye máshová kilyukadni, mint ehhez a kettősséghez?

A fájdalom és öröm kettőssége az utóbbi időben nagyon szembeötlő lett számomra. Nem gondolom, hogy ez a két dolog csak együtt tud létezni, de azt tapasztalom, hogy a fájdalomra való szocializáció jelen van a kultúránkban. Arra gondolok, hogy a fájdalom, önpusztítás mint instant örömforrás gerjesztője nagyon ismerős mindenki számára. Egyfajta fájdalom-függőség ez. Miközben persze keressük a megnyugvást, a szerelmet, de amikor megtaláljuk nehezen veszzük észre, nehezen helyezkedünk bele ... és nem eléggé értékeljük.

Azt írod, “a semmiről, amik mi vagyunk, emberek”. Hogyan lehet megfogalmazni a legevidensebb (legláthatóbb, megtapasztalhatóbb) emberi minőségen keresztül, a testen keresztül a semmit? 

Nem lehet. Amit meg tudok fogalmazni, amire konkrétan gondolok, az az emberek egója. Csak három szó. Ember - Egó - Semmi.

Milyen képekből, milyen érzetekből építetted fel a darabot? Hogyan született meg benned, mi foglalkoztatott éppen? 

A mozgás (tánc) és hangkeltés (zene) volt a kiindulópont.Ennek a két elemnek az együtt működtetése adja meg a darab alaphangulatát. Ez az audio-vizuális sáv helyenként pontosabb, érzeteket keltő, hangulatokat festő, konkrét jelentéstartalommal bíró, színháziasabb képeknek ad helyet. A kiszolgáltatottság, dominancia, bekorlátolás, kiheréltség, az ösztönös és természetes lekorlátozása fontos, meghatározó szavak voltak.Ezek felmerülése hozta végülis létre a képeket, a képeken keresztül pedig a darabot.

Fotó: Trafó/ Az ökör 

Hogyan készült el az a változat, amit most a Trafó közönsége látni fog? Hogyan fogadta a Prága és Varsó? Miért ott mutattátok be először?

A legutóbbi változat valójában, az először Prágában bemutatott, majd Varsóban újrajátszott előadás kidolgozotabb, kifinomultabban behangolt formája, amiben minimális dramaturgia változtatás is történt. Nyáron 3 hetes rezidencián voltunk Prágában, ezt megelőzően a SÍN- nel, aki a producer,  kerestük a lehetőséget a darab ottani bemutatására. A PONEC nevű színház, ahol korábban a Nyúzzatok meg-et játszottuk befogadta, és mint évadnyitó előadás bemutatta.

A probléma világos: a lélek elrejtőzik, ráadásul ezt az elrejtőzést még segíti a fecsegő felszín is. De van megoldásod vagy tényleg elveszítette már az ember a kíváncsiságát szerinted?

Nem! Nem veszítette el, de nagyon kell figyelni, és egyre jobban kell szelektálni a tömérdek információ közül. Fel kell tenni a kérdést, hogy kinek mi az ami valójában fontos? Mit az ami építő jellegű és integrálható, és mi az ami haszontalan, bomlasztó, elvakító szemét. És nem kell az utóbbit választani...

Még többet az előadásról itt.