Egy táncelőadás, amit planktonokra, tengeri élőlényekre, fákra és űrbéli létezőkre írt az alkotó. 21 táncos, a természet hangjai, hipnotikus atmoszféra. Rózsavölgyi Zsuzsa koreográfust kérdeztük az új darab, a Medúza premierje előtt. A szereplők mind az egyik legrangosabb tánciskola, a Salzburg Experimental Academy of Dance diákjai. Az előadás alapgondolata, hogy hogyan fejleszthetjük kötődésünket és együttérzésünket más élőlényekkel ezen a bolygón.

Fotó: Rózsavölgyi Zsuzsa/ BASCNYC 

 

Miért pont Salzburgban - a Salzburg Experimental Academy of Dance diákjaival - próbálod ezt a darabot? 

Minden évben jövök ide tanítani. 19 éves voltam, amikor itt tanultam egy évet, utána mentem Brüsszelbe a P.A.R.T.S.-ba. Azóta, hogy a Rosas-ban végeztem, minden évben visszahívnak ide. Egyébként korábban már gondolkoztam azon, hogy Az öreg tó-t meg kellene csinálni több táncossal, a tervek között volt persze Budapest is, hiszen közelebb van és olcsóbb lett volna a projekt, de otthon aligha lehet  21 olyan táncost találni, aki alkalmas erre, és rá is ér.

Medúza/ Fotó: Bernhard Müller
 

Budapesten nincs 21 olyan táncos, akivel együtt tudtál volna dolgozni? 

Végzősökre volt szükségem, olyanokra, akik már sokat tudnak, de van még idejük és szabadságuk ennyit dolgozni egy darabon. Ráadásul a mostani csapatot már évekkel ezelőtt, a felvételin is láttam, sőt, segítettem kiválasztani őket, majd minden évben tanítottam nekik néhány héten keresztül. Tegyük hozzá azt is, hogy hat hét jutott az egész produkció felépítésére. Azt gondolom, ha nem ismertem volna ennyire őket, akkor nem tudtam volna összerakni ezt a darabot ennyi idő alatt.

Annyira komplikált ez a mozgásanyag?

Igen! Van benne például olyan mozgásanyag, ami teljesen az én testemre lett szabva. A darabot annyira specifikus mozgás jellemzi - például baktériummozgást kell csinálniuk a táncosoknak, vagy összegörnyedve gurulniuk -, amihez nagyon kell a technikai felkészültség. Olyan tréninget kellett nekik tartanom, ami kifejezetten ehhez a darabhoz alakítja a gerincüket. Nagyon sok táncos alsó háti szakasza ugyanis nem tud igazán görbülni, ezért kellett őket felkészíteni arra, hogy képesek legyenek megcsinálni a mozdulatsorokat. Nekem is nagy feladat volt az, hogy kitaláljam, milyen gyakorlatokat adjak nekik. A mozgásanyag már megvan, most éppen azon dolgozunk, hogy az időzítések jól menjenek. 

Medúza/ Fotó: Bernhard Müller

A te fantáziádban hogyan jelent meg ez a “baktériummozgás”?

Gyerekkoromtól kezdve érdekelnek a másfajta életformák. Állandóan a dinoszauruszos, meg az anatómiakönyvet bújtam, meg a természetfilmeket néztem. Aztán elmentem búvárkodni, és ott ért az az élmény, ami meghatározta ezt a darabot. Akkor kattant be az, hogy egészen más a mozgás a Földön, ahol  a gravitációs erő hat ránk, mint a víz alatt. A darab úgy kezdődik, hogy a testeket a lehető legnehezebb nyomás éri, ami azt jelenti, hogy fekszenek. És logikus, az egyetlen egy mozgás, amire a test egy  ilyen nagy nyomás alatt képes, az a rezgés. A rezgést aztán átvisszük gurulásba, repülésbe. A mozgás úgy fejlődik, ahogyan a fizikai tér változik. 

Tehát amikor nézőként megérkezünk a darabba, akkor az első percben egy tengerfenéken találjuk magunkat és aztán elindulunk fölfelé?

Igen. Egyre kevesebb a víztömeg rajtunk, egyre több az oxigén, aztán egy idő után már oxigén sincsen, hiszen felmegyünk az űrbe. Reptetünk.

Rózsavölgyi Zsuzsa

Sztorizol is vagy a sztori maga a mozgás? 

Nincs más történet. Az a téma, hogy az emberi test hogyan képes másik élőlénnyé válni. Mitől lesz egy előadó nem ember, hanem baktérium, amőba vagy delfin. A sokféle mozgásnak kitaláltunk sokféle nevet: medúza, pingvin, bálna, de vannak növényeink is, fák, gombák, erdők.

A táncosokkal biztos beszéltél arról, hogy ezek milyen érzetekkel járnak...

Persze, a munkafolyamat része, hogy beleéljék magukat például egy plankton szerepébe.

Úgy tűnik, mintha egy meditáció vezetné a koreográfiát, a reflexió teljes kikapcsolása.

Bizonyos értelemben igen, most az a jó előadó, aki egy órára teljesen ki tudja magát kapcsolni. Tőlem ez azt követeli, hogy nagyon konkrét megoldásokat találjak. Tehát nem hagyhatok a darabban semmi olyat, hogy ‘áh majd meglátjuk mi lesz. Minden konkrét, le van tisztázva és tisztítva, azért, hogy a táncosok ne essenek ki.

Medúza/ Fotó: Bernhard Müller

Ebben nyilván a zene is segít.

Igen, a zene is abszolút ezt a meditatív hangulatot hozza. Sáry Bánk, aki egy kortárs zeneszerző, természethangokból és hangszer-felhangokból rakta össze a zenét. Tehát a természethangoknak is meg a hangszereknek is csak a felhangjait használja, csak egy bizonyos hercsávot. Például a vízcsobogásból csak egy bizonyos hercet használ; így van egyfajta víz-érzeted, de nem ismered fel a csobogást.

Ez az ötlet hogyan született?

Én szerettem volna, hogy természethangok kísérjék a darabot. Volt egy nagyon erős élményem, Thaiföldön. Ott van egy bizonyos bogár, ami nagyon furcsa, idegesítően éles, ciripelő-zsongó hangot ad, amikor a dzsungelben feljön a nap. Az első három nap beleőrülsz, aztán megszokod. Elneveztük flexbogárnak, mert szinte olyan a hangja.

Képzeld el ezt a folyamatot: kel föl a nap, nagyon gyengéden rákezdi az egyik bogár, majd a másik és aztán egy egész bogárkórus zeng. Teljesen olyan volt, mint Ligeti Requiem-je a Space Odyssey filmben. Na, ezt meséltem el Bánknak, aki kidolgozta a részleteket. Az eredeti darabban, Az öreg tó-ban a táncosokon volt szenzor, ők adták a hangot. Most ez a zene arra épül, amit a táncosok az előző darabban csináltak. 

Miért akartad Az öreg tó-t újraéleszteni? 

Nem újraélesztés ez, inkább a nagyszínpados verzió. Igazából abban a darabban sokkal több munka volt, mint ebben. Azokat a mozgásokat kifejleszteni.. Az egy igazi kutatás volt. Az első három hónapban semmi mást nem csináltunk, csak nem emberi mozgásokat gyűjtöttünk. 

Eddig profikkal dolgoztál, Brüsszelben. Meredek vállalkozás a Medúza ezután, nem?

Thierry De Meynek voltam a koreográfus asszisztense Brüsszelben - Brüsszel legjobb táncosaival, Franciaország legjobb zenészeivel dolgoztam. Ez minden szempontból más alkotói folyamat. Sokkal nehezebb volt lelkileg biztonságba helyezni a profikat, mint ezeket a diákokat.

Ez meglep.

Nagyon kevés időnk volt, a döntéseket túl későn hozták. Két nappal az előadás előtt kapták csak meg a táncosok a számolást például. Thierry De Meytől pedig rengeteget tanultam. Sok esztétikai döntést most, amiatt a projekt miatt hozok meg.

Miért jöttél el a Rosastól?

Mert nekem valahogy 16-17 évesen bekattant, hogy én  koreográfus leszek, nem táncos. A P.A.R.T.S.-ban táncos lettem és aztán a Rosasban is táncosként dolgoztam. És öt év után úgy voltam vele, hogy ‘most nézzük meg, milyen koreográfusnak lenni’! Anyagilag nem érte meg, de “élettapasztalatilag” nagyon. 

Más típusú kreativitásról beszélünk, nem? 

Ha mind a kettőben jó vagy, nehezebb választani. Nekem inkább az a bajom, hogy sok minden érdekel, az anatómia, az, hogy hogyan lehet a testet változtatni. Most megint átalakul minden: a Rosasban a tánccal is úgy éreztem, hogy voltam táncos, oké. Most úgy érzem, hogy voltam koreográfus, oké… Maradok koreográfus-tanár, vagy elkezdek egy strukturáltabb rendszert építeni, még nem tudom.

Bemutató június 3-án a Trafóban.