Szikkadt, kicserepesedett bőrű pókember, sőt, pókasszony igyekszik felállni rengeteg lábának valamelyikére, kis porcelánteste mozog kiszámíthatatlanul. Szürreális. Nyomasztó. Dobnál rá egy hálót, ne szenvedjen tovább. Karafiáth Orsolya, Góbi Rita és Takáts Eszter, a három Amazon egészen mást gondol a verslábakról, mint mások.

 

Nehéz ennél többet tenni egy verseskötetért, mint Karafiáth Nagymesternő legújabbjáért. Még ha az út logikus is, a versből zene, zenéből meg tánc lett. Meg emberkísérlet. Nézőkísérlet. Mert nem történik semmi - amit köszönünk, ha éppen a semmit mozdítja meg valaki, jobban csinálni nehéz volna. De akkor sem történik semmi, a semmi viszont épp ilyen. Nyomasztó. A kiút keresésének vágyát ébresztő. De ez a szegény szilánkosra fagyott nő már nem megy sehova.

Ez a kötet borítója, ami most jelent meg, április 9-én, a Scolar gondozásában.

A kötet trailerének triója nem most dolgozott együtt először: 2014 októberében már színpadra állítottak egy színházi koncertet. Az Amazonok a nőkről szólt - a női lét bizonytalanságáról, kiszolgáltatottságáról, arról, hogy hogyan lehet nőként boldogulni, depresszió és megalázottság nélkül.

Az Él más, de mégis mintha ezt a munkát dolgozná tovább, bár a másik két nő tehetsége ezúttal illusztráció Karafiáth munkájához. "Ez a könyv sokat tud a szorongásról, a páros magányról, az ösztönök és a vágyak hatalmáról, az anyáról, apáról, a nőiségről és az erotikáról" - írja róla Keresztury Tibor. 

Egy kis Karafiáth

Karafiáth Orsolya szeret bosszantani, meghökkenteni, az ízléstelenségig frivolan megjelenni, iszonyú parókákat ölteni, szeret átverni. Röfögve röhögsz vele, aztán elbújsz a hálóba a kötetével, minden mozdulata diszharmónia, minden szava teljes. Az értelmetlenségig exhibicionista és magányra vágyó. Ünnepelt költő és író, pedig még nincs negyven. 

Forrás: psmagazin

Egy kis Góbi

A törékeny balerina, a hideg porcelánbaba, aki teljes tudatossággal veri szét koreográfiáival az elvárt harmóniát. Az újvidéki lány, aki nem is rég töltötte be a harmincat, alaposan megzavarta a kortárs magyar tánc gondolatformáit. Szörnyeteg és amazon - így írnak róla a kedves kritikusok. Hogy ki ő?

És Takáts Eszter

Aki a mezítlábas városi folk egyetlen képviselője, írnak róla mint a magyar Suzanne Vegáról, vagy a ma konczsuzsájáról. Minden műfaj érdekli, a filmzenétől a színházi zenéig és főként a jazz meg a sanzon. A Takáts Eszter Beat Band két éve alakult meg, az első lemezt Kirschner Péter, az Európa Kiadó szólógitárosa hangszerelte - majd Eszter mellett ragadt. Karafiáth Orsolyával egy Rájátszás koncerten találkoztak össze.

Forrás: recorder.blog.hu

Az Amazonok második dobása kicsit fáj - így a haramadikra is illő lesz figyelni.