Az testedzés nemcsak a testnek, de az agynak is jót tesz - ez közismert tény. De az csak amost derült ki, hogy azoknak az agya, akik rendszeresen mozognak, még akkor is nagyszerűen működik, amikor éppen néhány nap szünetet tartanak. Sőt.

 Fotó: Darian Volkova/ Pinterest
 

New York Times szerint " a mozgás, a testedzés hatására új neuronok, vérerek és szinapszisok képződhetnek az agyban, főként azokon a területeken, ami a memóriával és az absztrakt gondolkodással állnak összefüggésben". Ebből következően az aktív sportolók - így a táncosok is - mind testileg, mind szellemileg igen jó formában szoktak lenni.

A tánc mellett ugyanakkor szükséges, hogy kevésbé magas "fordulatszámon" is mozogjanak - mondják az agykutatók. A  Frontiers in Aging Neuroscience cikkében amellett érvel, hogy ezek a változások az agyban nem tartanak "örökké". 12 profi futó agyműködését tesztelték, a kérdés az volt, mi történik, ha az alanyok 10 napig nem mozognak. Már alig egy hét után az agyban a vér átáramlása elkezdett csökkenni. Ami azt jelenti, hogy mivel a véráram viszi a tápanyagot a sejtekhez, aktív sportolók esetében az agy akkor is megemelkedett kapacitással működik, amikor éppen nem edzenek.

Más szavakkal: ha az egyébként aktív emberek éppen pihennek, a vér átáramlása az agyukban akkor is éppen olyan intenzív, mint akkor, ha dolgoztatják az izmaikat.De nem abban az esetben, ha ez a pihenés 10 napon keresztül, vagy esetleg még tovább tart.

Milyen következményei vannak a táncosok számára ennek az eredménynek?

Egyrészt érdemes cross-tréninget beiktatniuk a pihenésükbe (nem mintha mi láttunk volna olyan táncost, aki 10 napig pihent). A pihenés nyilván esszenciális fontossággal bír, ha a táncos éppen lesérült vagy mentálisan kimerült. Ekkor érdemes a pilates, a jóga vagy az úszás felé fordulniuk egy rövidebb időre - de a mozgással nem éri meg felhagyniuk.

Forrás: Dance Magazin