Fotók: Dusa Gábor / Duna Táncműhely
"A hallgatagság nem azonos a mozdulatlansággal, mint ahogy a jelentéstelenséggel sem" - írja a Duna Táncműhely színlapján A csend szigetei című darabról. A tánc és a csend egy tőről fakadnak, a beszédnélküliségről. A csend azonban meghaladja a beszéd hiányát, ahogyan a tánc is - miközben a feszültség kellő szintjén mindkettő beszédes.
Idén április 19-én indul és tíz napon át tart a Budapest Táncfesztivál. Házigazda a Nemzeti Táncszínház, de mint minden évben, nem csak a várban, hanem a Müpában is lesznek előadások. Például az év legnagyobb táncünnepének gálaestje, április 29-én. Könnyen táncmérgezést kaphatunk, úgyhogy segítünk válogatni.
Az írek életében nem a négylevelű lóhere hozta az égből a szerencsét, hanem a pórias, bárkinek kezébe akadó háromlevelű - bár Patrik tanításai előtt nem tudták, hogy magát a szentháromságot tartják kezükben. Március 17-én Írország védőszentjének, Szent Patriknak napján még a Google is sztepptáncot járó, népviseletbe bújtatott, rajzba hímzett írekkel ünnepel.
Mert Szent Patrik napját nem csak az írek ülik meg, hanem az amerikai írek, a kanadai írek, az argentin írek, a Japánban élők, az oroszországiak - tehát az íreken keresztül az egész világ. A budapestiek is. Sőt ezt a napot, március 17-ét már a kilencedik század óta számon tartja minden ír közösség. A 16. század óta az egyház napját is ilyenkor ülik, hiszen ő volt, aki az íreket a katolikus hitre térítette. A szent életéről szokatlanul sokat tudunk. Például azt, hogy a római Britanniában született, Banna Venta Berniae közelében. Azt mondjuk nem, hogy pontosan mikor, de azt igen, hogy 16 éves korában elrabolták és Írországba adták el rabszolgának. Apja diakónus volt, nagyapja pap. A legenda szerint Patrik huszonkét éves korában hangot hallott, ami megsúgta neki, hogy hamarosan szökhet, s azt is, mikor a szabadító hajó indulásra készen várta. Visszatért a családjához és papnak tanult. Majd 432-ben (saját Confessio-ja szerint) vissza kellett térnie a szigetre, hogy megkeresztelje a politeista vallású, megzabolázhatatlan népséget. Harminc évet dolgozott fáradhatatlanul, magyarázta és tanította az új vallást - lóherével a szentháromságot -, kézen fogta és bevezette Írországot az európai államok sorába.
Napját fékevesztett örömben és Guinnessben úszva, fel s alá masírozva, talpig ír folklórban szteppelve töltik a világ írjei. Akiknek táncát az elnyomás, népvándorlás és az emigráci alakította mai formájára.
A druidák nap és hold előtt tisztelgő körtáncát az anglo-normann hódítás után érkező normann néptáncok írták át a 12. században. Egymás mellett élt tovább a vidék és a betelepültek tánca, mígnem a 16 században le is jegyezték a három fő táncstílust: az ír "Hey"- t, a hosszú táncot (Rinnce Fada) és a "Trenchmore"-t. A legelső említés az ír táncról egy 1569-ben, I. Erzsébet királynőhöz írt levélben lelhető fel: "Nagyon gyönyörű, szépen öltözött, első osztályú táncosok" - írta a feljegyzést készítő a Galway-i ír 'jig'-et táncoló lányokról. Ami tetszett a királynőnek, azt azonnal el is tanulták a lelkes alattvalók, így az ír tánc lassanként felbukkant a brit királyi udvar báljain is.
A tradícionális ír táncoknak - amelyeket ma is tanulhatunk - két halmaza van, ráadásul mindkettő cipő-alapú. A "soft shoe"-ban és a "hard shoe"-ban járt táncok. Az elsőben tanulhatunk reel-t, light vagy single jig-et és a legelegánsabbat a slip jiget. Utóbbit általában inkább nők lejtik, a zenében is szokatlan, 9/8-os ütemben. Azért találták ki, hogy a nőknek is legyen valami táncuk, ne csak a férfiak duhajkodjanak a hajópadlós kocsmákban. A slip jiget táncolja Jean Butler és a Riverdance szólistái.
A "hard shoe"- táncok között tartják számon a treble jig-et, a hornpipe-ot, a treble reelt és a set dance-t. Összefoglalva, mindazt, amit egy szokásos Lord of the Dance estén láthatunk. Szent Patrik napjára set dance dukál, ami 32 különböző, hagyományos dallamra járt tánc. Persze Michael Flatley mindet vágja.
Ma még belekortyolhatunk egy utolsót a farsangba, böjt ide vagy oda, vagy átpörgethetünk a B-oldalra a MU Színházban, de benevezhetünk a világhírű francia koreográfus darabjára is a Trafóban. Programok mindenkinek, ínye szerint.
Bozsik Yvette koreográfiája, a Bál, avagy a táncos mulatság felújított változata 2011 októbere óta fut a Nemzeti Táncszínházban - teltházzal. Az eredeti Bál 2004-ben született, alapja pedig Ettore Scola 1983-as musicalje, A bál (Le Bal). Már a film is adaptáció: a Theatre du Campagnol ugyanezen címet viselő darabjának mozgóképre írt verziója. A Le Bal egy bálteremben játszódik, ahol mindössze huszonnégy színész van jelen, mégis száznegyven sors és karakter. Ez a huszonnégy színész átéli és megmutatja a francia történelmet a Népfront megalakulásától egészen 1983-ig. Bozsik Yvette saját Báljában nem szakad el a jelentől - és nem szakad el Pina Bauschtól sem. Az a kérdés, ma vajon mást mond-e ugyanaz a koreográfia, mint tegnap?
Fotó: Nemzeti Táncszínház
Az A-oldalt mindenki ismeri, vagy ismerheti, az A-oldalról véleményünk van - legalábbis lehetőségünk, hogy láthassuk. Az A-oldal a kivételezetteké. A B-oldal viszont csak azoké, akik szenvedélyesen ragaszkodnak, mértéktelenül elfogultak, akik szerelmesek, a B-oldal a mindenre kíváncsiaké, a mindenbe elmerülni akaróké.
A MU Színházban két fiatal pályakezdő mutatkozik be ma este, Katonka Zoltán és Hoffmann Adrienn. Mindketten a MU Terminálban kezdtek - s most végre kiderül, hova jutottak.
A hétvége szenzációja persze a világhírű francia koreográfus bemutatója a Trafóban. Angelin Preljocaj a klasszikus balett műfajában mutatta meg kimagasló tehetségét a 90-es évek elején. Ekkor került a párizsi operához táncolni. Nem sokkal később már saját társulatával dolgozott. Preljocaj ma is az egyik legmeghatározóbb egyéniség a francia táncéletben. A Trafóba két darabbal érkezik, az Annonciationnal és a Helikopterrel. Az elsőben, az Annonciationban (angyali üdvözlet)két nő meséli el azt a megrendítő pillanatot, mikor Mária megtudja, hogy isten fiát fogja a világra hozni, s szűzen szüli majd meg Jézust. A Helikopter egészen máshova röpít, Preljocaj Karlheinz Stockhausen zeneművéreírt darabot. Négy helikopter propellerének hangjára és négy hegedűre. Kihívás a szemnek és a fülnek.
Legalábbis egy megkerülhető Földön, ahol bármerre indulsz, ha kitartóan, irányt nem tévesztve menetelsz, ugyanoda fogsz érni, ahonnan elstartoltál. Biztonságos kilátástalanság, jegyezném meg az utak megtételének szükségességét némi szkepticizmussal figyelve. Dacára a posztmodern, versengő világelméletekkel teli, ráadásul keleti kultúrával elbódított agyvelőműködésnek, rajongással tölt el, ha ez az út épp nyolcvan napig tart. Mert csak egyszer tartott éppen ennyi ideig. Amikor Phileas Fogg indult el rajta.
Jules Verne regényei az 1870-es évek Franciaországának közvéleményére nagyságrendileg olyan hatást gyakoroltak, mint J.K. Rowling és az ő Harry Pottere a ma olvasóközönségére. Verne (akit szüleink és nagyszüleink még simán legyuláztak) teremtette meg a tudományos-fantasztikus irodalom alapegységeit. Az ügyvédnek szánt, de Párizs kultúrális életétől megigézett francia író szokatlanul kevesett éhezett pályája felívelése előtt. 1862-ben, mikor kiderült, hogy minden francia ronggyá olvassa az Öt hét léghajónt, leigazolta kiadója kerek húsz évre. Nem hiába, Verne gyakorlatilag évente új kézirattal sétált be Hetzelhez. Azon túl, hogy írásain keresztül még azokat is közelíti a természettudományokhoz, akik szívbéli utálatból kerülnek minden szertárt és mérőeszközt, még egy dolgot köszönhetünk neki: az ifjúsági regényt. Ami ma egyébként nincs, vagy csak nagyon elvétve akad. Nyilván ezért is olvas még minden tizenéves Vernét. Legalább egyet.
Ha csak egyet vesz kézbe (és ez nem a trilógia), akkor az A Nyolcvan nap alatt a Föld körül lesz a befutó. A sztorit éppen ezért gyakorlatilag mindenki ismeri: egy igazi angol úr, aki, ha tehetné (és teheti) egész álló nap újságolvasással töltené a drága időt kedvenc klubjában egy nap fél vagyonát fölteszi arra, hogy képes 80 nap alatt megkerülni a Földet. Ígéretéhez híven minden határon le kell pecsételtetnie útlevelét. Az útvonalat is lefektetik a szerződők: London - Szuez - Bombay - Calcutta - Hongkong - Jokohama - San Francisco - New York - London. 1872-t írunk ekkor a regényben és a valóságban is.
Fogg és inasa, Passepartout minden létező és elérhető közelekedési eszközzel utazik gőzhajtótól a vitorlás szánig, persze a lehető legveszélyesebb helyzetek között ismerik meg az adott ország kultúráját. Eközben egy angol yard folyamatosan üldözi a két főhőst, mert összetéveszti őket egy bankrablóval. Minden adott: a semmittévő felsőosztálybeli összebarátkozik egyetlen segítőjével, mikozben a rendőrből is folyamatosan idiótát csinálnak. Angol utazás, angol humor. És nem ejtjük ki a szót, pikareszk. Fogg persze visszatér és költségei nagyjából megegyeznek az elnyert összeggel, így sokat nem nyer, persze a becsületén nem esik csorba. Na meg a csodálatos kis felesége. Ez egy életre elég.
A 80 nap alatt tökéletes alapanyag egy beavató színházi táncelőadáshoz: mozgalmas, humoros, romantikus, a jók mindig jók maradnak, a rosszak is jót akarnak tulajdonképpen, a hős nem erős, mégis mindent megold. Az üzenet is tökéletesen nevelés-kompatibilis: a tisztesség és az egészséges versengés igenis győzelemre segít. Ezt látta meg Földi Béla és társulata.
A Budapest Táncszínház február 21-én, csütörtökön mutatja be a regény mozdulatszínházi feldolgozását a Nemzeti Táncszínházban.
