Sokan egyszerűen unják az edzőtermek monotonitását, a gépek egyoldalú mozgásvilágát, sokaknak a jóga túl kevéssé fizikai, a küzdősportokban viszont kevés a lélek. Azoknak, akik egyszerre vágynak zenélésre, táncra, edzésre és harcra, van egy tökéletes keverék. A capoiera.

A capoiera története egészen Brazília gyarmatosításáig nyúlik vissza. A hódító portugáloknak ahhoz, hogy elvégeztessék a munkát a frissen telepített cukornád-, gyapot- és kávéültetvényeken, végtelen mennyiségű munkás kézre volt szükségük. Viszont a bennszülöttekkel nem sokra mentek, sem fizikailag, sem habitusukat tekintve nem voltak alkalmasak a nehéz munka elvégzésére. Más megoldást kellett találniuk. Felpakolták az angolai rabszolgákat Nyugat-Afrikában és átszállították őket Dél-Amerikába. Letelepedésükkel indult a capoeira hódító útjára. 

A tánc egyszerre jelentette az ősi rítusok továbbélését és az egyetlen lehetőséget a testedzésre. A gyarmatosítók ugyanis tiltottak mindenféle harci gyakorlatozást - viszont nem ismerték a rabszolgák közös táncát, ami lassacskán teljesen átalakult, sajátos harcmodorrá fejlődött. Amire később, a valósi függetlenségi törekvések idején nagy szükség volt.

A tánc pontos kialakulása és a "capoeira" szó eredete is homályos. A ma uralkodó vélemény szerint a kifejezés a brazil őslakos tupi-guarani törzs nyelvében élő "mato cortado"-ból, vagyis "alacsonyra vágott füves terület"-ből származik. A 17. században bukkant föl először a szó, a Palmares-i harcok idején. 

Palmares volt a szökött rabszolgák Christiania-ja. Egy állam az államban, ahova nem ért el a kegyetlen gyarmatosítók keze. Szökött rabszolgák és felszabadítottak vagy szabadon születettek éltek itt, saját kormányuk igazgatása alatt. Palmares teljesen önellátó volt, sem gazdaságilag, sem politikailag nem került függő helyzetbe az anyaállamtól, közel egy évszázadon át. A teljes felszabadításra azonban még két évszázadot várni kellett. Brazília volt ugyanis a legutolsó állam, ahol eltörölték a rabszolgaságot, 1888-ban. A capoiera gyakorlása virágzásnak indult, hiszen a társadalmi változást nem kísérte gazdasági átalakulás. Volt rabszolgák ezrei kerültek be a brazil városokba, ahol semmihez nem tudtak kezdeni. Zenéltek és capoieráztak. Olyannyira látványosan gyakoroltak és fejlődtek, hogy a köztársaság harcaiban elkezdték őket testőrnek, rendfenntartónak használni a politikusok. Meg bérgyilkosnak. Nem is tartott sokáig az elismerés - egy évvel a köztársaság megalakulása után az elnök betiltotta a gyakorlást, és félévnyi börtön járt a szabályszegőknek. Újabb negyven sötét, üldözött év borult a capoierára.

Változás akkor következett be, mikor Manoel Dos Reis Machado (Mestre Bimba) teljesen átalakította a capoeirát. Az új elv és mozgás a "Ginastica Regional Bahiana" nevet kapta és a gyakorlás az utcáról az edzőtermekbe helyeződött át. Ráadásul megnyitotta a kapukat és a munkanélküli feketék mellett az iskolázott, munkával rendelkező fehéreket is tanította. 1937-ben így újra engedélyezte a kormányzat a capoiera oktatását és gyakorlását.

De mi tulajdonképpen a capoeira? Olyan táncos harcművészet, ami egyszerre telejsen szabad mozgású, akrobatikus, tartalmaz nagyon pontos és erős küzdősportra emlékeztető elemeket, de finom trükköket is. Két stílust is gyakorolhat a most capoierázni vágyó: az angolát, ami lassabb mozgást, földközeli sorozatokat tanít és a regionalt, ami az akrobatikátés és a pontos technikai tudást részesíti előnyben. Előbbit tartják a hagyományhoz közelebb állónak - utóbbi viszont sokkal nagyobb kihívást jelent a fejlődésre koncentrálóknak.