Ma még belekortyolhatunk egy utolsót a farsangba, böjt ide vagy oda, vagy átpörgethetünk a B-oldalra a MU Színházban, de benevezhetünk a világhírű francia koreográfus darabjára is a Trafóban. Programok mindenkinek, ínye szerint.

Bozsik Yvette koreográfiája, a Bál, avagy a táncos mulatság felújított változata 2011 októbere óta fut a Nemzeti Táncszínházban - teltházzal. Az eredeti Bál 2004-ben született, alapja pedig Ettore Scola 1983-as musicalje, A bál (Le Bal). Már a film is adaptáció: a Theatre du Campagnol ugyanezen címet viselő darabjának mozgóképre írt verziója. A Le Bal egy bálteremben játszódik, ahol mindössze huszonnégy színész van jelen, mégis száznegyven sors és karakter. Ez a huszonnégy színész átéli és megmutatja a francia történelmet a Népfront megalakulásától egészen 1983-ig. Bozsik Yvette saját Báljában nem szakad el a jelentől - és nem szakad el Pina Bauschtól sem. Az a kérdés, ma vajon mást mond-e ugyanaz a koreográfia, mint tegnap?

Fotó: Nemzeti Táncszínház

Az A-oldalt mindenki ismeri, vagy ismerheti, az A-oldalról véleményünk van - legalábbis lehetőségünk, hogy láthassuk. Az A-oldal a kivételezetteké. A B-oldal viszont csak azoké, akik szenvedélyesen ragaszkodnak, mértéktelenül elfogultak, akik szerelmesek, a B-oldal a mindenre kíváncsiaké, a mindenbe elmerülni akaróké.

A MU Színházban két fiatal pályakezdő mutatkozik be ma este, Katonka Zoltán és Hoffmann Adrienn. Mindketten a MU Terminálban kezdtek - s most végre kiderül, hova jutottak.

A hétvége szenzációja persze a világhírű francia koreográfus bemutatója a Trafóban. Angelin Preljocaj a klasszikus balett műfajában mutatta meg kimagasló tehetségét a 90-es évek elején. Ekkor került a párizsi operához táncolni. Nem sokkal később már saját társulatával dolgozott. Preljocaj ma is az egyik legmeghatározóbb egyéniség a francia táncéletben. A Trafóba két darabbal érkezik, az Annonciationnal és a Helikopterrel. Az elsőben, az Annonciationban (angyali üdvözlet)két nő meséli el azt a megrendítő pillanatot, mikor Mária megtudja, hogy isten fiát fogja a világra hozni, s szűzen szüli majd meg Jézust. A Helikopter egészen máshova röpít, Preljocaj Karlheinz Stockhausen zeneművéreírt darabot. Négy helikopter propellerének hangjára és négy hegedűre. Kihívás a szemnek és a fülnek.






kommentek: 0

Tovább olvasom

Mikor a halál végre elválaszt, valahol ott kezdődik a szerelem. Vagy ott válik bizonyossá? Letaglózó, grandiózus, okos és szívet gyönyörködtető Bozsik Yvette szombaton bemutatott Orfeusz és Euridikéje. Egy vágy sem maradt feldolgozatlan, egy arcél sem önazonos. Ha Bozsiknak vissza kellett térnie, hát visszatért.

Az első képben Euridiké élettelen teste leszáll az alvilágba, Orfeuszt (Samantha Kettle) a Halál (Vati Tamás) kerüli tükörbelső-bibliájával, minden fekete, csontig, velőig fekete. Fekete gyász és fekete vágy a túlélhetetlenre - Orfeusz férfi öltönyében nőtlen nő, a Halál fekete estélyiben a nőt elragadó férfi. Orfeusz pedig megköti a saját szerződését, elvarázsolja tehetségével az alvilág lényeit, szerelmes Euridikéje után ered. Bozsik követi Gluck operáját és példaképeinek, Pina Bauschnak és Mary Wigmannak precíz, lényeglátó fogalmazását. 

Ámor (Góbi Rita) egy zöld műanyaglabdába zárva-játszva, vörös pilleszárnyakkal ékesítve, kissé hasznavehetetlen, egzaltált, kótyagos jelenség benyomását keltve érkezik Orfeusz segítségére, meggyőzi, hogy nem kell már soká gyötrődnie, a nő nemsokára előkerül és az övé lehet. Egy feltétele van: nem nézhet rá, míg vissza nem térnek mindketten a valóságba.

Leszállni a halálba az életért - Orfeusznak esélye sincs a győzelemre. Csak hite van, meg szenvedélye, csak teste van és vágya. És akkor, mikor veszít, üressége van. Egymás nélkül a másik hiánya van csak felöltöztetve az élet jelmezeibe, a halál azonban visszaadja a nőnek a nőséget, a férfinak a férfiséget, a második felvonás már erotikus-gyönyörű egymásratalálásban    borzong. Amíg Orfeuszt nem ragadja el a vágy és a félelem, amíg Euridikét nem kezdi el fojtogatni a rettegés a szerelem elveszítésétől. Mert a félelem új szabályt ír -a bizalmatlanságét. És hiába a küzdelem, a hűség, hiába a cselekvés. Ámor védtelen, szárnyak nélkül, csapzottan kerül ki a harcból. 

A szubtilis, először csak szégyenlősen rejtőzködő, majd kibomló utalások feszült, felismerő figyelmet kívánnak a nézőtől, ami elhozza azt a hazai színpadok körül ritka érzést, hogy ezt az élményt haza kell vinni. Hogy még egyszer meg kell nézni, mert nem fedeződhetett - vagy lepleződhetett le - minden apró részlet. 

Miről is szól? "A szerelem visszaszerzéséről a haláltól. A szerelem, azaz a szenvedély megmentéséről. A társtalanság, a magány elutasításáról. A szenvedélynélküliség lehetetlenségéről, az élet próbatételeinek vállalásáról, és azok jutalmáról, az élet beteljesüléséről" - Bozsik szerint. Mégsem himnusza ez a szerelem érzésének, sokkal inkább a szerelemtelen élet naturális és nagyon valószerű tükre. Az üresség, a magány és a hiány párlata, fájdalmas és mégis gyönyörködtető kétórája.

S hogy Orfeusz átviszi-e a szerelmet a túlsó partra? Azt mindig az adott pillanat döntheti csak el.

Bozsik Yvette társulat, Orfeusz és Euridiké, november 17. Művészetek Palotája


kommentek: 0

Tovább olvasom

A táncmániásoknak (éljenek soká) a tavasz igazi kezdetét a táncefsztiválok jelzik.  Mint rendes embernek fák mélyén az ibolya, vagy a mezőn a százszorszép, olyan ez a mozgásszínházba habarodott elvetemülteknek. Először a budapesti, aztán a veszprémi, és a tavasz fehérhúsú derekán pedig a győri. Bár a veszprémi szegény imbolyogni szokott a programok egén, de idén is drukkolunk, hogy a Keleti Éva fotóján tizenéve magát hirdető fesztiválprogrammal legyen tele a királynék városa...Mégiscsak Veszprémben kezdődött.

A Budapest Táncfesztivál április 24-29 között rabolja el a családtól és a munkától a kortárs tánc szerelmeseit. Az idei durranás a Compagnia EgriBiancoDanza lesz, Susanna Egri vezetésével, aki az olaszok egyik legkedveltebb és legismertebb koreográfusa. Budapestre három darabbal érkeznek: a Da nobis pacemmel, a Menyegzővel, és az Amor di Mundoval. Utóbbi a nemrég elhunyt fantasztikus énekesnőnek, Cesaria Evorának állít emléket.

Megnézhetjük Hámor József koreográfiáját, a Gangaray Dance Company előadásában, Mein kleiner Blumengarten címmel. Már próbálnak, ezt bizonyítják Boda Gábor képei...

A kalsszikus vonal kedvelőinek is lesz egy-két jó estéjük: a fesztiválon hét kivételes koreográfiával lesz jelen a South Bohemian Ballet és a Ballet Prague Junior, akik többek között a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián Un ballo című művét hozzák sőt a legismertebb Maurice Ravel-mű, a Bolero újraértelmezését is színpadra viszik, Egerházi Attila koreográfiájával. A videón még lent van a függöny, a fesztiválon gördül föl...

De olyan előadások is bekerültek a programba, amelyeket már láthattak a premier-hívők, ilyen a Badora Társulat Rómeó és Júliája, Frenák Frissonja, a Budapest Táncszínház Sec-je, Bozsik Ezeregyéjszakája.

A tánc világnapján - amit 1983 óta Jean-Georges Noverre születésnapján tart a táncvilág - gálaest és örömünnep. Tavaszra föl!

kommentek: 0

Tovább olvasom

Van szerelem, ami a nemi közösülés megszokásából támad, szerelem, amit a képzelet  gerjeszt, szerelem, amit az a hit táplál, hogy mindkét fél a másikban látja kiegészítő másikát, vagy a külső dolgok érzékléséből létrejött szerelem (amikor az érzékelés által okozott élvezet felülmúlja azt az élvezetet, amelyet a szenvedély többi fajtája kelt) - foglalja össze bölcsen az érzéki gyönyörök legősibb  tankönyve, a Kámaszútra.

Eztuán pedig minden részletre kiterjedő osztályozásba kezd: a szerelmet gyakorló feleket méreteik alapján sorolja be, majd közli a helyes párosítást is, fölsorolja a szerelem gyakorlásának módjait az öleléstől a csípésen át az orális szexig, de arra is praktikus tanácsokat ad, hogyan kezdjünk egyáltalán hozzá.

Így: "A csók a vágy gerjesztésére szolgál. Az első találkozásokkor mérsékelten alkalmazandó, de a későbbiekben minden fajtája mérték nélkül és gyakran javasolt. A csókot Vátszjájana szerint, a test következő részeire alkalmazhatjuk: A homlok, a szem, a két orca, a nyak, a mell, a keblek, az ajak és a száj belsejére. Nemcsak a test részei szerint, hanem a csókadás módjai szerint is megkülönböztetjük. Van tehát egyenes, hajló, elforduló, szorító csók, erősen szorító, összeszorító csók." Ha már sikerült eljutni idáig és a művelet folytatható, jönnek a harapások, nyomás, csípés és karmolás, az ütések, majd betetőzésül az előrenyomás, dörzsölés, köpülés, döfés vagy a verébhajsza.

A szombat esti Bozsik-bemutatón más sorrendben, de technikailag minden gyakorlatra sor került. Öt nő és hat férfi vetkőzött, nyomott, öltözött, dörzsölt és helyenként köpült is, az andalítónál kicsit erőteljesebb, keleti hangzásvilágot halványan idéző zenére.

A látványvilág elképesztő: az aranyszínű ketrecrudak között ki-be lépő táncosok minden színben átértelmezik a teret - hol, magukat, hol a nézőt zárják be ebbe a vad és animális világba. A partnerek és hangulatok gyors egymásutániságában elfárad az erotika és marad a nyúlférfi, a bikaférfi és a csődörférfi, szemben az őztehenekkel, kancákkal és nőstényelefántokkal. Bozsik irányításával társulata végigvezet minket egy  - néhol rituális áldozatra emlékeztető - szexkatalóguson és bemutatja a fogásokat úgy, hogy közben elidegenít magától a szexualitástól, de megmutatja a kiszolgáltatottságot, a férfiak valójában férfiaknak látszók csak, a nők pedig, hogy illeszkedjenek, nőknek mondottak.

Valencia James persze gyönyörű, fantasztikus élmény nyújt nézni kecses hajlékonyságát, szólótáncában mégis megtörik a varázs és idomul a többiekhez, elpárolog az ősanya szenvedélye és a  keretet meghatározó aranyketrec körül, hirtelen egy állatkertben találjuk magunkat. Ahonnan persze visszakerülünk a térre, a bordélyba, a hálószobába, a szvingerklubba, a térre, a szvingerklubba, a hálóba, a térre, a hálóba és végül haza.

(Fotó jobbra: Valencia James: Body, Kovács Bence)

Miközben táncosaink háromszor-négyszer jelmezt, rengetegszer pózt és partnert váltanak, nincs egy perc lazítás sem, humor vagy feloldás. Az ezeregyéjszaka virágai a teljesen naturális, érzelem- és vágytalan, történet nélküli szexlexikon. Praktikus nőknek és férfiaknak, jegyzettömbbel érkezni ajánlott.

Hogy Bozsik valóban ezt akarta-e megmutatni, az a kérdés. Mert ugyan ezt a virágot Pasolini virágai ihlették, a világhírű film nem kel életre a színpadon. Bár hozzá kell tenni az igazság kedvéért, hogy a koreográfus erre korábban már felkészítette a nézőt. Aki viszont nem szeretett volna tudomást venni róla.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Tegnap este a Trafóban megismétlődött felidéződött a magyar modern tánc zihálással, kínnal született legelső gyermekének világra hozatala: újra megtelt élettel az Eleven tér 1986-os koreográfiája. Ez a Végtelenbe zárva persze nem az az Eleven tér, az érzés mégis erősen rezonál arra, amikor az akkor 18 éves gyönyörű és végtelenül szabad, és szinte pucér Bozsik Yvettet egy üvegkoporsóba zárva láttuk táncolni. Úgy, ahogy korábban magyar nő még nem tette soha.

Mit jelentett akkor ez az előadás? A tökéletes művészi szabadságot, a határok kifeszítését, az önmagára is veszélyes győzelmet a statikus rendszerek felett, ökölnyi repedést az intézmények alapozásában, mindannak a kezdetét, amit ma magyar modern táncnak hívunk.

Természetes Vészek Kollektíva nélkül ma nincs itthon ilyen színvonalú mozgásművészet. Lehet, hogy lett volna más, valamikor, aki kinyitja ezt az ablakot a kortársra, de lecsúsztak a képzeletbéli elsők, Árvai György és Bozsik Yvette olyan erővel robbantottak, hogy több ép ablak nem is maradt egy időre a közelben.

A TVK-t 1984-ben alapította a képzőművész-táncnövendék páros, majd évekig fürödtek együtt a fergeteges sikerben. Beutazták a világot, mindenhol imádták újszerű, tánc és színház határán mozgó produkcióikat. 1992-ben Bozsik Yvette kivált a csapatból és Szegedre ment koreográfusnak, majd létrehozta önálló csoportját a „Bozsik Yvette Társulatot”.

Sajátos ízt kölcsönöz a ma esti előadásnak mindaz, ami az elmúlt hónapokban a Trafó körül zajlott, akkor, mikor végül Bozsik úgy döntött, lemond igazgatói székéről. A magyar kultúrtörténet viszont szerencsére nem azonos a magyar kultúrpolitika történetével. Így ezekben a napokban ismét színpadon lesz a TVK, már egy másik felállásban, Góbi Ritával az élen. (Akinek pedig ez nem elég, nézhet kiállítást és hallgathat konferenciát. A Manipulált terek című tárlat egy szubjektív szempontból műtárgyakba írt Kádár-kor história. Azt kérdezi, amit kérdezni kell: hogyan érezhetünk felelősséget a múltunk iránt, hogyan ne zárjuk el magunk elől?)

1986-ban Bozsikék meg merték mutatni a testet, az elfogadható, művészi célú ruhátlanságot, a megrendítő és patetikus obszcenitást - olyan arányban, amit csak keveseknek sikerül  eltalálniuk.

A táncos teste vonzó, arányos és szép, néha magától értetődően mutogatni való, hiszen érdek nélkül tetszik. Amikor a táncos teste nem szép, akkor is tud mutogatni való lenni -ereje épp a nemszépség vonzásában rejlik. Amikor ez a ruganyos álomtest viszont valami tehetségtelen koncepció csapdájába esik, na az az idegesítő, suta vetkőzés, amit jobb elkerülni. A TVK-t viszont egyáltalán nem kell elkerülni.


Menyegző, 2009 (Lábán Rudolf-díj)

Nem csak a modern tánc születését üli ma a Trafó, hanem ma osztotta ki a 2012-es Lábán Rudolf-díjakat is, amit a Hód Adrienn által koreografált Basse Danse és Réti Adrienn szólója, a Vis-a-vis című produkció vitt el.

A Lábán Rudolf-díjat a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház alaptította 2005-ben, a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére.

Az alapítók anyagi nehézségei miatt viszont az idén először nem kapnak pénzjutalmat az alkotók. A modern tánc meztelensége 26 évvel az Eleven tér megszületése után más fordulatot vesz: az őszinteség helyett a legatyásodás szinonimájává válik.

Aggodalomra azért nincs ok: Bozsik Yvette a viharok közepette új premierjére készül szombaton, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be erotikus-gyönyörteli Az ezeregyéjszaka virágai című darabját.

kommentek: 0

Tovább olvasom