Pénz, tánc

Ezen a blogon nem volt még anyagiaskodás - már azon túl, ami a test megmozgatásához köthető. Nem volt szó sem támogatási rendszerekről, nem nagyon az igazgatóváltások mögött zseblázadásokról, folyosópisszentésekről, kulisszabalhékról. Most megtörik ez az ív. 

A fesztiválbalett (hivatalosan Magyar Fesztivál Balett) kapott 130 milliót a kormánytól. Hurrá. Markó Iván társulata nyilvánvaló értéket képvisel, a populáris kortárs táncra van igény, nemzetközi fesztiválokon is szépen teljesít, szóval nincs ezzel gond.

Már kapott egyszer 25 milliót, idén. Nem baj, több szem többet lát, több pénz meg több nézőt csinál. Hogy kizárólag a fesztiválbalett kapott rendívüli támogatást, persze borzolja a kedélyeket, de még erre is lehet mondani, hogy ha kevésből kell adni, érdemes koncentráltan, különben mindenki éhen hal.

A döntésről a társulat vezetése sem tudott. Mennyből az angyal.

A slusszpoén pedig az, hogy december 31-ig el kell költeniük - azaz az évadkezdet (és mindenféle tervezés) után, októberben , úgy, hogy a tervezett következő előadás december 3-án várható. És nincs idén premier. Amit nem sikerül elszórni, arra pedig csinos visszafizetési kötelezettségük van. 

Ezt hozta Győrbe a csütörtöki közlöny.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Öt-hat évvel ezelőtt született a forma, orosz-olasz koprodukcióban ez a tánc és fitness keresztezése, mert a crossover-mánia nem lankad a mozgás területén sem. A port de brast - ami eredetileg pusztán egy kéztartást jelölt - a lenyűgöző marketingtechnikáknak köszönhetően mára egyszerűen csak a test és lélek táncának bélyegzi a tudós köznyelv. A módszert egy orosz táncművész, Vladimir Snezhik, és egy olasz nemzetközi fitness guru, Julio Dieguez Papi találta ki. Az elv mint a jógáé: minden mozdulat élettani hatását szem előtt tartva olyan mozgásformát alkottak ők ketten, ami egyszerre nyugtat, nyújt és tonizál.

Van itt minden, fitness, balett, jóga, erősítés és nyújtás - végül pedig egy kis relaxáció. A delikvensek zenére nyújtogatják a végtagjaikat, legfőképpen pedig a gerincüket. Direkt a népnek készült: nagyon egyszerű, könnyen kivitelezhető koreográfiájával minden életkorban hódít.

Tíz ok, amiért port de brasra kell járni

1. mert nem arra koncentrálsz, hogy lapos legyen a hasad, vagy keskeny a combod, hanem táncolsz

2. mert annak ellenére, hogy nem erre koncentrálsz, lapos lesz a hasad és csinos a combod

3. mert anatómiailag is átgondolt mozdulatsorokat gyakorolsz, tehát a serülésveszély minimális

4. mert jó a zene

5. mert megnyugtat és segít elengedni a stresszes napokat

6. mert kecsessé és lággyá varázsolja a mozdulataid

7. mert erősíti a mélyhátizmokat és segít a gerincferdülés helyrepakolásában

8. mert addig sem ülsz

9. mert addig sem ülnek a fejeden

10. mert megtanulod a tested szépnek látni

Szóval port de brasra fel!



 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Adott egy csavargó, aki hol máshol bóklászna, ha nem épp Párizs lejtős, macskaköves, kávé és croissantillatú utcáin, s mikor máskor tenné ezt, ha nem épp a 20. század fordulóján, a sanzon virágkorában. Adott a francia colour locale, a francia könnyedség és elegáns szórakoztatás, Maurice Chevalier, Edith  Piaf, Gilbert Bécaud és Jaques Brel. Mi baj történhetne így a Győri Balett Rózsaszínház című előadásával? Semmi. Garantált közönségsiker.

Aki a virágot szereti, meg a sanzont, meg a meséket (és a Queen-balettet is bírta), annak a győriek őszi premierje nem akad meg a torkán. A belga Ben Van Cauwenbergh koreográfiája egy szomorú esemény, Harangozó Gyula betegsége miatt lett az ősz kiemelt darabja, de öröm az ürömben, hogy azóta is ódákat zengenek róla.

Az előadás gerince, ahogy azt a belga művésztől már várjuk is, a zene, a sanzon. A sanzon gyökerei egészen a középkorra nyúlnak vissza, még ha ezt nem is sejtenénk a sokszor sikamlós szövegek alapján. A műfaj karrierje gyorsan kétfelé szaladt: az udvari kultúra trubadúrjai és a pórnép is magával vitte, más-más irányba alakítva azt. Harcias, olykor ironikus és naturalisztikus, néha botrányosba hajló, erotikus és szenvedélyes, reakciós és forradalmi - mindenféle sanzon van, csak olyan nincs, ami untatna.

A daléneklés e módja (a szövegre épülő, szövegközéppontú dallam) a századfordulós francia kultúrában kapta meg méltó rangját és helyét a kultúratörténetben. Bár ennek előzményei is fajsúlyosak voltak, gondoljunk minden középiskolás kedvenc verseire Villon és Rabelais tollából. Ekkorra fejlődött ki - természetesen az irodalom támogatásával - az a daltípus, amit most sanzonként tartunk számon, a realisztikus sanzon. A Montmarte frivol kávéházaiban és kabaréiban, a Chat Noirban és a Moulin Rouge-ban más sem szólt, csak Eugénie Buffet, Berthe Sylva und Marie Dubas. Pincérnők, prostituáltak, katonák és hedonizmusba fulladt művészek találkoztak ezekben a dallamokban - és a dallamon túl. Aztán persze jött a jazz és mindent átírt - a sanzont is. Kis zenekar tűnt föl a zongorista mögött, változtak a szövegek és az előadók, megjelent  Maurice Chevalier és  Josephine Baker, imádták  Édith Piaf-ot. Beköszöntött a francia aranykor. A háború aztán mindenhol otthagyta kézjegyét, az irodalom, a zene és a festészet is új nyelvet talált: az egzisztencializmust. Megszólalt egy új sanzon, George Brassels, Gilbert Bécaud és Jacques Brel hangján. Ez a hang tűnik fel újra, a Rózsaszínházban, június 7-én a MÜPÁ-ban. Ráadásul egy jól ismert előadó, Szíj Melinda tolmácsolásában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kommentek: 0

Tovább olvasom

Változik a régi sor,
ó erkölcsök vesznek,
újak nőnek helyükön,
mind kegyetlenebbek;
ki-ki maga barátja,
társért bárhogy esdek;
nem Saturnust áld a föld,
de Plutustól retteg.

(Carmina Burana harmadik vers)

Középkort idéző vadvilágba érkezünk, ott találjuk magunkat, ahol csak a démoni, a nyers erő, a halál szab határt, minden erkölcs irányítója a félelem és a fájdalom, a ruhák rongyok csak, az istenek földre hulló bálványok, az emberek húsdarabok, ott, ahol nem igazgat semmi Szellem. Messze már az antik bölcsesség, messze még a Világosság - porból lettek, s porrá válás előtt is porban élnek ők, a Carmina Burana hősei. A Szegedi Kortárs Balett 11 éve játsza ezt a darabot, s még mindig hatalmas siker. Szerda este ismét vastapsot kapott a MÜPÁ-ban.

A Carmina Burana tulajdonképpen egy XIII. századi versgyűjtemény: vándordiákok és névtelen szerzetesek latin és alnémet szövegeinek csokra. Ezek a profán versek a világi életet festik le, annak minden kényes és kínzó, akár a trágárságig kéjtől duzzadó vagy épp tragikus voltában. Aki gimnáziumban találkozik először izgalmas szövegekkel, jó eséllyel ennél a műfajnál csatlakozik rá az irodalomra: a vágánsköltészet (vagy goliárdköltészet) gyöngyszemei ezek a versek. A középkori tudományos előírásokkal, az uralkodó ízlésviággal mentek szembe a vágánsok - a műfaj művelői egytől egyig tanult (gyakran elcsapott) diákok voltak. Ők lettek a középkor hatvannyolcasai, akik a lázadás minden energiájával valóban átrendezték a kor irodalmát. Írásaik szájról szájra, kézről kézre jártak az egyház merev szabályainak korbácsa elől menekülő hívek között. Végre dőltek a tabuk: lehetett olvasni szexről, piáról, hatalom- és mammongyűlöletről. (A kódexre 1803-ban találtak rá egy bajor kolostorban, Benediktbeurenben.)

A Carmina Burana nem tűnt el, de világhírűvé a müncheni születésű német zeneszerző Carl Orff tette a 20 században. Orff nem pusztán azért vált kora egyik legismertebb és elismertebb zeneszerzőjévé, mert hihetetlen erejű operákkal és színpadi művekkel ajándékozta meg a közönségét, hanem azért is, mert imádott és új nyelvet használó pedagógus volt. Pályáját azonnal a balettintézet zeneszerzőjeként kezdte, s messze nem is vándorolt a területtől. Először salzburgban alapította meg a ritmus alapú tánckézésre építő Orff Shulwerket, majd Münchenben indított egy Zene- és Mozgásművészeti Intézetet. Orff szerint ugyanis a zene és a tánc szerves egységet alkot: tehát minden zenemű ezért olyan összművészeti alkotás, ami már úgy óvja a benne bújó koreográfiát, mint a gránátalma hártyái a vöröslő magocskákat. Ahogy a Carmina Burana is.

Nincs is tökéletesebb megoldás e logika szerint, mint tánccá bontani a zenét, ahogy történik ez a szegediek előadásában is. Orff darabjának ritmusát követi a táncjáték: először beszél a kar, mint egy görög sorstragédia prologoszában, követi a vigasság és a hitek hullása, majd a szerelem és végül a halál. Látványos és lenyűgöző, átgondolt és kipróbált darab ez- soha nem okoz csalódást. A Halál ráadásul maga Juronics Tamás, minden izmával, csontjával, tehetségével és hatalmasságával. Vonzza a tekintet amikor ül, kicsit a régi mandarint idézve, amikor megmozdul vagy bottal fenyeget, zakatol benne az erő. Giccs ez, de nem annak ócska és álságos értelmében, hanem köznapi, primer érzékeket felkorbácsoló jelentésében. Giccs, igazi színházi nyelven.


Ó, FORTUNA
(O Fortuna)

        1

    Ó, Fortuna,
    mint a Luna
egyre-másra változol:
    majd nagyobbodsz,
    majd meg elfogysz;
hej, az élet ronda sor:
    gabalyítja
    s igazítja
játszva az ember fejét:
    mind szegénység,
    mind kevélység
olvad tőle, mint a jég.

        2

    Ó, cudar sors,
    esztelen gyors
szeszéllyel forgó kerék!
    Rút állapot,
    s látszatra jobb,
foszlik, mint a búborék.
    Ködfátyolban
    alattomban
környékeztél engem is;
    tréfád által
    csupasz háttal
nyögöm mostan vétkeid.

        3

    Jószerencse
    kegyes kedve
engem immár cserbehagy,
    nyom a bánat
    s nyavajának
kénye-kínja fojtogat.
    Még ez órán
    a lant húrján
dalt zendítsen ujjatok,
    s a balsorson,
    mely tör folyton,
vélem együtt sírjatok!

(Carmina Burana, ötödik vers. Fordította: Szedő Dénes)

kommentek: 0

Tovább olvasom

A fejnek, a kéznek, a törzsnek, a lábfejnek és a bokának, a végtagoknak - minden testrésznek és mozulatnak, minden rezzenésnek pontosan meghatározott ritmusa, helye és szerepe van a balettban. A tűhegyes prcizitással leírt és betartatott formák egyrészt hosszú, fáradságos munkára kényszerítik a növendéket, másrészt biztonságot is adnak számára. Bár mindig van magasabbra, gömbölyűbben, pontosabban, mégis létznek "kivitelezett" mozdulatok. Pózok, variációk, sorrend: a balett mértani pontossággal leírható és magyarázható, belőle oktatókönyv és -film készíthető, feldolgozható, tudományosan megalapozható, kutatható és rendszerezhető. Szóval mindent megkapunk tőle, amire vágyunk, mi nembalettozók. Eddig. Most viszont mi is megtanulunk tütüben illegni és billegni egy oktatófilm segítségével, és soha többé nem lesz szükségünk táncelméletre.

A BBC filmje 1948-ban készült.

A kéztartásnak, a fejtartásnak és a lábtartásnak ötféle módját ismeri a balettművészet, ami elsőre nem is hangzik soknak, de ezt az öt pózt minden táncosnak tökélyre kell fejlesztenie. A legkönnyebb a fejtartások gyakorlása, de még a kéztartások sem okozhatnak problémát.

Aztán jön az arabesque, na, itt már komolyan kell egyensúlyozni.

Következik a spicc-cipőben totyogás jobbra és balra, majd éffacée és croisé, fondu és soutenu, forgás a földön vagy a levegőben. A lényeg, hogy egy táncos minden pillanatban gyakorol, különben mehet a levesbe. Nyújt, ugrik, forog, csusszan, emelkedik és süllyed - na és persze lép is néha, a koreográfus szájíze szerint. A végeredmény: összeolvadás egy gyönyörű duettben egy fantasztikus fenekű pasival vagy egy karcsú nőcsodával.

A zeneszerző esetünkben (ami szintén egy szakma) már az első perctől követi a koreográfia alakulását. Ha szerencsénk van és még él. Kisfilmünkben kerekedik történet is a táncalapok és a zene mellé, legjobb, ha romantikus, legyen benne kis elválás, nagy szerelem, határozott szívcsavargatás és mindenképpen felemelő katarzis. Most pedig, hogy mindent tudunk a balettről (meg a történetéről), jöhet a gyakorlás. 


kommentek: 0

Tovább olvasom