Tegnap este a Trafóban megismétlődött felidéződött a magyar modern tánc zihálással, kínnal született legelső gyermekének világra hozatala: újra megtelt élettel az Eleven tér 1986-os koreográfiája. Ez a Végtelenbe zárva persze nem az az Eleven tér, az érzés mégis erősen rezonál arra, amikor az akkor 18 éves gyönyörű és végtelenül szabad, és szinte pucér Bozsik Yvettet egy üvegkoporsóba zárva láttuk táncolni. Úgy, ahogy korábban magyar nő még nem tette soha.

Mit jelentett akkor ez az előadás? A tökéletes művészi szabadságot, a határok kifeszítését, az önmagára is veszélyes győzelmet a statikus rendszerek felett, ökölnyi repedést az intézmények alapozásában, mindannak a kezdetét, amit ma magyar modern táncnak hívunk.

Természetes Vészek Kollektíva nélkül ma nincs itthon ilyen színvonalú mozgásművészet. Lehet, hogy lett volna más, valamikor, aki kinyitja ezt az ablakot a kortársra, de lecsúsztak a képzeletbéli elsők, Árvai György és Bozsik Yvette olyan erővel robbantottak, hogy több ép ablak nem is maradt egy időre a közelben.

A TVK-t 1984-ben alapította a képzőművész-táncnövendék páros, majd évekig fürödtek együtt a fergeteges sikerben. Beutazták a világot, mindenhol imádták újszerű, tánc és színház határán mozgó produkcióikat. 1992-ben Bozsik Yvette kivált a csapatból és Szegedre ment koreográfusnak, majd létrehozta önálló csoportját a „Bozsik Yvette Társulatot”.

Sajátos ízt kölcsönöz a ma esti előadásnak mindaz, ami az elmúlt hónapokban a Trafó körül zajlott, akkor, mikor végül Bozsik úgy döntött, lemond igazgatói székéről. A magyar kultúrtörténet viszont szerencsére nem azonos a magyar kultúrpolitika történetével. Így ezekben a napokban ismét színpadon lesz a TVK, már egy másik felállásban, Góbi Ritával az élen. (Akinek pedig ez nem elég, nézhet kiállítást és hallgathat konferenciát. A Manipulált terek című tárlat egy szubjektív szempontból műtárgyakba írt Kádár-kor história. Azt kérdezi, amit kérdezni kell: hogyan érezhetünk felelősséget a múltunk iránt, hogyan ne zárjuk el magunk elől?)

1986-ban Bozsikék meg merték mutatni a testet, az elfogadható, művészi célú ruhátlanságot, a megrendítő és patetikus obszcenitást - olyan arányban, amit csak keveseknek sikerül  eltalálniuk.

A táncos teste vonzó, arányos és szép, néha magától értetődően mutogatni való, hiszen érdek nélkül tetszik. Amikor a táncos teste nem szép, akkor is tud mutogatni való lenni -ereje épp a nemszépség vonzásában rejlik. Amikor ez a ruganyos álomtest viszont valami tehetségtelen koncepció csapdájába esik, na az az idegesítő, suta vetkőzés, amit jobb elkerülni. A TVK-t viszont egyáltalán nem kell elkerülni.


Menyegző, 2009 (Lábán Rudolf-díj)

Nem csak a modern tánc születését üli ma a Trafó, hanem ma osztotta ki a 2012-es Lábán Rudolf-díjakat is, amit a Hód Adrienn által koreografált Basse Danse és Réti Adrienn szólója, a Vis-a-vis című produkció vitt el.

A Lábán Rudolf-díjat a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház alaptította 2005-ben, a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére.

Az alapítók anyagi nehézségei miatt viszont az idén először nem kapnak pénzjutalmat az alkotók. A modern tánc meztelensége 26 évvel az Eleven tér megszületése után más fordulatot vesz: az őszinteség helyett a legatyásodás szinonimájává válik.

Aggodalomra azért nincs ok: Bozsik Yvette a viharok közepette új premierjére készül szombaton, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be erotikus-gyönyörteli Az ezeregyéjszaka virágai című darabját.

kommentek: 0

Tovább olvasom

Légópincébe kerültünk? Vallatószobába? Vagy csak egy hétköznapi pincébe, ahová beszűrődnek a külvilág vizslató fényei? Mindegy. A lényeg, hogy esélyünk sincs kijutni. A lény, ami teremtetett, a gondolat, ami megfogant, az élet - és az élet sötét oldala, a halál - görcsbe merevedett ujjakkal szorít. Az a tér, amit felfogunk, a szabadság - de felfogásunk határa a börtön maga.

Az a tér, ahonnan nincs menekvés, a halál helye. De hogy mi is a sötét anyag? Michio Ka

kommentek: 0

Tovább olvasom
1234
»