Nyolc férfi és egy nő. Nyolc végtelen férfi női szemmel végesre szűkítve. Nyolc férfi egymást tökéletesen értő és követő univerzuma – szeretetteljes üvegbúrában, vitriolba mártott elemző és kutató elmével miszlikre aprítva. Mi a maszkulinitás? Mi a férfiasság? Ezt kérdezi Palle Granhøj a Men&Mahler címet viselő koreográfiájában.

Kecses, diszkrét fekete ruhába bújtatott, mégis nagyon nőies és finoman erotikus narrátorunk vezet termetéhez hasonlíthatóan hajlékony és lágy hangján végig a férfi-kutatásokon, hol naivitást mímelő, okos szövegeivel, hol a koreográfiától távolító szólóénekével. „Mindig annyira vágytam arra, hogy csak néhány napra férfi legyek!” – hangzik el a felütés, csodálattal és izgalommal vegyes hangon, majd ebben az ámulatban tart minket a legtriviálisabb erőszakoknál, a legbanálisabb kanoskodásoknál, a legállatiasabb önkielégítéseknél és a legfájdalmasabb elhallgatásoknál.

Dorte Petersen - aki a szövegeket saját mag írta a nyolc hetes próbafolyamat során – olyan nézőpontot ad, amit réges-régen lereszeltek már a hétköznapi konfliktusok, a nemek egymásra utalt értetlensége, a sztereotípiákra építő kölcsönös lehülyézés. Őszinte, fennkölt vágyat a férfi természetének megértésre – és a fennt tükrében persze gnóm és kínosan vicces a lent, a női puhaság és megértés nézőpontjából finoman szánalmas, mégis szerethető az maszkulin nyerseség és erő.

Granhøj úgy karikíroz, hogy közben nem sért. Nincsenek hősök, sem antihősök, nincs jó és rossz. Vannak a férfiak, akiknek fontos, hogy erősebbek legyenek a többi férfinál, a férfiak, akik nem beszélnek érzésekről, magányról vagy bánatról, nem beszélnek szexuális problémákról vagy csalódásról, impotenciáról pláne nem, férfiak, akik egymás bicepszéhez és hasizmához mérik a magukét, akik rituálékhoz kötik férfiasságukat, és nők – vagy a nő – aki ezt egyáltalán nem érti. Nem is értheti, hiszen szókincsében nincsenek ezek a szavak, fogalomtárában nem léteznek ezek a gondolatok.

Mikor saját szókincsével fejezi ki, amit lát, szükségképp nevetségessé válik a világ. A férfiak világa és a nők világa egyszerre. Megértjük, amit megérthetünk, hogy megérteni nem érthetjük meg, legfeljebb vágyhatjuk a másik nemet. És ezt Karinthy már olyan tökéletesen megfogalmazta nekünk.

Nemzeti Táncszínház, szeptember 22.